:):):)Az író nevéről nincs tudomásom:):):) Felelősséget nem vállalok!!!!!:)

 Elolvasni és letölteni büncselekmény, ezt csak saját felelösségre teheted! Csak figyelmeztetlek! Bár szerintem nyugodtan megcsinálhatod, ugyse tud senki semmit kideriteni!

 

 

 

 

 

A magyar punk története, bombatölcsér tátong a Lenin szobor helyén

 

 

*

 

 

 

 

Tartalomjegyzék

 

 

 

Első zenekarom

 

Ki kit ismer?

 

Én a punk

 

A fűző milyenségéről

 

A nadrág felhajtásáról

 

A taréjról, mint olyanról

 

Történet arról, hogyan lettem félreértés

áldozata egy kockás ingből kifolyólag

 

Hogyan vállaltuk el a zuglói pártház patronálását

s végül mi sült ki belőle?

 

Bonyodalmak jelszavak körül

 

Történet arról, hogyan jutott be Ede jegy nélkül

a Petőfi Csarnok területére

 

A Fater Klub

 

Muter Klub

 

Éhes ingovány

 

Hogyan indultunk el a világhír felé ?

 

Epilógus

 

A magyar punk története

 

1984-87

 

 

Dalszövegek

 

„A Lenin-szobor helyén

bombatölcsér tátong

Eltűnnek már lassan

a gyermekkori álmok"

 

Kisangyal: Szebb jövő

 

 

 

 

Előzmények

1969-ben születtem.

Ezen egyszerű oknál fogva a kezdeteknél – merőben biológiai körülmények összejátszásának eredményeképpen – úgyszólván teljesesen lehetetlen volt részt vennem. Nem is igen voltam tisztában azzal, hogy mily történelmi időknek va­gyok hiteles tanúja, hisz miközben 1980-ban, a zuglói Kas­sák Klubban az URH lépett fel esténként, én többedmagam­mal, mint egyszerű napközis jártam ugyanebbe az intéz­ménybe délutánonként néptáncozni. Nemigen volt fogalmam az itt lezajló nagy horderejű eseményekről. azonban valamit mégiscsak elkaphattam az idők szeléből, hisz arra még ma is határozottan emlékszem, hogy például nem voltam hajlandó megfogni a lányok kezét. Valószínűleg lázadásból. Végül is hazazavartak. Ez a bennem bujkáló ösztön azután egy életre meghatározta a sorsomat.

Az általános iskola alsó tagozatainak sikeres elvégzése után akarva – nem akarva - felső tagozatba kerültem.

Tizenévesen az átlag hülyegyerek rögtön vagánynak érzi magát, és azt hiszi, hogy ezt a külvilág számára minden­áron, sőt lépten-nyomon bizonyítania kell. Ezért ennek eléré­sére sajátságos magatartásformákat vesz fel; példának okáért: köpköd, csúnya kifejezéseket használ vagy bandát alakít. La­kótelepünkön van egy baráti társaság. mely szintén ilyen bandából nőtte ki magát. Eleinte kerékpárral mentek körbe­körbe a panelházak körül, majd mikor kissé idősebbek – te­hát vagányabbak – lettek, már motorral cselekedték ugyanezt. A napokban láttam a bandát. Kocsit mostak. Együtt, mint ré­gen...

No, de vissza a kezdetekhez.

,A vagányság első számú és legnépszerűbb ismertető­jegye az együttes. Az együttest ki lehet írni a padra, az isko­laköpenyre. Lehet róla jól informáltan társalogni, esetleg ez ügyből kifolyólag társunkat bántalmazni, az én időmben amikor a felső tagozatba iártam. a legnépszerűbb divat az

úgynevezett csöves volt. A fiatalok az iskolába – ki tudja, mi okból – tarisznyával jártak, s erre a sajátságos tanszertároló eszközre golyóstollal együttes neveket írogattak fel. Ezt, úgy látszik, fontosnak érezték, majd a szünetben összegyűltek, és furcsa dolgokat hangoztattak:

– Én Karthágós fej vagyok! - mondta egy csúnya kisfiú. – Hm, én meg Ricsés fej! – mondta egy még csúnyább. – Igen? Na hát én meg Hobós fej! – jelentette ki büsz­kén hetvenkedve a harmadik, aki ráadásul még görnyedten is állt.

Ezen én, meg egynémely barátom – akik kívülállók voltunk – nagyon elcsodálkoztunk, de megtetszett a dolog. Lázadók lévén elhatároztuk, hogy mi is „fejek leszünk, ám valami olyasfélék, ami az átlag fiatalok kőzött abszolút nem népszerű, ezáltal hülyének néznek, és így lázadó igényeink­nek és kívülállásunknak érvényt szerzünk.

Figyeltünk, tájékozódtunk, nyitva tartottuk a sze­münket...

Egy nap aztán kiálltam az osztály közepére, lábamat szétvetve, kezemmel hanyagul a tanári asztalra támaszkodva, magabiztos hangon kijelentettem:

– Én Kalákás fej vagyok!

Dermedt, néma csend. A tekintetek a teremben ijed­ten kapcsolódtak össze, majd egy darabig senki sem mert megszólalni. A légy zümmögését is hallani lehetett. A néma­ságot kihasználva két barátom" (Péter és a Szomszéd csávó; társaim a kívülállásban) mellém sorakozott, majd sorban ki­jelentették:

– Én Vadrózsás fej vagyok!

– No, hát én meg 100 Folk Celsiusos! Azzal körül sem pillantva elhagytuk a termet.

Ez a lázadó világszemlélet aztán az évek folyamán nemhogy alábbhagyott volna, hanem még szélsőségesebb mé­reteket öltött.

Mint említettem, a fiatalok különös és furcsa szokásait - mint kívülállók – nagy érdeklődéssel szemléltük, szinte na­gyító alá véve a jelenségeket, mint holmi tudós a szokatlan rovarfajtát.

Megfigyeltük többek között azt is, hogy embertársaink igen nagy jelentőséget tulajdonítanak bizonyos ruhadarabok­nak, illetve öltözködési szokásoknak, és rájöttünk arra is, hogy ezeket valamilyen módon kapcsolatba hozzák a zenei ízlésükkel. Ezen nagyon elcsodálkoztunk. Ám még nem ért véget számunkra a meglepetések sorozata, mert az emberi butaság eme vizsgálata közben azt tapasztaltuk, hogy em­bertársaink ruhatárukat, és ezzel valójában ízlésüket és gon­dolkodásmódjukat igen gyakran cserélik, s általában nem önálló megfontolás alapján, hanem azon egyszerű oknál fog­va, hogy az adott pillanatban a többi is ezt teszi. Fiatalok lé­vén (10-11 évesek lehettünk ez idő tájt) nemigen fogtunk bele a divat, illetve az emberek irányíthatóságának mélységein fi­lozofálni, ellenben a tettek embere – és természetesen láza­dók – lévén elhatároztuk, hogy forradalmasítjuk az öltözködé­si kultúrát, teszem azt, egy olyasféle viselettel, amin minden­ki felháborodik, hülyének néz, s ezáltal lázadó igényeinknek és kívülállásunknak érvényt szerzünk (lásd, mint fentebb).

Megalakítottuk tehát a Szomszéd csávóval a Zacskóslábú Csoportot, amely szerintem máig a legegyedibb az úgynevezett „kívülálló öltözködési szokások között. A zacskóslábúság abban nyilvánult meg, hogy a Zacskóslábú az utcán közlekedve, a magánéletben, illetve a hivatali munká­ban (mellesleg egy vérbeli Zacskóslábú nem dolgozik, mert megalázónak tartja), köteles mind a két lábára és a fejére egy­egy nejlonzacskót felhúzni, abban járni-kelni, s közben öntu­datosan viselkedni, s egyáltalán azt a benyomást kelteni, hogy a Zacskóslábú, mint olyan, különb embertársainál. Szi­gorú szabályok voltak arra nézve is, hogy milyen zacskót al­kalmazhat, aki tagja a mozgalomnak. Lábra kizárólag Cent­rumos és Skála-Coopos zacskó volt húzható, a fejre legjobban ajánlott a Röltex-Rózsi emblémával ellátott termék, vagy esetleg – végszükség esetére – Domusos. Megvetés járt osz­tályrészül annak a Zacskóslábúnak, aki holmi alantas Ápisz

feliratúval mutatkozott. Az ilyet, mivel lejáratta a mozgalmat, indokolt esetben a tagok ki is zárhatták. Ünnepi alkalmakra - például: tanévvége, zacskóslábúság alakulásának évfordulója – engedélyezhető volt a Marlboro feliratú szatyor is.

A mozgalom sajnos nemigen tudott jelentős tömegü bázist maga mögé állítani, pedig szokásai semmivel sem vol­tak ésszerűtlenebbek bármely más ellenkultúra hasonlóan értelmetlen és nevetséges jelképrendszerénél.

Mindenesetre sajnálatos tény, hogy mozgalmunk fénykorában, virágzásának csúcspontján is mindössze két főt számlált.

Azt már említettem, hogy lázadó szellemiségü ember vagyok. arról azonban még nem beszéltem, hogy a családom milyen hagyományokra tekinthet vissza ezen a területen. Ál­lítólag már a dédapám is mindig háborgott valami ellen. Hogy pontosan mi volt a baja, azt sajnos nem őrizte meg a családi krónika, azonban hallottam különféle visszaemlékezésekből, hogy jártában-keltében odament az utcán idegen emberek­hez, megállt mellettük és elkezdett elégedetlenkedni a fülük­be:    '

– No, hiszen majd meglátja kend! – morogta vészjósló­an az illetőknek dédapám, s hozzá még csikorgatta is a fogát.

– Nem lesz ennek jó vége! – ígérgette, majd összeszo­rított öklét az ég felé emelve magában dörmögve elballagott.

Nagyapám már valódi lázadó volt. Amikor 1918-ban a csehek hadsereggel jöttek az észak-magyarországi területek elfoglalására, akkor ő ott fellázadt, és valami három darab csendörrel (ha igazat szól az tsajádi krónika) több napig védte Szobot a betolakodóktól. Mindenestre valami mindenképpen történt, mert később – ez ügyből kifolyólag – nagyapámat ezüst vitézségi éremmel tüntették ki.

Anyám is igen lázadó volt. Negyven évig ellenállt Ká­dár Jánosnak. A nyitott konyhaablakban, az egész lakótelep füle hallatára bömböltette a Szabad Európa Rádiót, és akár­mennyire is forszírozta a diktatúra, nem volt hajlandó belépni a pártba.

Őseimnek fentebb vázolt radikális életszemlélete je­lentősen hozzájárult világnézetem kialakulásához, míg végül is a nyolcadik osztályban szembeszálltam a vezetéssel.

Az iskolai tanórák, részemről, a hatalommal való pac­kázásból, illetve államellenes cselekedetekből álltak. Kémia­füzetem komoly fegyvertény volt. Csak ültem a padban és al­kottam. Ami információ a fülembe jutott a dörülöttem folyó homályos duruzsolásból, azt nyomban képi formára alakítot­tam, és belevittem alkotásaimba. Például megütötte a fülemet a következő mondat, miszerint: „A timföldet a Szovjetunióban gyártják."

Olyan volt ez énnekem, mint csataménnek a kürt sza­va. Szemem felcsillant, arcomon megjelentek a hatalommal szembeni dac és lázadás nemes vonásai, s miközben szám gúnyos mosolyra torzult, kezem magától indult hősi tetteket végrehajtani, és ezen kijelentő mondat fűzetem lapjain kétol­dalas freskó képében realizálódott. Az „O" betük helyén két büszke vörös csillag díszelgett, az „S" betű természetesen sarló-kalapáccsá módosult, a mondat végén pedig Mars ro­hangált kezében a Tőkével. Mondanom sem kell, hogy eme csodaszépen kidolgozott oldalakon kémiának, vagy bármiféle más órai munkának természetesen nem maradt hely. Ma sem értem, miért nem buktam meg ebből a tárgyból.

Ez az ellenzékiség lett végül is az összekötőkapocs kőztem és a punk között. A punkról ugyanis itt még nem volt szó, hisz bármiféle rockzenétől arisztokratikus gőggel zár­kóztam el, az államhatalmat azonban abban az időben már nagyon nem szerettem, s midőn a Dózsa György Gimnázium­ban megkezdtem középiskolai tanulmányaimat, a fent neve­zett intézmény egy meggyőződéses ellenzékit fogadhatott ta­nulóinak sorába.

Annyira nem kedveltem a kommunistákat, a rend­szert, meg mindent, ami ezekkel kapcsolatos, hogy lelkesen kapkodtam bármi után, ami csúnya jelzövei illette gyűlöletem célpontjait. Ha valaki a folyosón szidalmazta a szovjet állam­főt, mögé álltam és bátorító megjegyzésekkel bíztattam tevé­kenységének folytatására. Ha fülembe jutott, hogy padtár­samnak nem tetszett az előző esti szovjet film – mosolyogva és elismerően pillantottam rá, egész napra mellészegődtem, az ebédlőtől egészen hazáig, közben le nem vettem róla a tekin­tetemet, egyfolytában mosolyogtam, s szememben az üldözött másként gondolkodók baráti sorsközösségének melege izzott.

Az egyik reggel – 1983 őszén jártunk – iskolatársam, bizonyos M. Sándor nevezetü tanuló, titokzatos arccal jött be az első órára. Láthatólag nem figyelt, csak ült magába mé­lyedve, néha gőgösen körbepillantott a jelenlevő tanulókon, majd megvetően hümmögött egypárat. Láthatóan büszke volt valamire. Iskola után elhívott, hogy látogassam meg, mert mutatni akar valamit.

– El tudom képzelni, mi lehet... – dünnyögtem Tólénye­sen már Sanyi barátomék lakásán, mikor láttam, hogy a magnetofonkészülék csatlakozóját dugdossa, és a kazetták kőzött turkál csillogó szemmel. Nem nagyon osztoztam lelke­sedésében, s már előre felvettem az olyan ember arckifejezés­ét, aki a türéshatár végén jár és már nem sokáig bírja a szen­vedést. Bíztam benne ugyanis, hogy ez megkímél majd a vár­hatóan kellőképpen szintalatti kultúrmocsok túlontúl hos­szúra nyúló élvezetétől. A készülékből először tompa zörejek hallatszottak, majd egy hang a következőket közölte röviden:

„1982. Íme eljött az újesztendő. Be van tiltva mind a kettő. Hölgyeim és uraim, az ETA vonósnégyes. Anarchia!"

Az utolsó szó visszhangzott még egy darabig, úgy lát­szik ez volt a legfontosabb az előbbi mondatból, majd újra kezdődtek a fentebb említett tompa zörejek. Kisvártatva az iménti durva hang tulajdonosa megkezdte műsorát:

 

,Fölfordulás, anarchia

Az egész világ egy nagy hiba

 A példa mindig bizonyitja,

Ha dúlunk téged. anarchia!

 

Vagy vörös vagy , vagy fehér,

Az utcákon folyik a vér.

Oroszország, Amerika

Egy nagy picsa, anarchia!"

 

Hát így kerültem én kapcsolatba a punkkal. A kazet­tán az ETA nevezetű zenekar félórás időtartamú műsora, il­letve a CPg „Erdős Péter"című dala szerepelt. Mindezt persze akkor nem tudtam, a szövegeket sem értettem mindenhol, a zene, mint olyan, fel sem tűnt, hogy egyáltalán szerepet ját­szik a zúgás előidézésében, csak az volt számomra nyilván­való, hogy itt igen erőteljes másként-gondolkodásról van szó.

A kazettát természetesen rögtőn hazavittem és kellő­képpen kiélveztem. A zene persze nem tetszett eleinte, de efölött könnyedén átsiklottam, hisz a műsorban szó volt te­lefonlehallgatásról, Sztálinról, Ceaucescuról (őrá különös­képpen haragudtam), és hallható volt egy „Munkát, kenye­ret!" című műsorszám, amiből jóformán csak ezt a refrénként visszatérő sort tudtam kisilabizálni, tehát csupa olyan téma­kör, amit egy lázadó ellenzékinek illik hallgatnia, ha tetszik, ha nem. Legalábbis én ezt akkoriban valahogy így gondoltam. Fejemben hamar összeállt a képlet: punk = rendszerellenes­ség. Eleinte ugyan egy kissé zavart az a mellékkörülmény, hogy ha a punk Angliában alakult ki, akkor mi a fenét akar­nak azok ott lázadozni, amikor náluk nincs is kommuniz­mus?! De hamar elhessegettem magamtól ezt a kellemetlen gondolatot, s attól a pillanattól kezdve öntudatosan készül­tem a punk élethivatás betöltésére.

Azután, ahogy később szélesebb rálátással szemléltem a dolgokat, lassanként rájöttem, hogy itt azért nem csak erről van szó.

 

 

 

Első zenekarom

 

 

 

 

 

Tudsz három akkordot, alapíts együttest! – hangzott el a jelszó 1976-ban Londonban, és Mark Perry, a Sniffin' Glue nevezetü fanzinban be is mutatta eme kellékeket, melynek tudománya, úgy gondolta, elegendő egy amatőr punk-zenekar számára az induláshoz.

Mi ketten a Szomszéd csávóval, 1983-ban Budapes­ten, nem rendelkeztünk az efféle gyerekes, dicsekvésre al­kalmat adó cicomákkal, mint akár egyetlen akkord ismerete, viszont mindenáron ki akartuk fejezni elégedetlenségünket a dolgok állásával szemben, ezért zenekar alakítása mellett döntöttünk. A formáció rövid tűnődés után az AVO nevet vette fel,

 

(A forrmáeió alkalmazottjaként Bazsalikom kampány. illetve Révész Sándor Ellen­propaganda Osztály néven is próbált,  mivel Szomszéd csávó határozottan meg volt róla győződvee. hogy a Piramis volt énekesének „Nem tudtam. Hogy így fáj” című dala azért folyik lassan már a csapból is, mert biztos a Párt áll mögötte. )

 

mivel oly elnevezést óhajtottunk adni a társulásnak. melyen mindenki felháborodik, hülyének néz, és így lázadó igényeinknek és kívülállásunknak érvényt szerzünk (lásd, mint pár lappal előrébb). Egyébként is az uralmon lévő ha­talmat akartuk kigúnyolni, s ehhez a cselekedethez az AVO név pompásan megfelelt.

Az együttes később, 1984 tavaszától, Magyar Királyi Tűzoltózenekar (MKT) néven sértegette a diktatúrát. mely – bár minden erőnket latba vetettük – nem kívánt változtatni elnyomó politikáján.

Mindettől függetlenül amit csináltunk, forradalmian új volt. Aki mai füllel belehallgat a fennmaradt felvételekbe, el­csodálkozhat azon. hogy lehetett, hogy valami ennyire meg­előzze a korát. A zene egyszerű, monoton és primitív. Harmo­nizálásnak nyoma sem volt sehol, de pontosan ettől volt szo­katlan és újszerü. A zenei váltások disszonánsak voltak, és egyáltalán nem illettek a pár másodperccel korábbi dallam­hoz. Az énekes – általában Szomszéd csávó (Samodai Tamás)

 

 

Jómagam és Bánki, az A akkord jeles tudója

 

énekelt, én gitároztam és egy barátunk dobolt – természete­sen nem tudott énekelni, csak mondta, mondta a szöveget megállás nélkül, egészen addig, amíg véget nem ért a szám. Refrének nem voltak. A szövegvilág is újszerű volt. Szidta persze a rendszert, a kommunizmust, ez természetes – egy '80-as évek eleji punk-zenekartól ezt el is várta az ember -, de kifejezetten közép-európai, sőt magyar látószögből szemlélt mindent. Mellesleg a kísérleti hangzás titka rendkívül egy­szerű.

Fogalmunk sem volt a zenélés szabályairól, hiszen semennyire sem tudtunk zenélni, így viszont sikeresen elke­rültük a sablonos megoldásokat, s olyan ötleteket al calmaz­tunk, ami egy iskolázott, tehát valamilyen irányba már befo­lyásolt zenésznek soha eszébe nem jutott volna. Minden el­fogultság nélkül állíthatom, hogyha az idő tájt nem 16 éves kisfiúk lettünk volna, és legalább egyszer fel is lépünk, ma már legendák lennénk. De hát nemigen gondoltunk mi a fellépésre.

A zenekar halálát végül is a profizmus okozta, ez az örök ellenség, mely sírját ássa minden egyéni gondolatnak. Az történt ugyanis, hogy 1985 nyarán megismerkedtünk a gitártudással.

Ez a sajátos esztétikai fogalom egy Bánki Gábor neve­zetű, göndör hajú kisfiú képében jelentkezett. Zenei ízlésünk nem volt egészen ugyanaz, hisz mi akkortájt a The Strang­lers-ért és a Dead Kennedys-ért lelkesedtünk, ő viszont még jóval konzervatívabb volt ilyen téren, mégis pillanatokon belül bevettük a zenekar tagjainak sorába. Bánki sikerének titka az A" akkord volt, melynek létrehozásában jelentős mértékű jártassággal rendelkezett. Attól a pillanattól kezdve egy jó darabig határtalan lelkesedéssel gyártottuk a közép­szerűbbnél középszerübb sablonokat, az elcsépelt betéteket. Egy célunk volt mindössze: úgy megszólalni, ahogy az egy ,igazi" együtteshez illik, tehát akkordokkal, refrénekkel, szó­lókkal.

 

 

Életkép 1. Egy fiatal pár őrök hűséget fogad egymásnak

 

 

Ki kit ismer?

 

Történetünk idején a honi punk-színtér kísértetiesen emlékeztetett egy Mikszáth-korabeli vármegyei hivatalnok­testületre. Thurócz vármegyébe bejutni főszolgabírónak, vagy bekerülni egy ismertebb punk-bandába; nos, protekció nél­kül mindez egyaránt lehetetlen vállalkozásnak tűnt.

A leendő lázadó a hőn áhított cél érdekében tehát megpróbálkozott ajánlásokra hivatkozni. Ezek az ajánlások persze különféle szinteken mozogtak, ezért a hatásuk is eltérő volt. Például egy punk-társaság valamelyik egyszerű,

"mezei" tagját ismerni gyakran kevés volt az üdvösséghez. Az ilyenből gyakran hármat, négyet is fel kellett mutatni.

Nagyobb súllyal estek latba a "régi arcok”. Egy vérbeli, eredeti régi arc ismerete már nagyban egyengette a leendő kívülálló célját a befogadás felé. A régi arcok megmérettetése megegyezett a patinás borokéval. Az ifjú punk-jelölt oly gő­gösen vágta oda: Nekem haverom a Diana, aki már '81 óta nyomul"; mintha grófi társaságban hanyagul hencegne egy 1722-es évjáratú, Rákóczi-korabeli Tokaji aszúval.

Legjobb protekciónak természetesen az együttes tagok számítottak. Egy effajta mondat: Nekem cimborám az Elhá­rítás énekese". vagy: Minden szombaton együtt iszogatok a T-34 basszusgitárosával"; garantált tiszteletet ébresztett.

Akadtak persze bohó túlzók is, akik néha abba a hi­bába estek, hogy hencegő állításaikat a tények sajnálatos hi­ánya folytán a képzelet szabad szárnyalásával egészítették ki. Az ilyesmi néha bejött, néha nem. Az utóbbi gyakran kelle­metlen következményekkel járt.

Tanúja voltam egy ilyen esetnek. 1986 nyarán történt a Vörösmarty-téren. Nagy társaság volt, és éppen feszült volt a hangulat, ugyanis néhány közepesen régi arc nehezmé­nyezte, hogy holmi nyikhajok (New punkok) szennyezik a le­vegőt a szakmában tisztességben megőszült lázadók környe­zetében.

 

Nándi, más néven „Korcs Undor Nünü", kinek személyes ismerete je­lentős hefohással bírt az előmenetel szempontjából.

 

Forr a levegő. Az ifjoncok megveretése már esedékes volt, amikor az egyik nyikhaj azzal próbált kibújni a testi fenyítés egyre reálisabb veszély alól, hogy nevekkel kezdett dobálózni:

– Nekem haverom a Patkány!

Állítását kétkedő moraj és hümmögés kísérte. Némileg jogosan, hisz csak abban az évjáratban és csakis Pesten kö­rülbelül tizenöt Patkányt tartottak nyílván. Patkányból túl nagy volt a kínálat, így a kereskedelem őrök tőrvénye szerint árfolyama meglehetősen alacsonyan szárnyalt.

Érezte ezt az ifjonc is, ezért újra támadásba lendült:

– És a Felszab-téri kopaszokat is ismerem!

Ennek már némileg több foganatja volt, bár a hitetlen­kedés bántó mellékzöngéje továbbra is beárnyékolta a dis­kurzust. Hogy némileg lecsillapítsa a kedélyeket, valamint, hogy a kétkedés maradék gócpontjait is felszámolja, az ifjú kívülálló mindent egy lapra tett fel, és hanyagul odavetette:

– Ja. és nekem haverom a Japán!

Erre az egyik skinhead. aki eddig pár lépés távolság­ban. némileg közömbösen szemlélte a jelenetet, felvonta a szemöldökét^, lassú léptekkel egészen közel jött a delikvens­hez, ujját a mellének szegezte, majd kíváncsian megkérdezte: – Te ismered a Japánt?

Az illető kissé megszeppent, de már nem volt visszaút. – Igen, ismerem a Japánt!

– Tényleg?

– Persze, a legjobb haverom.

A nagydarab skinhead elégedetten feljebbrántotta a

nadrágját, kedélyesen végignézett a feszülten figyelő hallga­tóságon, majd röviden csak ennyit mondott: – Én vagyok a Japán.

 

 

Életkép 2. Kaktusz (Lenin körút. Trottel) és Kiru Chemotox

 

 

Én a punk

 

 

Az előszobában ma is áll egy egészen a földig érő, hatalmas velencei tükör. Eme díszes lakberendezési kellék még a nagymama hagyatékából maradt a család birtokában.

nagymama sajnos messze esett a büszke családi tra­dícióktól, és képtelen volt a lázadás elvégzésére. Mamlasz módon, tétlenül nézte, hogy a bolsevikok kivegyék kezéből belvárosi üzletét, s még arra sem volt képes, hogy legalább csípős hangon megjegyzéseket tegyen a kilakoltatást végző szállítómunkások testi hibáira, elálló fülére, pattanásaira, esetleg rokoni kapcsolataira. Sajnos nem lehettem mellette, hogy vezessem harcában.

A tükör szerencsére elkerülte az ellenség figyelmét, és így a család tulajdonát képezi ma is, mint már mondottam.

Ez előtt a tükör előtt álltam önelégült arccal 1985 szeptemberében. Magamat nézegettem egy álló órája, és te­vékenységemet a jelek szerint nem nagyon óhajtottam befe­jezni, mert még tüzetes és kimerítő vizsgálat alá akartam venni, hogyan is festek hátulnézetben az új bakancsomban.

Erőlködve forgattam a fejem, és mindenáron át szán­dékoztam nézni a vállam fölött, ami nem nagyon akart sike­rülni.

– Hah! – dohogtam magamban rosszkedvűen, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve abbahagytam az eddigi hiábavaló próbálkozást, s taktikát változtatva, testemet fejemmel együtt meghajtva a lábaim közé dugtam; így végre át tudtam pillan­tani a hátam mögé.

Elégedetten szemléltem az elém táruló látványt. A ba­kancs hátulnézetben is ott volt, ahol lennie kellet, s büszkén virított ki az elöírásszerüen felhajtott farmernadrág szára alól.

– Gyönyörű vagy! – hallottam anyám hangját a konyha irányából, aki, úgy látszik, szemtanúja volt az elóbb leírt eseménysorozatnak.

Bosszús arccal egyenesedtem fel, s vonultam el a kis­szoba irányába bevégezni az öltözködés műveletét.

–        kispolgár! - jegyeztem meg megvetően, majd erőtel­jes mozdulattal kilincsre zártam a szobaajtót.

 

 

Izsák Attila, az egyik legkitartóbb „régi arc".

 

 

 

A punk öltözködés szabályai

 

„Ha valaki felvállal egy eszmei-ideológiai közösséget valamely testülettel. komoly felelősséget vesz a vállára. A szabályok szigorú betartásával válik csak lehetségessé a részvétel bizonyos rendezvényeken.

Helyesen teszi a tag, ha igazodik bizonyos soha le nem fektetett, ám mégis létező előírásokhoz, viszont a túlontúl tradícionális megjelenés, az egyéniség hiánya rossz pontokat jelent az előmenetel szempontjából.

A külső jegyeket a rendezvények, összejövetelek, tö­meggyűlések alkalmával az önkéntes ellenőrök rendszeresen ellenőrzik. Ezen illetők mennyisége darabszám szempontjából nemritkán alig marad el a tagság összlétszámától. "

 

1985-ben a punknak is megvoltak a maga íratlan öl­tözködési szabályai. Ezek többsége igen sajátságos, s mivel speciális kortünetnek számítanak, úgy gondolom – már csak folklorisztikus értékei miatt is – érdemes az utókor számára megörökíteni.

 

„A lázadás alapvető kelléke a bakancs. Ez a ruhadarab

nemes hogy kiemelt fontossággal bír, hanem sajátos mó­don még információt is nyújt viselője társadalmi állásáról a társadalmon kívüliek kőzött. "       „

 

(Lázadók kézikönyve, 2. oldal)

 

A ranglétra legalsó fokán álltak az MHSZ-bakancsban lázadók. Ezeket mindenki lenézte, és ha még bűnüket azzal tetézték, hogy a bakancs szárát összefogó bőrszíjat nem távo­lították el, szóba sem álltak velük.

Tekintély szempontjából középütt helyezkedtek el a rendőrségi, tiszti, vagy egyéb, esetleg külföldi lábbeliben te­vékenykedők. Ide tartozott az is, aki leplezni akarván MHSZ­bakancsos voltát, lábbelije színét fekete cipőkrémmel meg­változtatta, s mindenekelőtt eltávolította az előbb már emlí­tett, lenézésre alkalmat adó szégyenletes bőrszíjat.

No, és legfölül álltak azok, akik Martens bakancsot hordtak. Hogy végül is mi volt ennek az oka, a mai napig sem értem. A ranglétra legalján elhelyezkedő szerencsétlen páriá­kat gyakran egy különös jelzővel illették, megvető pillantá­sok. s fensőbbséges modor kíséretében. Ez a sajátságos jelző egy rövidke kifejezés volt, amely a következőképpen hangzott: „Nyú  punk" Ez a beavatottak körében annyit jelentett, hogy az illető, akit a negatív kitétellel illettek, új még a szakmában. tapasztalatlan, nem érti a lényeget, s cselekedeteivel lejáratja a mozgalmat. Ilyennek számított tehát az az ember, aki a jó­zan észre hallgatva azt húzta a lábára, ami épp a keze ügyébe került, s egyéb fölösleges dolgokkal nem törődött. Ezzel szemben a Martens bakancsot hordó elit nem volt ilyen fele­lőtlen „hübelebalázs. Komoly összegeket fizettek azért, hogy elmondhassák: lábukon a híres-neves dr. Martens által gyártott bakancsban fogtak neki a lázadásnak, egy olyan ide­ológia nevében, mely a divatellenességet, s a ,csináld magad!" elvet tűzte zászlajára.

Ők értették a lényeget.

Megjegyzem, én ezen a területen az arany középút hí­ve voltam. Bolond lettem volna kiadni egy rakást pénzt efféle értelmetlenségre, de mivel nem akartam rossz színben fel­tűnni, MHSZ bakancsomat gondosan feketére suvickoltam, és azt a bizonyos bőrpántot a legelső alkalommal, az előírá­soknak megfelelően eltávolítottam. Az már más lapra tartozik, hogy a bakancs így valóban sokkal esztétikusabb.

Nem sokkal később a probléma szerencsésen megol­dódott, amikor szert tettem egy gyönyörű lengyel rendőrségi bakancsra, mely kinézetre megtévesztésig úgy festett, mint az lábbeli, amelyben Jean Jacques Burneh*  kelt ki a világ ellen.

 

(Az angol The Stranglers basszusgitárosa. A zenekar újszerű és brutális basszus­gitár hangzása rock-történelmi jelentőségü. 1977-1982 között minden albumuk mestermű. Attól fogva ielentéktelen.)

 

Ezen jeles napokat s eseményeket átélt lázadási kellék ma is tulajdonomat képezi. Néha fel is veszem, amikor elfog a han­gulat. De térjünk vissza a lényegre, mielőtt túlontúl eluralko­dik rajtam a szentimentalizmus.

 

 

Az ifjú állatbarát (Zéman Jóska, Lenin körút)

 

 

A fűző milyenségéről

 

 

Nem lehetett könnyű dolga egy kezdőnek, akinek az a merész gondolat jutott az eszébe, hogy máról holnapra punk­nak kiáltja ki magát. Nem elég, hogy a bakanccsal annyi ve­sződség volt, utána kezdődött elölről az egész hercehurca a cipőfűzővel. Ebből a szempontból a szabályzat egyszerű volt és világos, bár nem kevésbé dogmatikus.

– A fűző színe fehér! – jelentette ki a közvélemény ha­tározottan. A szabályzat nem tűrt semmiféle ellentmondást

Léteztek ugyan egyes szakadár elemek, akik a barna színre esküdtek, és minden figyelmeztetés ellenére kitartot­tak szélsőséges álláspontjuk mellett. Hallottam emlegetni egy Kispesten székelő frakciót, amely a feketét tűzte zászlajára. A Vörösmarty-téri punkok közül küldöttség kereste fel öket, hogy ha lehet szép szóval, ha kell erőszakkal, de rávegye a renitenseket álláspontjuk megváltoztatására. De mondhattak azoknak bármit, olyan volt az nekik, mint a falra hányt borsó, és a mindenre elszánt küldöttség nem sokkal később csaló­dott arccal tért vissza.

Ám ezek mindvégig csak szórványos, elszigetelt jelen­ségek maradtak, s a döntő többség továbbra is példás egy­öntetűséggel fehér fűzőben lázadt, egészen 1987 őszéig, ami­kor is egyszer valaki mellékesen megjegyezte:

^–             A fehér fűző már elég égő!-^,

(Annak idején nem voltak efféle szamárságok, hogy a fehéret hordják a jobbosok. a vöröset pedig az anarchisták. A punk a botrányról szólt s nem holmi világmegváltásról. Arról nem is szólva, hogy egy kommunista punk enyhén szólva elképzel­hetetlen volt.)

 

Ránéztem a lábaira, s megdöbbenve tapasztaltam, hogy valóban nem fehéret hord, hanem pirosat. Másnap el­mentem a Röltexbe piros fűzőért, de nem találtam, csak zöl­det meg kéket, pedig jó félórát turkáltam a holmik közt. Végül is eluntam a dolgot és kifakadtam:

 

A fene fog itt görcsölni! Nem mindegy, hogy milyen színű madzag fogja össze azt a rohadt bakancsot?!

Azzal megvettem a kéket, s attól kezdve ilyesmivel nem foglalkoztam.

Sajnos egy ilyen egyszerű dolog belátásához is intelli­ncia és – tapasztalatból tudom - némi életkor betöltése szükségeltetik.

 

 

A Vörösmarty-téri punkok

 

 

 

A nadrág felhajtásáról

 

 

Szerencsére ebben a szokásjog több egyéni kezdemé­nyezést tört el, s a nadrágot mindenki valódi punk szellem­ben hordhatta; tehát olyan színben és fazonban, amilyenhez kedve volt, egyetlen lényeges kikötéssel: a nadrág semmikép­pen sem nézhetett ki úgy, hogy egy átlagpolgár is nyugodt szívvel felvegye.

Mint mondottam, szabályok nemigen voltak, ám léte­zett egy viselet, mely oly gyakran fordult elő, hogy nyugodt szívvel nevezhetem népszerűnek, s ezzel nem másítom meg a dolgok hitelességét. Ez a ruhadarab nem volt más, mint a jól ismert, és a korábbi generációk által is előszeretettel alkal­mazott farmernadrág egy korszerűsített változata. A korsze­rűsítés művelete egy veszélyes, ám a háztartási boltokban könnyen beszerezhető maró folyadék, a háziasszonyok köré­ben is méltán népszerű és nagy közkedveltségnek örvendő, hypo nevezetű vegyszer segítségével történt, természetesen házilag, a csináld magad!" elv alapján.

 

A cél a következő volt: a hypóval olyan maradandó ká­rosodást okozni a ruhanemű színállagában, hogy a beillesz­kedett kispolgár iszonyodva fordítsa el a fejét, ha esetleg rá­esik a pillantása. Ezt a célt legkönnyebben a mártogatás módszerével érhetjük el. A művelet befejezése után az ember elégedetten, a jól végzett munka nem titkolt örömével egye­nesíthette ki a hajolgatásban elfáradt derekát, s vehette szemügyre az immáron fogason száradó készterméket.

Ha ügyesek voltunk, elmondhattuk: a ruhanemú pont annyira foltos, amennyire kell, s lázadásra, illetve kívülállásra immár teljes mértékben megfelelő.

Ám ezzel még csak a feladat egyik, bár nehezebbik ré­szét tekinthetjük befejezettnek. A következő napirendi pont: a nadrág szárának felhajtása.

 

 

Aki netán idáig érve a könyvben, e sorokat olvasva ar­ra a meggondolatlan következtetésre jutott volna, hogy ismét egy értelmetlen. és csupán a bennfentesek szeszélyéből adó­dó, teljességgel ésszerütlen jelenség előtt áll, azt megnyugtat­hatom, hogy tévedésben van álláspontját illetőleg.

Mi, kérem szépen soha, semmit nem csináltunk fe­leslegesen, még ha az avatatlan szemnek első pillantásra netalántán úgy is tűnik néha. Mínt mindennek, ennek az ap­ró kis mozdulatnak is (itt a nadrág szárának felhajtására gondolok) megvolt a maga speciális funkciója.

A bakancsnak a lázadásban elfoglalt kiemelt szerepkörét épp az imént taglaltam, a dolgok menetében betöltött feladatához megfelelő részletességgel. No, most ezen kívülál­lási kellék annál hatásosabban tudja ellátni sajátos szerep­körét, minél hosszabb szárral rendelkezik. Viszont hiába vá­sárolja meg az ember a leghosszabb szárú bakancsot, amit csak be tud szerezni, ha mindebből úgyszólván semmi sem. látszik, mert a nadrág lelógó szára önző módon olyannyira eltakarja. hogy a kispolgárokra tett benyomás hatásosságá ban alig mutatkozik némi eltérés ahhoz képest, mintha félci­pőt hordanánk.

No, de az embernek azért van esze, hogy használja) Valamelyik szabadgondolkodó hamar megtalálta a megoldást: „A nadrág szárát fel kell hajtani!"

 

Egy rövid mozdulat, és a bakancs végre ereje és szépsége teljében immáron akadálytalanul kürtölheti világgá létezését, s bizonyíthatja viselőjének radikális világszemléletét

 

 

 

 

Jelen sorok írója a hosszú és pepecs munka – kellően tetszetős – vég­eredményét

a világ színe elé tárja. (1987)

 

Az érettségi biztos ellenben – jellemző módon – igencsak eltérő nézőpontból szemlélte a fodrászművészet ezen reme­két.

Látszott, hogy semmi érzéke az underground kultúrához.

A taréj felállításához különféle hatékony eszközöket vethetünk be Ez lehet természetes alapanyag – sűrű cukros víz, tójássargaja -, vagy kémiai összetevő, pldául borotva­hab, szappan. A merészebbek a csónaklakkot is használhat­ják, de nem megvetendő a tapétaragasztó sem.

Utóbbiak használata kissé rizikós, ugyanis túlzottan megkeményedett tarajunk alvás közben könnyen letörhet.

 

 

Jelen sorok írója a Rákosrendezői vonattemetőben, teljes izoláltságban a társadalomtól. Külön figyelmet érdemel a felállított, felül kiszőkített, úgynevezett „Wattie" taréj, valamint a bőrdzseki díszítőmintájának aprólékos kidolgozottságára. (1987)

 

 

 

A taréjról, mint olyanról

 

 

A punkok öltözködését taglaló, rövid kis kortörténeti értekezésünkben, megpróbáltunk bepillantást nyerni a hősi időkbe. Régi emlékek közt válogattunk. Kifakult fotókon hor­doztuk tekintetünket, s megkíséreltük végig kalauzolni olva­sóinkat a lázadás történetének különféle korszakain ezen a ponton baljós sejtelem költözik szívünkbe.

Jelen sorok írója, ezekben a percekben mereven, töp­rengve néz maga elé. Egy darabig szótlanul, elgondolkozva dobol ujjaival, majd hirtelen, a váratlan felismerés szikrájától lángra gyúlva, ceruzáját szilajul magasba lökve, eképp kiált föl:

– Hoppá, valami kimaradt!

Eddig ugyanis még nem esett szó a legendás „taréj"-ról.

A taréj, akkoriban éppúgy, akárcsak maga punk vise­let dísze! A lázadó egyén talán erre volt a legbüszkébb.

Vegyük hát kissé szemügyre a taréjt, mint olyant!

Előállítása roppant egyszerű. A klasszikus kakastaréj elkészítésekor egyenesen tabu a fodrász szó kiejtése! A mű­veletet az alany kedves ismerőse végzi el némi alkohol (almabor, kétdekás, Hubertus, Kevert, Császárkörte, Éva Vermouth. esetleg sör) társaságában. Elkészítéséhez ruszti­kus eszközöket szokás használni. Az olló akár körömvágó is lehet.

Ha a végeredmény némiképp foltos, semmiképp ne es­sünk kétségbe! Sőt!!! Egyes szaktekintélyek szerint: „Minél foltosabb, annál jobb!"

(E frappáns megjegyzés Szomszéd csávó szájából hangzott el, amikor a Körvasút sori felüljáró tövében, félórás nyiszálás után, a díszes kompánia némi derültséggel szemre­vételezte jelen sorok íróján a végeredményt.)

 

 

Korcs Undor Nünü, a taréjviseletnek is mestere volt.

Képűnkön a tö­megközlekedés szolgáltatásait veszi igénybe. (1985)

 

 

 

 

Történet arról, hogyan lettem félreértés

áldozata egy kockás ingből kifolyólag

 

 

 

Felsőruházati szempontból a tényállás hasonló, mint az imént leírt nadrág témakörben. Kabát, kiskabát, zakó egy­aránt megengedhető volt, természetesen azzal a szigorú ki­kötéssel, hogy vagy szaggassa össze az illető, vagy piszkolja be, de valamit csináljon vele, hogy ne nézzen már ki úgy, mint egy kispolgár tulajdona.

Természetesen ezen a területen is volt olyan, ami köz­kedveltség szempontjából egyeduralkodónak számított. Olva­sóim talán már ki is találták, hogy ez a ruhadarab nem volt más, mint a közismert bőrkabát.

Ezt a felsőruházati célra készült terméket zenekarne­vekkel, idézetekkel kipingálni ajánlatos volt. Az ügyesebbek mutatós kis „A" betűkkel is ellátták tulajdonukat. Az „A" be­tűt áltálában bekarikázták, ami ezzel a díszítőmintával felru­házva azt a tényt szándékozott a külvilág tudomására hozni, hogy az illető, aki eme jelzést viseli, szimpátiával viseltetik az anarchia, mint társadalmi önszerveződés iránt.

A többség persze képtelen lett volna megmagyarázni, hogy mit is jelent valójában ez a fogalom, netán esetleg kife­jezte volna szimpátiáját bizonyos lövöldözések, gyilkosságok és lopkodások iránt, aminek persze az égvilágon semmi köze az anarchiához, mely elvileg hatalom és erőszak-nélküliséget jelent (innen nevének eredete is: „an archon " = hatalom nél­kül, ahogy az ókori görögök mondták).

Az anarchizmus, mint politikai mozgalom, a múlt szá­zad vége felé kapott szárnyra Európában, elsősorban az orosz Bakunyin munkássága révén. Céljának a teljes körű önszer­veződést, és végső soron magának az államnak, mint legfőbb elnyomónak a megszüntetését tekintette. A punk­mozgalomba való bekapcsolódása a Crass nevezetű londoni zenekarnak köszönhető a '70-es évek második felében.

 

„Ha megvalósulna a teljes anarchia állapota – ami va­lószínűleg soha nem fog megtörténni – mindenki segítené a másikat, mert ez az anarchia lényege, s nem egymás akadá­lyozása versengéssel és önzéssel, amiről pedig azt tanítják nekünk, így helyes. Akkor nem lenne SZÜKSÉG törvényekre és ellenőrzésre (..). Az anarchia és a béke ugyanazon dolog két oldala. A teljes anarchia állapota BÉKE, lenne, ahogy SEMMILYEN MÁS életmód, mert amíg az emberek kénytele­nek olyan dolgokat elfogadni, amilyeneket nem akarnak elfo­gadni, nem lehet béke” &”150 vallották a zenekar tagjai.

 

Ezek nagyon szépen hangzó mesék, csak hát a valós élethez, a realitásokhoz, meg magához az emberi természet­hez nem sok közük van, úgyhogy ha ilyesmiről hallok, vagy olvasok, óhatatlanul is eszembe jutnak G. K. Chesterton an­gol író mondatai, miszerint:

 

„Minden utópia gyengesége ab­ban áll, hogy az ember legnagyobb problémájáról feltételezi, hogy már megoldódott, aztán részletes beszámolót ad a ki­sebb problémák megoldásáról. Először felteszik, hogy senki sem akar majd többet, mint amennyi megilleti, aztán nagyon leleményesen elmagyarázzák, hogy az őt megillető részt majd gépkocsin vagy repülőgépen szállítják oda. "

 

E kis kitérő után kanyarodjunk vissza az eredeti té­mához.

Jómagam is teljes odaadással hódoltam ennek a re­mek népszokásnak, s bőrkabátom hátoldalára egy bizonyos Radex nevezetű irodai rajzkellékkel a következőket írtam ki végtelen türelemmel: Dead Kennedys, Crass, Stranglers. Eze­ket a punk-zenekarokat kedveltem leginkább, és úgy érez­tem, ezt mindenki számára haladéktalanul közölnöm kell. Hogy ezt miért tartottam olyan rettentő fontosnak, az ma már egy kissé érthetetlen számomra. Nemigen törődtem továbbá azzal sem, hogy a baloldali Dead Kennedys, az anarchista Crass és a jobboldali-nihilista, feminista ellenes Stranglers

éppen fér egy kalap alá. A müvészetet ugyanis már akkor politika fölötti fórumnak tartottam.

 

A kabát feliratokkal való ellátása azonban nem mindenkit elégített ki maradéktalanul. Az ügyesebbek mindig feltalálták magukat, s hétről-hétre újabbnál újabb ötletekkel kápráztatták el ismerőseiket. Egyesek vastag fonalból hálót fontak maguknak, és azzal borították be felsőtestüket, mások önfejűen ragaszkodtak ahhoz, hogy dr. Erdős Péter – amúgy nem túl esztétikus – arcképét egy frappáns kis szerkezettel (amelyet biztosítótűnek neveztek) kabátjukra erősítve úton­-útfélen reklámozzák.

Külön csoportot képeztek az állatbarátok. Ezek az em­berek nagyon jószívűek voltak. Állataikat annyira féltették, hogy mindenhová magukkal hurcolászták őket, tejben-vajban fürösztötték és elhalmozták őket a szeretet és a ragaszkodás ezernyi apró jelével. Épp ezért volt érthetetlen, hogy mikor egy ilyen jószívű állatbarát felszállt valamelyik tömegközleke­dési járműre, az ostoba és önző utasok miért visongtak, han­goskodtak és zavarták e nemes lelkű egyének vállán pihenő egérkék és patkányok nyugalmát és békességét.

Akadtak azonban igen furcsa emberek is. Voltak nagyon irigyek, kik annyira féltették tulajdonukat, hogy a szinte túlment a józan ész határán. Az efféle zsugori alakok száma igen nagy volt, s az volt számomra a legkülönösebb egészben, hogy ahány ilyen irigy figurával találkoztam (valamilyen előttem érthetetlen okból kifolyólag), egyik sem pénzét, a lakáskulcsát, vagy az ebédjét féltette, hanem egy ócska lakatot, amit szerintem fölösleges volt annyira óvnia, mert a kutyának sem kellett volna. Azt, hogy az illető a tulaj­donát képező tárgyért olyannyira aggódott, onnan gondolom, hogy a saját szememmel láttam, amint egy rövid láncon a nyakába akasztja, s le nem teszi egy másodpercre sem, pedig szerintem a fene sem akarta ellopni. Ennek a kis praktikus használati tárgynak – melyet egyébként nyílászáró szerkeze­tek rögzítésére, s nem nyakban hordandó díszítmény céljából gyártott a honi nehézipar – megvolt az a sajátossága, hogy különös módon még az emberek közti hierarchia külső meg­ielenítésére is alkalmas volt.

Ismertem egy vidéki punkokból álló csoportot. A kis lázadó közösség négy főt számlált, vezérük egy pattanásos képű, nem igazán mutatós fiatalember volt, aki azzal hence­gett, hogy már 1982 óta, naponta háromszori rendszeresség­gel végzi a lázadás funkcióját.

Ez láthatóan nagy hatással volt a banda három fiatalabb tagjára, akik bizony csak 1985-ben kezdték a szakmát, mert gondolkodás nélkül átengedték neki kicsiny csoportjuk parancsnoki tisztjét. No, és itt következik a lakatnak, ennek az ügyes kis szerkezetnek, a szerepe a hie­rarchia külső megjelenítésében. A pattanásos képű fiatalem­ber nem titkolt büszkeséggel akasztott a nyakába egy jókora Elzett lakatot, s bármerre ment is lázadó ügyeit intézni, a behem nagy vasdarab hatalmas csörrenésekkel adta hírül, merre jár. Ezzel szemben a többiek szerényen ballagtak a nyomában, s léptüket nem kísérte férfias zörej, ugyanis szá­mukra már csupán egyszerű kis Tutó lakat jutott.

Úgy érzem, eléggé érzékletesen festettem le azt a lég­kört, amiben mint a punk-mozgalom óntudatos képviselője űztem tevékenységemet fáradhatatlan buzgalommal. Ám úgy veszem észre, ismét eléggé elkalandoztam mondandóim zeg­zugos ösvényein, s mivel a fejezet címében egy történetet ha­rangoztam be egy bizonyos kockás inggel, meg holmi félreér­téssel kapcsolatban, betartom ígéretemet, s közkívánatra el­mesélem a dolgot.

A történethez előre kell ugrani jó két évet, mely egyébként azért tanulságos, mert rávilágít arra, hogy az élet bármely területén mily nagy szerepe volt a külső megjelenés­nek.

No, de halljuk végre azt a híres esetet!!! – mondhatja most már joggal az olvasó, türelmetlenségében már ajkát harapdálja, vagy talán ujjaival dobol székének karfáján.

'87 nyarát írtuk. A VIII. kerületben, a Blaha Lujza tértől nem messze, az egyik mellékutcában volt egy koncerte­zésre alkalmas kis helység, melyben abban az időben Fater Klub néven tartottak itt zenés-táncos összejöveteleket (a klubról bővebben majd később). Ide tartottunk néhány isme­rősömmel egy kellemes este eltöltése, és egy kis kikapcsolódás reményében, amikor a szembejövő tagtársaktól riasztó hírek érkeztek hozzánk:

– Jönnek a kopaszok! – jelentették ki vészjósló arccal és elborult tekintettel sorstársaim. Hogy eme mondat való súlyát felmérhesse az esetleg tájékozatlan olvasó, tudnia ke azt a tényt, hogy a kopaszok (skinheadek) és a punkok egy idő óta kissé rossz viszonyban álltak egymással, s bár a civó­dás kiváltó oka szinte már feledésbe ment, a torzsalkodások mindennaposak voltak.

Sose voltam az erőszak embere. – Többet ésszel, mint erővel! – vallottam öntudatosan, ám ez a skinheadeket saj­nos egy cseppet sem érdekelte, mint ahogy az sem, hogy egy százhúsz kilós hústoronynak, aki egész életében a fizikai erőnlétre fektette a hangsúlyt, s bármiféle szellemi munkát igénylő cselekedettől mereven elzárkózott, nem nagy dicsőség bántalmazni olyasvalakit, aki a karját is csak akkor tornáz­tatta, ha a szájához emelte a sörösüveget.

Noha a fülemben csengett egy bizonyos Kölni neve­zetű fiatalember barátságosan leereszkedő kijelentése, amit valószínűleg bíztatásnak szánt: „Ha meglátok egy cigányt és egy punkot, először a cigányt ütöm le, a punkot csak utána", őszintén szólva nem nagyon örültem a kopaszok közeledté­nek. Lehajoltam hát, hogy megerősítsem bakancsom fűzőjén a csomót, nehogy kellemetlen élményeim legyenek, ha netán futásra kerülne sor. Amint ott guggolva szöszmötölök, egyszer csak léptek zajára leszek figyelmes. Felnézek, s látom ám, amint egy behem nagy hústorony áll előttem, s a háta mögül kivillan egy-két hasonszőrű alak tar feje. Ruhájuk az előírás szerinti kockás ing, illetve fehér póló, hózentróger, és termé­szetesen az elmaradhatatlan bakancs. A hústorony rám néz – ekkor vettem észre, hogy rajtam is kockás ing van – majd ba­rátságosan a vállamra teszi a kezét:

A punkk – skinhead ellentétről bővebben majd később.

– Gyerünk csatlakozni, punkverés lesz! – ejti ki száján e kecsegtető szavakat, majd bátorítólag biccent is hozzá.

Meghűlt bennem a vér. Tudtam, most a rajtam lévő ruházat megtévesztő jellegétől függ az életem. Gyorsan ösz­szehúztam mellemen a bűvös ruhadarabot, mert ha ezek a kedves úriemberek észreveszik, hogy az ing alatt Dead Kennedys pólót hordok, akkor végem.

– Me... me... menjetek csak előre – facsartam ki ma­gamból egy bíztató mosolyt, majd még hozzátettem –, öööö... öö... rögtön jövök én is.

Azzal eltűntem az egyik mellékutcában, dobogó szívvel lépkedve, de magamban hálaimát rebegve a Teremtő felé, amiért reggel azt sugallta, hogy az áldott kockás ingben in­duljak el hazulról.

 

 

Békés utcakép a nyolcvanas évek közepéről

 

 

 

 

Hogyan vállaltuk el a zuglói pártház patronálását

s végül mi sült ki belőle?

 

 

 

Lázadásom hiteles történetét 1985-nél fejeztem be. Tűzoltózenekar feloszlása után nem sokáig ültünk ölbe te kézzel a babérjainkon, és újult erővel fogtunk hozzá, hogy kíméletlen kritikával sújtsuk az elnyomó rendszert, és vele együtt az új ellenséget, a kispolgárokat is.

Ez utóbbiakra egyrészt azért haragudtunk, mert állandóan tévét néznek, vagy újságot olvasnak, másrészt azért mert tudtuk, hogy a nyugat-európai punk-mozgalom is haragszik rájuk.

A kispolgárok ugyan állandóan tévét néztek és felháborodtak mindenen, de legalább - ha sznobságból is – néha elmentek a színházba, és nem autókat törtek fel,  házakat káltak össze, meg tetováló szalonokba jártak. Az utóbbi ötven évben viszont már annyit bírálták ezt a társadalmi réteget hogy, úgy tűnik, bánatában egyszerűen felszámolta magát.

Ennek ellenére még ma is sokan kitartanak a kispolgárok elleni lázadásnál, észre nem véve, hogy ezen cselekedetükkel az általuk szidalmazott létforma összes ismérvét magukon viselik, kezdve a bevett és kiüresedett szokás értelmetlen követésével.

Szóval nem ültünk sokáig tétlenül, s 1986 nyarán zenekar alakítása mellett döntöttünk. A csoportosulás magját változatlanul ugyanaz a három fő alkotta, mint eddig, azzal különbséggel hogy Szomszéd csávó egy héttel korábban spórolta össze a szükséges összeget, hogy megvásárolhassa a Keravillnál a csehszlovák hangszergyártás csúcsának számitó Galaxis nevezetű elektromos gitárcsodát, így ő lett a másik szólógitáros. Jómagam a gitárosi poszttól megfosztatván, jobb híján a dobos feladatkörét vállaltam el. Mai ésszel talán felfoghatatlan, de annak idején ez így működött. Amúgy igen bizakodóan néztünk a jövőbe. Minden adott volt ahhoz. hogy nagyszerű csapatot hozzunk össze. Bánkiból sikeresen kineveltük a rock-közhelyekhez való ragaszkodást, és kiderült róla. hogy ötletes zenész, Szomszéd csávó nagyszerű szöveg­író volt, aki gitárosként is karakteres világot képviselt, csu­pán az M.K.T-ra oly jellemző, általam képviselt formabontó és disszonáns elemek tűntek el a zenéből (Ezek majd csak 1991-ben, saját zenekarom első felvételénél bukkannak fel újra).

A nevet illetően rengeteget törtük a fejünket. A kortárs punk-zenekarok csökönyösen ragaszkodtak ahhoz, hogy ne­vüknek vagány hangulata legyen (ETA, QSS, Fegyelem stb.). Mi ezektől mindenképpen különbözni akartunk – lásd mint pár fejezettel előrébb – így végül hosszas vajúdás után a Kis­angyal név mellett döntöttünk.

 

Rövid idő elteltével céltáblái lettünk a kispolgárok zaklatásának. kik minden alkalmat megragadtak, hogy meg­keserítsék egy szerencsétlen punk-zenekar életét. Nem volt olyan próba, amit ne kísértek volna állandó atrocitások az öregasszonyok meg a házmester részéről. Ezek a rosszindu­latú emberek már a látványunkra is feldühödtek, s midőn mi hangszereinkkel felszerelkezve békésen megindultunk a pin­ce irányába, hogy begyakoroljuk valamelyik új számot, az egyik öregasszony a földszint kettőből rögtön elkezdett akadékoskodni, és elállta az utunkat a pincelejáratnál.

Van egy új számunk, s azt be kell még gyakorolni – mondtam neki udvariasan.

– Ha nem gyakoroljuk be az új számot, akkor nem fogjuk tudni, s ezt maga sem akarhatja! – tettem még hozzá, és úgy érzem, érveim vaslogikája a legostobább kispolgárt is meg kellett, hogy győzze, ám ő csak hadonászott a tollseprűjével, és mondta a magáét.

– Ez így nem mehet tovább – morfondíroztam magam­ban. – Ha itt álldogálunk, akkor nem fogjuk tudni begyako­rolni az új számot. – töprengtem, majd elhatároztam magam a döntő lépésre.

– A viszontlátásra – köszöntem udvariasan, s elin­dultunk a pince irányába.

 

Ám ezzel még csak dióhéjban festettem le azt a ren­geteg kellemetlenséget, ami bennünket ért. Megtörtént, hogy egy lakó vadul berontott a próbára. s nem elégedett meg az­zal, hogy miatta elrontottuk az új számot, hanem még a magnókészüléket is leverte, amivel pedig felvételeket szerettünk volna készíteni!

Volt úgy, hogy kívülről ránk zárták az ajtót, s estig nem tudtunk kijönni, ám amikor a házmester a rendőrség ki­hívását helyezte kilátásba, amennyiben nem hagyjuk abba a hangzavart, döntő lépésre szántuk el magunkat:

Próbahelyet keresünk, s elmegyünk erről a helyről. ahol megkeserítik az életünket!! – jelentettem ki ki-véletlenül az egyik öregasszonynak, aki rosszindulatú píllantásokkal leselkedett a pinceajtó közelében onnan figyelve ténykedésün­ket.

Szavainkat nem szántuk üres fenyegetésnek, s pár hét elteltével találtunk egy helyet, amely kiválóan alkalmasnak tűnt tevékenységünk folytatására.

Ez a hely, mely nékünk olyannyira megtetszett. s me­lyet kinéztünk magunknak, nem volt más, mint a Magyar Szocialista Munkáspárt egyik zuglói pártháza. Az épületben (már amikor nem volt pártgyűlés) különféle ifjúsági rendez­vényeket tartottak, s hétvégeken disco megnevezéssel folyt a fiatalság szellemi szintjének leépítése.

Beléptünk, s udvariasan köszöntünk az irodában ülő unszimpatikus fiatalembernek, majd elöadtuk kérésünket ar­ra vonatkozólag, miszerint – amennyiben nem zavarunk - sze­retnénk az épület termeit igénybe venni zeneszámok begya­korlásának céljáról kifolyólag.

Meglepetésünkre az előbb említett nem túl esztétikus fiatalember bele is ment a dologba. Megköszöntük szépen, és már éppen indulni akartunk hangszereinkért – hisz minek halogatni az ilyesmit – amikor egy pedánsan felemelt mutatóújj megállított bennünket.

– Egy feltétele van a dolognak – közölte, s idegesítően villogtatta a szemüvegét. – Szombatonként az épületben disco van, nektek kötelességetek rendszeresen látogatni a rendez­vényt, és annyi ismerőst hozni, amennyit csak tudtok. Egy a lényeg, közönség legyen bármi áron!

Lett is...

Arról igazán nem mi tehettünk, hogy ismerőseink kö­zött kedves leánykák és öntudatos, ámde divatos fiatalembe­rek úgyszólván elenyésző mennyiségben fordultak elő.

Tevékenységünknek köszönhetően Zugló ezen békés kis utcácskájának lakói pár hét elteltével szokatlan látvá­nyosságban gyönyörködhettek, amint szombatonként keríté­sük fölött lopva felháborodott pillantásokat vetettek a pártház ajtajában gyülekező bakancsot, valamint különös hajviseletet hordó társaságra. Kissé érthetetlen ellenszenvükben az arra járó pártelvtársak is osztoztak: – Hát. ha ilyenek az új KISZ-tagok, akkor megnézheti magát ez a sokat szenvedett kis ország! – jelentette ki a 19-es forradalom egyik veteránja, aki a közeli SZTK-ba indult reu­makenőcsért, mert az utóbbi idóben gyakran fájt a dereka.

A discoba járó, zömmel kislányokból álló, amúgy sem túl népes eredeti törzsközönség lassanként elmaradozott, s átadta helyét annak a csürhének, amibe rajtunk kívül 10-15, magát punknak valló egyén, pár darab skinhead, illetve né­hány olyan illető tartozott, aki semmiféle ideológiát nem kö­vetett, csupán szerette az alkoholt és az ordítozást.

Egy hónap telt el azóta, hogy ránk bízták a közönség toborzását, amikor először ütött szöget a fejembe az a gondo­lat, hogy nem lesz ennek jó vége. Ezt a talán meglepő ideát az a körülmény ihlette, miszerint a pártház felé igyekezve – noha jó száz méterre lehettem a célomtól – tisztán és kivehetően hallottam, amint legalább harminc torok üvölti egyszerre azt a rövid kis mondatot: „Erdős Péter a kurva anyád.!"

Az iszlám tömeggyűlések hangulatát idéző üvöltözé­sekbe néhol üvegcsörömpölések és éles reccsenések vegyül­tek – melyek, mint később kiderült: székek darabokra­töréséből származtak – majd állati hangerővel felhangzott a „kézigránát kell címú dalocska” első pár mondata. No erre már én sem tudtam türtőztetni magam, előkaptam hónom alól a félig üres borosüveget, s kikapcsolódást keresve a szó­rakozók köz; vetettem magam.

Az önfeledt mulatozásnak egy kellemetlen hang, a ria­dókészültség szirénája vetett véget, pontot téve ezzel az ügy, mármint a pártházban történő próbálás lehetőségének a vé­gére.

Ám az a pár hét, amit a hálátlan zuglói kommunisták­ra pazaroltunk, mégsem volt hiábavaló időtöltés. A kellemes élményeket túl az ott töltött hétvégeken rengeteg kedves is­merősre tettűnk szert, ami nagyszerű dolog, bárki beláthatja. Amúgy is csak ajánlhatom mindenkinek: ismerkedjen. sze­rezzen barátokat, hisz' az ilyesmi jó dolog.

– Barátkozzon mindenki!!!" – ez az én jelszavam.

Itt találkoztunk egy kedves fiatalerrel, aki a be­mutatkozásnál magát szerényen Pénisznek nevezte.

Kedves fiú volt ez a Pénisz. mutatós volt a hajviselete amit ő maga állított elő azzal a módszerrel, hogy borotvájával találomra bele-belenyírt kétoldalt a hajába.

Sokáig meséltünk egymásnak mindenféléről, amint a kerítések léceibe kapaszkodva a buszmegálló felé dülöngél­tünk.

Elbeszéltük neki a zenekarunkat is, s mivel ilyen szé­pen összebarátkoztunk. elhatároztuk, hogy bevesszük őt énekesnek. Így jött létre a klasszikus felállás: Samodai Ta­más (Szomszéd csávó): gitár, Bánki Gábor: gitár, Bélceki Sándor (Pénisz): ének, Werner Tamás (Kopasz): basszus, s jómagam: dob.

Eközben éltük az elnyomott társadalmon-kívüliek ke­délyes és vidám hétköznapjait.

Hála a pártházban kötött ismeretségeknek, mindin­kább bekerültünk a társasági életbe. Ezen élet középpontja az úgynevezett tér" volt. Ide jártak a zuglói punkok, illetve néhányan az újpalotaiak közül, kik csekély létszámuk miatt – Újpalota területén ez idő tájt körülbelül három darab lázadó

fejtette ki tevékenységét – mihozzánk jártak át a közös kívül­állás örömeit keresni.

Mellesleg ez a területi megoszlás jellemző volt a '80-as évek punk^– mozgalmára. Létezett számos ismertebb csoporto­sulás, mely nem túl nagy fantáziával azon terület nevét vi­selte, amelyben a tagok tevékenykedtek.

Hírhedt volt például a „kőbányaiak" nevezetü kis kö­zösség, melyre a csekély szellemi szint volt jellemző. Többsé­gében az afféle alakok gyűjtőhelye volt ez, kik a punkot alantas ösztöneik alibijeként használták. Vezetőjük, a később énekesként ismertté vált Sotár volt, aki – el kell ismerni - becsületesen kikupálódott a későbbiekben. (Sotár 1994 augusztusában meghalt, állítólag kábítószer túladagolás miatt)

Ismertek voltak még a Felszab-téri, valamint a Vörös­marty-téri punkok, kik – ha az olvasó még nem találta volna ki – a Vörösmarty-téren gyülekeztek.

Gyakran jártak fel vidékről is lázadó közösségek, pél­dául az egriek és a szekszárdiak.

A zuglóiak – ahogy mi is büszkén neveztük magunkat – az intellektust képviselték, s inkább a szemléletmódra, mint a külsőségekre helyezték a hangsúlyt.

Na most, a ,tér" középpontja a pad. A padra az ember – mármint ha lázadó, s nem holmi kispolgár – úgy ül, hogy a deszkára, mely eredetileg háttámlaként szolgált volna, ráhe­lyezi a testsúlyát, lábait pedig az ülésre teszi.

A téren illett alkoholt fogyasztani. A legnépszerűbb a Kőbányai Világos volt, de kedveltek voltak a különféle tömény szeszféleségek is. A társalgás vidám volt és hangos. Ez ne­megyszer rosszallást váltott ki a szomszédos házakban lakók­ból, kik saját szűklátókörű nézőpontjukból képtelenek voltak átlátni cselekedeteink nélkülözhetetlen voltát, s ilyetén mó­don nehezményezték ottlétünket, s felszólítottak a távozásra. Ilyenkor mindig nevettünk.

Az akkori magyar punk-élet oly' bennfentes volt, hogy bátran állíthatom: mindenki tudott mindenkiről mindent.

Ha május másodikán a „Szőkepatkányt" az önző ellenőrök le­szállították a buszról Lőrincen, május harmadikán ezt tár­gyalták az óbudaiak.

Megesett, hogy „Bőbeszédű" egy szép nap – holmi hir­telen ötlettől vezérelve - bakancsát fehérre festette. Másnap sűrü sorok kígyóztak a lakása felé, mert a rákospalotai punk­társadalom kíváncsi volt erre a csodára. A hírek szájról-szájra jártak, s mivel ez az egész jelenség hihetetlenül zárt volt, mentes mindenféle káros hatásoktól (divat, sajtó stb.), s mivel megvolt a tiltott jellege – és kevesen is voltunk – valóban megfelelt a szubkultúra fogalmának. Ez az állapot körülbelül 1989-ig tartott.

 

 

 

Balatoni „Boli” Endre (Commando, T-34, VHK,

Marina Revue stb)

 

 

Bonyodalmak jelszavak körül

 

 

Sötét éjszaka. Néma csend.

Látszólag semmi sem zavarja a közrendet és a békés polgárok nyugalmát.

Ám ebben az idilli hangulatban egyster csak, vala­honnan a távolból sejtelmes nyikorgás hallatszik, majd las­san résnyire nyílik a Rákosszeg park 5/c. lépcsőházának aj­taja, s három sötét alak körvonala tűnik fel a sápadtan de­rengő hold fényében.

Három elszánt kívülálló alakja, akik az éjszaka csendjében a fáradtsággal és az álom kéjes csábításával, no meg a másnapi orosz dolgozattal mit sem törődve nekiindul, hogy hősi tetteket hajtson végre.

Ez a három rettenthetetlen nem volt más, mint a Kis­angyal zenekar alappillérei: Szomszéd csávó, Bánki, valamint jómagam.

Úgy éreztük, ideje a környék lakói, valamint az elnyo­mó hatalom tudtára adni létezésűnket.

A probléma megoldása oly sürgető volt, hogy nem is igen értettük,'ez idáig hogyan lehettünk meg nélküle.

Napokon át készültünk az akcióra. Gondosan kidol­goztunk minden apró mozzanatot, tervet készítettünk, kiosz­tottuk a szerepeket.

Az akció nyitányaként – kerülő úton – felkerestük a legközelebbi háztartási boltot.

A bejárattal szemközti telefonfülkében figyelőállást vettünk fel, s lestük, hogy kik járkálnak ki s be az üzletbe. Miután semmi gyanúsat nem tapasztaltunk, a tettek mezejére léptünk.

Elsőként Bánki tért be az üzletbe. Magában halkan fütyörészett, hogy gyanút ne keltsen. Árgus szemekkel fi­gyelte az eladók minden mozdulatát, majd figyelemelterelés­képpen megérdeklődte, hogy kapható-e friss kenyér.

 

Miutan Közölték vele, hogy házztartási boltban nem tartanak pékárut, kilépett a boltból. Ekkor jelent meg a szí­nen Szomszéd csávó. Váratlanul betoppant a helyiségbe, s hogy összekuszálja a szálakat, megkérdezte, hogy mennyi pontos idő.

Miután a kapott válaszból nem tudtunk semmi titkos információt kiszürni, harmadikként én léptem a színre. Óva­tosan fedezve magam lassan megközelítettem a pultot.

Kértem egy doboz Neolux sprayt, majd kiscímletű használt bankjegyekkel fizetve, nyomaimat gondosan eltün­tetve, elhagytam a bolt területét.

A Neolux festékszóró sprayt eredetileg kerékpár vagy személygépkocsi festése céljából gyártotta a magyar ipar, de mi ezt a hasznos kis eszközt lázadó feliratok készítésére akartuk felhasználni. Efféle esetek alkalmával az ember előtt kétfajta teendő áll.

Egyrészt kiválasztani a megfelelő feliratot, másrészt megkeresni a felületet, amelyen az alkalmasnak ítélt mon­datokat az ember ízlésesen elhelyezi.

A kifújandókat két csoportra osztottuk:

Egyik csoportot képezték a rendszerellenes megnyil­vánulások, a másikat pedig a punk jelszavak, és persze ter­mészetesen a zenekar népszerűsítése.

Indulásképpen - hogy el ne felejtsük – gyorsan elhe­lyeztünk közvetlen lakókörnyezetünkben néhány mutatós kisangyalt.

Ez, úgymond, megalapozta a hangulatot.

A sikeren felbuzdulva miközben a Hubertusos üveg kupakjával bajlódtam, megkockáztattam, hogy evezzünk ve­szélyesebb vizekre.

Mit szólnátok például ehhez: „Oroszok takarodjatok haza!”

Szomszéd csávó töprengő arccal nézett maga elé.

Hm, nem jó. Nem elég tömör, nem elég költői. Én inkább a következőt javasolnám: „Ruszkik ki!!!"

Ez az! – kiáltottunk fel Bánkival lelkesen, s már hoz­zá is fogtunk, hogy némi változatosságot vigyünk a Süketné­mák Intézete falának szürke egyhangúságába.

A siker bizony mohóvá tett bennünket, nem tudtunk betelni az élménnyel. Egymás után születtek az újabbnál­ újabb kiírások. Minden egyes újabb épület újabb közlési vá­gyat csalt ki belőlünk.

A következő feliratok kerültek ki a kezünk alól gyors egymásutánban^.

„Mindenki tetű az M. N. K-ban!!! , „Szovjet atom is atom!"- természetesen egy-egy CPg társaságában – „Lesz még magyar falu Moszkva'; „Dolgozz és zabálj!'; néhány 0I és jó néhány újabb Kisangyal. A Kisangyal köré elhelyeztük más punk-zenekarok nevét is, mintegy a könnyebb betájolás vé­gett.

A mohóság és a telhetetlen lázadási vágy újabb és újabb falak meghódítására ösztönzött minket. Ismeretlen ut­cákon, ismeretlen házak között jártunk már, de éreztük, még nem szabad abbahagynunk. Még nem!

A távolban rejtélyes eredetű, fehérre meszelt betonfal tünt fel. Túlsó vége elveszett a messzeség ködében. Ez az! Ez fogja feltenni a koronát egész eddigi tevé­kenységünkre. Csillogó szemmel ragadtam meg a festékszó­rot.

Előbb felírtam: „A Lenin-szobor helyén bombatölcsér tátong" mely a „Szebb jövő" címü dalunk első sora volt, majd pár méterrel odébb kipingáltam hatalmas betükkel legismer­tebb szlogenünket: Bárcsak háború lenne már!".

Elégedetten szemléltem művemet, de éreztem, van még egy kevés a palackban. Nem, ezt semmiképp sem szabad veszendőbe hagyni!

Odébb léptem hát, s elkezdtem felírni a következőt.

Az utolsót!

„Rohadt, büdös kommunista banda, mikor lesztek végre felakasztva?!"

 

Hosszú a mondat, így néha arrébb kellett lépnem al­kotás közben.

Épp idejében fejeztem be művemet, ugyanis az utolsó szónál elfogyott a kerítés. A fal végén egy ajtó tünt fel. Ezt ed­dig észre sem vettük. Az ajtó fölötti lámpa gyér fényénél egy helyes kis tábla ötlött a szemünkbe, s rajta a következő felirat díszelgett: „XIV. Ker. Rendőrkapitányság^”

Az elkövetkező néhány másodpercben a környék po­pulációjának statisztikai megoszlásában drasztikus változá­sok következtek be.

Míg az egyik pillanatban az egy négyzetkilométerre eső lázadók létszáma elérte a hármat, addig a következőben ez a szám hirtelen és váratlanul a nullára csökkent.

Úgy is fogalmazhatnánk, a környék teljes mértékben lázadónélkülivé változott, s csak egy földön felejtett, kiürült festékszórós palack utalt arra, hogy nem is olyan régen ezen a helyen államellenes cselekedeteket hajtottak végre.

 

 

Zuglói hangulat 1986-ból. Külön figyelmet érdemel

                                                     az idős kívülálló közvetlen

          környezetében megfigyelhető „punk's not dead" valamint 

                                                     a "4-skins” felirat remek párosítása.

 

 

 

Történet arról, hogyan jutott be Ede jegy nélkül

a Petőfi Csarnok területére

 

 

1986 nyarán, a Petőfi Csarnokban nagy csinnadrattával került megrendezésre – ki tudja, mi okból – egy bizonyos Király Tamás nevű fiatalember magamutogató, kissé szent öntetszelgése, amit hivatalosan divatbemutatónak neveztek.

Ezt a művész valószínűleg underground dolognak gondolta (mármint a fekete színű, és a praktikusság teljes 1^­átványával bíró ruhadarabok seregszemléjét, és mint ilyen, jogot formálhatott a lázadás címkéjének viselésére.

Talán ez lehetett az oka, de az is lehet, hogy nem, tény az, hogy az eseményre jelentős számban gyülekeztek a kívüállók: avantgardok (ekkor még így nevezték azt, amit most divatos kifejezéssel alternatívnak titulálnak), darkok, punk stb.

S eljött pár skinhead fiatalember is, akikkel a téren közösen osztottuk meg a bakancs viselésével járó mámor fel­emelő érzetét.

Közülük Ede volt a legnagyobb darab, s úgymond a legegyszerúbb lélek is, kinek tudathullámzásait sosem za­varta meg a honnan s hová bonyolult problematikája. sem pediglen az életnek, mint olyannak, végső értelme és célja, hanem inkább megelégedett az: „Ez az én söröm. és ha bele­iszol, fejbe ütlek!" típusú rusztikus filozófiai mélységekkel.

Edének nem volt pénze belépőre, de be akart jutni a rendezvényre, ezért, határozott ember lévén, cselekvésre szánta el magát.

Célját illetően sokféle taktikát alkalmazhatott volna.

Megpróbálhatta volna kedvességével, s a személyéből áradó kecses naiv bájjal lefegyerezni az ajtónállókat. Kita­lálhatott volna szellemes füllentéseket, vagy esetleg a kére­getés ősi, ám jól bevált taktikáját is céljai elérésének szolgá­latába állithatta volna.

Ede azonban másképp cselekedett. Egyenes ember lé­vén határozott elképzelése volt a bejutás mikéntje s hogyanja felől.

Miközben társaságunk – törvényesen bejutva a ren­dezvény területére – immáron a 2. Műsor nevezetü, abban az időben népszerű, ám meglehetősen semmilyen zenekar lan­gyos tánczenéjét hallgatta, Ede, mint később kiderült, szép kényelmesen megkerülte az épületet, s a szabadtér határát jelentő, cölöpökből ácsolt kerítés tövében megállt, kedélyesen a tenyerébe köpött, majd a tettek mezejére lépett.

Mi ott belül csendben, illedelmesen unatkoztunk, ám egyszer csak meglepő látvány tárult a szemünk elé.

A kerítés tetején megjelent egy kopasz fej, az erőlkö­déstől némileg kipirosodva, majd egy váll és egy 4-Skins fel­iratú póló, végül feltűnt egy fehérfűzős bakancs sziluettje, ékes bizonyítékaként annak, hogy Ede barátunk épp a lábát készül átemelni a kerítés tetején, s e cselekedetével reméli elérni a hőn áhított célt: bejutni a rendezvény területére.

Ám nem sokáig űzhette cselszövését a titok sötét leple alatt, mert elszánt igyekezete feltűnt az egyik biztonsági em­bernek is.

A hatalom bérence feljebbrántotta derekán a nadrág­ját, majd odasétált a cselekmény helyszínére – ahol időközben Ede, a kultúra iránt tanúsított mohó vágyakozásában odáig jutott, hogy már fél lábát sikerült is átemelnie a kerítés tete­jén – majd flegmán, de azért számon kérő stílusban felszólt tettek e jeles emberének:

Hát te mit csinálsz ott?!

Ede a válaszadásnak többféle taktikáját is alkalmaz­hatta volna.

Tréfás hangnemű viccelődéssel megpróbálhatta volna elnyerni ellenfele rokonszenvét, megjátszhatta volna, hogy nem halott semmit, vagy egyszerűen, kerek-perec, megtagad­hatta volna a válaszadást a feltett kérdésre.

Ám, mint azt az előbbiekben leszögeztük, Ede egyenes ember volt. Meg sem fordult a fejében, hogy válaszában akár a legcsekélyebb mértékben is letérjen a valóság ösvényéről. Némi levegőt vett, majd pár másodperc tétovázás után az igazság mély, öblös hangon, atavisztikus erővel tört felszínre

lelkéből, s a következő csodálatos mondat hagyta el ajkait:

– Jövök be!!!

Mint amikor Jerikó falai leomlanak, úgy dörgött ez a vallomás az emberek feje fölött.

– Jó, jó, jó... – motyogta zavartan a hatalom bérence, majd fokozatosan hátrálva elhagyta a csatateret.

No, hát ilyennek láttam én a skinheadek jelentős ré­szét a nyolcvanas években. Egyszerűek voltak a végtelensé­gig-

Ha punk voltál, és egy bandába tartoztál velük, a ka­bátjukat is odaadták, ám egy ismeretlen punknak a szemed láttára ütötték ki a fogát.

Imádták a bunyót. Képesek voltak szó szerint vérfür­dővé alakítani egyes koncerteket, de ugyanezek az emberek másnap esetleg elmentek bújócskázni a Gellért-hegyre.

Ede barátunk egy alkalommal hetekig sértődötten duzzogott, s nem állt szóba a barátaival, mert a Bubó (az 1988-as hírhedt Dudás-perben másodrendű vádlott), a Kis­Hitler meg a Caca egy bújócska alkalmával nem volt hajlan­dó előjönni, pedig Ede már háromszor is bemondta, hogy: ipi­apacs, mindenki előjöhet.

 

 

 

A Fater Klub

 

 

 

A téren töltött délutánok általában egy kellemes kon­cert meghallgatásában csúcsosodtak ki. Ez idő tájt kezdte meg működését egy új intézmény, mely a Fater Klub nevet viselte. Ez volt az a hely, ami valóban punk-klubnak volt ne­vezhető, s ha nem tapasztalom saját szememmel, talán el sem hiszem, hogy ilyesmi létezik.

Korábban is számos kultúr- és művelődési házban volt lehetőség punk-koncertek rendezésére (például a Kassák Klub adott otthont a Trottel, a Psycho, a Revue '86 fellépé­seinek, vagy a Ráday Klubban, illetve Budán, az FMH-ban lépett fel a Marina Revue és a Tizedes meg a többiek), de Fater Klub gyökeresen más volt. A légkör leginkább egy Rejtő Jenő elbeszéléshez volt hasonlítható, ahol is épp az alvilág krémje gyült össze egy kis esti késelésre. Oda nem illő be nem tehette, s nem is merte betenni a lábát. A belépő jelké­pes volt, de mindennapos volt az alábbi párbeszéd:

– Mennyi a jegy ára?

– Harminc forint.

–        Figyelj, Konstantin, van ötven forintunk, és vagyunk kilencen……….

–        Jól van, gyertek be.

Bennt aztán folyt a kötetlen társasági élet, amin persze rajta hagyta kézjegyét a punk-skinhead ellentét. (Történtek persze összefogási kísérletek, állítólag még Sotár is részt vett abban a formációhan. melynek legendás sorai így hangzottak: ,Punk vagy skinhend nem számít, cigányt, rendőrtelhárít.)

 

Egyik legkedvesebb élményem ezen a téren a ZEF-QSS közös zene est. Konstantin (a szervező) nemigen használhatta az eszét amikor ezt a közös fellépést kiötlötte. A ZEF (Zivatar Előtti Fűlledtség)

(Jányi Tamás (Apu): gitár, Bana Robi: dob. Kreisz György: basszus. Győzőke gitár

1987 végén feloszlik)

– Ványi zenekara – IO zenét játszott, s törzsközönsége a klasszikus hentes-kinézetű arcokból állt, míg a

QSS, mint köztudott, az egyik legismertebb punk-zenekar volt. A müsoros est vége felé azon kaptam magam, hogy a fal­hoz lapulva tapogatózom a kijárat felé.

Az történt ugyanis, hogy a közönség időközben durcás arccal, de sörösüveggel a kezében, heves testgyakorlásba fo­gott, míg az élelmesebbek – kik bolondok lettek volna eltéko­zolni az üvegbetét díját – igen ötletesen a székek lábait kezd­ték tördelni, s találomra hozzávágták az első szembejövő fejé­hez.

A mozdulatlan testeket a mentő elszállította.

Másik kedves emlékem a Fater Klubbal kapcsolatban egy Auróra koncerthez fűződik. A nevezetes zenekar ekkor nem volt még az a butácska, enyhén nevetséges kis társulat, mint manapság, s többévi szünet után ez idő tájt kezdték újra a zenélést.

A fellépés mindenestre eseményszámba ment, s nagy­számú nézőközönség gyűlt össze. E népes tábor természetesen heves ellenérzést váltott ki az utca gonosz lakóiból, akik az ablakpárkányon könyökölve, hangos megjegyzéseket téve fejezték ki rosszallásukat, s mindezt különös arcjátékkal kí­sérték. A bátrabb lakótársak - mármint a felsőbb emeleteken lakók – nem átallottak hadonászni, illetve csúfolódni az ár­tatlan nézőkön. Csoda e, ha néhány szeleburdi, kit már igen­csak bosszantott ez a folytonos zaklatás, elégedetlenségében nemtetszését fejezte ki, s érveinek súlyát néhány féltéglával igyekezett alátámasztani.

Szóval, mint mondottam, nagyszámú kíváncsiskodó gyűlt össze, úgyhogy alig fértünk el a szűk teremben.

Jómagam is ott álltam a tömegben, s kéjes arccal fi­gyeltem a műsort:

– No, most megkapják azok a mihaszna bolsevikok! – nyugtáztam elégedetten.

Pár percig elábrándoztam saját hősiességemen, míg­nem egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a zene valami­ért hirtelen abbamarad, s mindenki rohan a kijárat felé, kezét a szája, illetve az orra elé szorítva.

Értetlenül néztem körül:

– Miért nem szól a zene? Az emberek miért a kijárat felé szaladnak, mikor a látnivaló nem arra van?! Talán nem tetszik már nekik ez a fajta muzsika? Megunták volna? És miért szorítják arcuk elé zsebkendőjüket? Hirtelen mindenki náthás lett, vagy talán más egyéb oka van mindennek? – tó­dultak ajkamra a kérdések, melyekre szerettem volna miha­marabb választ kapni.

– Könnygáz! – ordította a fülembe valaki, majd hozzá­tette:

– Itt vannak a zsaruk! – Azzal megindult a kijárat felé.

Én is sebtében követtem, s nagy nehezen kijutottunk a friss levegőre. Mindenki az eseményeket tárgyalta. A sarkon rendőrautók álltak. A napvilágra hozott adatok szerint a kon­cert azért maradt félbe, mert valami különös okból kifolyólag - noha az egész utcában égtek a lámpák – a klub területén érthetetlen módon áramszünet állt be.

És, hogy a rendőrség közbeavatkozására végül is voltaképpen mi szükség volt, s ez miképpen tudta volna esetleg holmi rejtélyes úton-módon megszüntetni az áramszolgálta­tás hiányát, arra a mai napig sem derült fény kellőképpen.

 

 

Muter Klub

 

 

A Fater klub – hála az előző fejezetben leírt események kissé túlzottan gyakori előfordulásának – nemsokára bezárta kapuit, ezáltal pontot téve egy nagyszerűen múködő közösség öntevékeny és csoportos elfoglaltságára, s persze azokra az aktákra, melyek a klub fennállásának pár hónapja alatt megteltek a környékbeli lakók feljelentéseivel. Ám a szellem szabad szárnyalását nem lehetett holmi adminisztratív eszkö­zökkel elfojtani.

Nem sok idő kellett, s a lázadás újra felütötte a fejét – ezúttal az elbúvölően csúnya városrész – Kőbánya szívében. Maga a hely a Pataki István Művelődési Központ tulajdonát képező apró helyiség volt a Halom utcában.

A klubot – mintegy jelzésül arra vonatkozólag, misze­rint egyenes ágon folytatni kívánja a Fater Klub hagyomá­nyait – Muter Klubnak keresztelték.

Szellemi anyja egy Pető Aranka nevezetü punk-lány volt, aki egy olyan dolgot hozott létre, ami úgy gondolom sem előtte, sem utána nem müködött Magyarországon.

Így utólag – majd tizenöt év eltelte, s a körülmények megváltoztatása után - képtelen vagyok kellően érzékeltetni azt a légkört, s az az igazság, hogy aki ilyet nem élt át, annak számára ez átérezhetetlen dolog.

Képzeljen el az Olvasó egy helyet, mely oly apró, hogy szinte megbúvik a háromemeletes házak erdejében. Az ajtón belépve minden a hetvenes évek kultúrház-hangulatát árasztja. Kis terem, hátul székek, az előtérben pedig szabá­lyos dobogóval ellátott szabályos színpad, valódi hetvenes évekbeli recsegő deszkákkal. A falat az abban az időben szinte kötelező zöldes árnyalatú olajfesték borítja, lambéria WC, mosdó. Ez a punk hely!

Nem úgy, mint évekkel később a Fekete Lyuk, ahol lázadás és a szembenállás kellékeit előre szolgáltatta a rendezőség  különféle ábrák és feliratok formájában. melyekkel

falaktól az illemhelyig mindent beborítottak. Mi értelme a megbotránkoztató megjelenésnek egy olyan helyen, ahol el­várják a megbotránkoztató külsőségeket, s egy egész intéz­mény létesül ennek kiszolgálására?

Mindenesetre a Muter Klub ettől (is) volt nagyszerű. A durva megjelenés. a torz zene, s az egészen a tiltott jellege félelmetes kontrasztot nyújtott a jellegzetes szocreál hangu­lattal, amit a hely, a környék, s persze maga a korszak ^­árasztott magából­.

A klubot magunknak csináltuk a csináld magad!" elv alapján.

Elmondok egy példát.

Szombat volt, így hát elindultunk a Muter klubba. Hova is menjen az értelmes ember máshová? A pénzt azon­ban elittuk, így a belépőre már nem maradt egyetlen árva fil­lér sem. Ácsorgunk a bejáratnál, s közben folyik az egyezke­dés:

– Aranka nincs pénzünk.

– Figyeljetek, azért valamennyit kerítsetek elö. Leg­alább egy húszast.

(Voltunk körülbelül hatan.)

– Figyelj, Aranka, az az igazság. hogy nincs semmi.

Szegény lány végignézett rajtunk, majd némi töpren­gés után meghozta a döntést:

– Rendben, de akkor felléptek.

Igazán nem akarom misztifikálni, de egyetlen szó illik erre leginkább: punk.

Amúgy ez az eljárás végül annyira általánossá vált, hogy kezdtünk elpofátlanodni.

– Aranka, ma sincs pénzünk, de fellépünk helyette! – jósoltuk bíztatóan, amint vagy tizenketten becsődültünk a te­rembe.

 Már kint, a bejárat előtt elhatároztuk. hogy az a né­hány ember, aki már elitta a pénzét, de semmiképpen sem akar kimaradni a várhatóan kellemes kikapcsolódást ígérő aznap esti programból. jobb híján zenekart alapít.

 

 

 

A Muter Klub társalgója

 

 

 

Így született meg például a Zsirgid Bergeny nevet viselő nem túl népszerű formáció – az egyik alapító tag a többség kétkedő hümmögése ellenére, váltig kitartott azon álláspontja mellett. hogy ilyen néven közismert egy grúz népmesei hős melynek műsora abból állt, hogy amíg valaki fennhangon olvasta a mikrofonba az aznapi Népszabadságot, addig a maradék legénység azzal hangoskodott, ami épp a keze ügyébe került.

Mellesleg a Muternek híre volt az egész országban, sőt még külföldről is érkeztek zenekarok. Fellépett itt az akkori punk szine-java: QSS. Auróra, Lenin körút. Kazány' Kisangyal. Mumin. Leukémia, Seduxen stb. Feljött Egerból Kizárt Dolog. Ajkáról a Barátság Kőolajvezeték, illetve Szekszárdról a Pink Panthers.

Ez utóbbi emlékezetes élmény volt a rendezvény összes szemtanúja részére. A zenekar tagjai nem szerették a körülményes körmondatokat, a filozófiai mélységű aforizmákat, de még a zaftosan káromkodó kocsmárosok felesleges cico­máitól is mereven elhatárolták magukat. Az énekes - egy jó

nagydarab parasztgyerek – nemes egyszerűséggel minden je­lenségre határozottan kijelentette: „A gecibe!!!". És mindezt cselekedte makacs, mindenre elszánt kitartással és vasszor­

galommal-Talán ő maga sem vette észre, mennyire szavajárása lett ez a kifejezés, s miután a jó egyórás koncert leforgása alatt körülbelül ötszázadszor ejtette ki ajkain a bűvös szava­kat, s immáron a fél terem gurult a röhögéstől, az egyik lele­ményes hallgató a közönség soraiból, kihasználva a két szám közti rövid szünetet, felkiáltott a színpadra:

– A gecibe!!!

Az énekes (a nagydarab parasztgyerek) ezen igen el­ámult, majd a kiabáló felé fordult, s mint mikor a híres pro­fesszor bíztatóan int az egyetemi hallgatónak, jóváhagyólag biccentett felé, mondván:

– Jól mondod; a gecibe!!!

Aznap hazafelé mindenki ezen szórakozott. Hol innen, hol onnan röppentek fel a tréfás megjegyzések:

– A gecibe, de éhes vagyok!

– Kijön a 32-es busszal, a gecibe?!

Ám az élet nem volt mindig ilyen vidám s felhőtlen, hisz a punk-skinhead ellentét talán 1986-87 környékén tom­bolt a legdurvábban. Ez országos – nemcsak a Muter Klubra korlátozódó – jelenség volt.

A leggorombábbak a hírhedt „óbudai arcok" voltak, mint például Zalaváry, Csucsu, vagy a híres-nevezetes Du­dás.

Dudásék néha lejártak a Muterbe is  békétlenkedni. Egyik látogatásukra ma is világosan emlékszem Az eset kiváltó oka a szóbeszéd szerint a következő volt. Sotár, a kőbányai pukok vezére, társaságban, tanúk füle hallatára többször is kijelentette:

      

 

Kisangyal a Muter Klubban

 

– A kopaszok hülyék!

Ezt az álláspontot Dudás, az óbudai skinheadek vezé­re igen nehezményezte, ezért büntető-expedíció kiküldésére határozta el magát. S lám, az egyik borús novemberi estén bakancsok zöreje verte fel a békés Halom utca csendjét.

A közeli bokrokban csöndesen részegeskedő néhány punk lélekszakadva jött a hírrel:

– Jönnek a kopaszok!!!

Többen is legyintettek:

– Ugyan, Perec, ne izgasd fel magad. Megint sokat it­tál. Tedd le azt a Hubertust, és nézd szépen a műsort.

A színpadon éppen mi, vagyis a Kisangyal kezdte a műsorát. Szokás szerint nem volt pénzünk a belépőre, s így vállaltuk egy rövid fellépést. Slágerszámunk, a „Bárcsak há­ború lenne már!" előadásába fogtunk éppen, amikor berob­bant a bejárati ajtó, s a kopaszok pillanatok alatt elözönlötték a termet. Dudás belépett, elégedetlenül körülnézett, majd cselekvésre szánta el magát.

El tudom képzelni, mi játszódhatott le a tudatában. Nem elég, hogy holmi „Sotár" miatt kénytelen volt órákat bu­szozni a városon keresztül, hogy a messzi Óbudáróí Kőbányá­ra érjen; nem elég, hogy itt van körülötte ez a rengeteg piros meg kék hajú szedett-vedett huligán; akkor ráadásul ezek ott a színpadon még idegesítik is ezzel a szörnyű csörömpöléssel.

Nem, ezt az ő galamblelke már nem tudta elviselni. Fölugrott a színpadra, s olyat rúgott az éppen éneklő Pénisz gyomrába, hogy a müsor, úgymond, azonnal félbeszakadt. Én már csak arra lettem figyelmes, hogy hirtelen leáll a zene, s társaim szerteszéjjel gurulnak körülöttem.

A skinheadek amúgy azután már nem foglalkoztak velünk, Sotárt keresték nagy elszántsággal, de nem találták, mivel az fogott egy tekintélyes méretű konyhakést, s bezárkó­zott vele az irodába.

Az emberben ilyenkor óhatatlanul is egy tudathasadá­sos dilemma mozog: Szóljon a rendőrségnek? – hiszen mi azokat is utáljuk! Különben is, egy punk kihívjon valakire rendőrt? Abszurdum! Másrészről viszont valamit csinálni kellene ezekkel az állatokkal...

Amúgy mellesleg sok bajunk volt a rendőrséggel is. Emlékszem, épp november hetedikére esett az a kis vidám epizód, mely a mai napig elevenen é1 emlékezetemben.

Éppen jöttünk ki a Muterból, vidáman és kedélyesen – ahogy ez már reánk jellemző volt -, s amint a Pataki István Művelődési Központ melletti parkban haladtunk, tekintetünk megakadt a november hetediki emlékművön, pontosabban annak talapzatán, mely telis-tele volt aggatva holmi koszo­rúkkal, virágokkal meg effélékkel. Ez már sok volt nekünk. Nem elég, hogy azok a pofátlan bolsevikok pont oda építik a vacak emlékmüvüket, amerre egy szerencsétlen punk­zenekar éppen hazafelé igyekszik, akkor még ráadásul tele is biggyesztik mindenféle élénk színű, rikító szalagokkal és csokrokkal, hogy az embernek bántsa a szemét!

No, de majd megmutatjuk mi ezeknek! – fogadkoz­tunk, azzal nekiálltunk szétszórni a csokrokat és koszorúkat. A rendőrök azonban élhettek a gyanúpörrel (valószínűleg ki volt adva a felsőbb utasítás, miszerint minden _r nagyobb em­lékművet figyelni kell), mert alighogy belefogtunk, rendőrau­tók fékeztek le mellettünk hangos csikorgással, s körülfogtak bennünket. Kopasznak, valamint „Cipői becenevű ismerő­sünknek még idejében sikerült kereket oldaniuk – láttuk, amint lóhalálában szaladnak a buszmegálló irányába, s el­tűnnek a sarkon -, mi azonban tehetetlenül álltunk a rend­őrök gyűrűjében.

– Hát maguk mit csinálnak itt? – lépett hozzánk egy nagydarab, feltűnően rendőr kinézetű rendőr, miközben ke­zével fegyvere körül motozott.

Zavartan álltunk, majd hosszabb hümmögés után ki­böktük a választ:

– Mi csak a virágokat akartuk megszagolni...

– Úgy, szóval a virágokat... – folytatta a vallatást a szú­rós tekintetű nyomozó.

– Akkor viszont miért volt szükség leszedni az emlék­műről? - kérdezte, miután bizonyítékképpen a kezeinkben lé­vő foszlányokra mutatott, majd hozzátette: – No, halljam a választ! Magyarázzák meg, ha tudják!Azzal elégedetten kihúzta magát, s a keresztkérdések nagymesterének stílusában megismételte a kérdést:

– No, hát akkor? Halljam, minek is kellet maguknak ez a virág?!

Rövid szünet után szerényen, szinte kedvesen jött a válasz:

– Édesanyánknak szántuk csupán...

Amúgy komolyabb következménye nem lett az esetnek

(noha lehetett volna); felírták a nevünket és hazaengedtek.

A történethez még hozzátartozik, hogy azért Kopaszék sem úszták meg olyan könnyen. Noha idejében elkaptak egy érkező autóbuszt, és sikerült felpattanniuk rá, az egyik rendőrautó a busz nyomába eredt, és még jó darabig makacsul követte a járatot, mígnem végül is az Éles-sarok környékén hirtelen megunván a cécót, váratlanul elkanyarodott az ellenkező irányba, Kopaszék nem kis megelégedésére.

Voltak azonban más, rendőrséggel , kapcsolatos élményeim is. Megesett, hogy fegyverrel kísértek az őrizetes cellába (Nem volt nálam személyazonossági igazolvány, ennek ellenére telefonfülke előtt mertem várakozni az aluljáróban),' ám helyhiány miatt azok részletezéséről le kell mondanom.

Maga a Muter Klub 1988 tavaszáig működött. s hogy végül is a pénzhiány, a lakók feljelentései, vagy más egyéb vetett véget a működésnek, arra már nem emlékszem.

Aranka ugyan pár hónappal később még megpróbálkozott újpesten egy klub megszervezésével, de az „Új Muter Klub" nem lett hosszú életű. Az akkoriban kapuit megnyitó Fekete Lyuk elszipkázta a közönséget, és amúgy is más szelek kezdtek már fújdogálni.

 

 

Éhes ingovány

 

 

Az egyetlen magyar punk-film. Története a következő­képpen alakult.

1987 őszén Aranka, a Muter Klub társalgójában szo­katlan felhívást intézett az összegyűlt törzsközönséghez:

– Van kedvetek szerepelni egy filmben?

Csodálkozva néztünk össze:

– Dehogy van! Micsoda hülye kérdés?!

– Arról lenne szó, hogy van egy fiatal rendező ismerő­söm, aki punkokat keres egy filmhez. Rengeteg ingyen pia van – tette hozzá magyarázatképpen. – No, nincs kedvetek?

Csodálkozva néztünk össze:

– Hogyne lenne! Micsoda hülye kérdés?!

A megbeszélt napon körülbelül harmincan gyültünk össze, s indultunk a megadott helyszínre, mely egy ti­zenegy-emeletes házakból álló lakótelep volt, pontosabban az egyik ház tetőrésze. Oda kellett felmásznunk.

A müvészi koncepció roppant egyszerű volt.

Adott egy rakás punk, akit összecsődítettek egy épülő toronyház tetején, ellátták őket töménytelen mennyiségü szeszkészítménnyel, borotvával, hajfestékkel, zenét szolgál­tattak nekik, s lesték, mi sül ki belöle. Az eredményt pedig filmre vették.

Az eseményeket megjósolni nem volt szükség túl erős fantaziára. Ha eszembe jut, ma is csodálkozom, hogy akkor ott nem halt meg senki.

Az ingyenes alkoholmennyiség azonnali elfogyasztása után kezdtük jól érezni magunkat. Kedélyesen lökdöstük egymást a szakadék széle felé, s vidáman ugráltunk erre-arra, a gondtalan ifjúság felhőtlen mámorában. 'Talán egy picit hangosabbak lehettünk a kelleténél, ugyanis kisvártatva ész­revettük, hogy alul nem kis számú nézőközönség gyűlt össze, kíváncsi tekintetek fordultak az ég felé.

Mikor erre felhívta Kopasz figyelmemet, roppantul megörült a dolognak.

– De jó! – kiáltott fel. s örömömében tapsolt egyet. – Így legalább nem vész kárba az a rengeteg üres üveg, hanem feltudjuk használni szépen, hasznosan.

– Én is ellenzem a pocsékolást! – jelentettem ki precí­zen, majd mutatóujjamat tekintélyparancsolóan a magasba emelve, tekintetemet a tetterős Kopaszra függesztettem, aki a fiatalság tüzétől fütve azonmód intézkedni kezdett.

– Hozd csak ide Durbints. az üres sörösüvegeket! – indítványozta. – Látod ott lent azt a kalapos járókelőt. aki olyan kíváncsian tekintget felfelé? Próbáljuk meg eltalálni!

Így két legyet üthetünk egy csapásra: hasznosítjuk a felhalmozódott üvegfelesleget; s egyúttal remek szórakozást nyújthatunk magunknak. Az indítvány lelkes fogadtatásra talált a jókedvű társaságnál.

A filmbe körülbelül öt percnyi részt vágtak bele a ve­lünk felvett jelenetből, s látható rajta számos zenekar tagsága is; így a majd teljes Kisangyal, Ági a Muminból, Hari a Leu­kémiából, s Barangó (QSS) is ott volt valahol, bár a kamera nem mutatja.

A rendező, Ács Miklós, valódi punk-filmet készített, melyben nyoma sincs a külsőségeknek, ellenben elviselhe­tetlen mennyiségben árasztja magából az emberi butaságot.

A „történet" elég homályos szálon fut. Két tizenéves barátnő egy^– délutánját ábrázolja, s eközben igyekszik kidom­borítani a szereplők – s a film alkotója szerint az egész női nem – ostobaságát és korlátoltságát. A jeleneteket képsorok szakítják meg, melyeken mérsékelt szellemi kapacitással rendelkező fiatal hölgyek mondanak egy-egy idézetet a ka­merába. Ezek átalában elvont értelmetlenségek, és nem sok közük magához a történethez. Az alkotás" főszereplője maga Aranka. aki a történet végén jól ellátja a baját az egész kom­pániának.

A filmben a rendező is megszólal, és kifejti a vélemé­nyét a művészetről, a világról. meg persze a nőkről általában.

 

 

Zenei betetkent pedig hazai és angolszász punk ze­nék szerepelnek, mint például a Dead Kennedys, a Crass, a U.K. Subs. a QSS, a Kisangyal, a Mos-oi és a Marina Revue.

Amúgy mint film, hihetetlenül vontatott és unalmas, szinte azt is mondhatnám: élvezhetetlen, de azt hiszem, ez egybevág a rendező elképzeléseivel.

 

 

A kötet elején található esküvői jelenet folytatása.

 

 

A fiatal pár a megható ceremónia után, taxival utazik haza. A kötet irója személyesen volt jelen a csodálatos szertartáson, s jókívánságai mellé – nászajándékképpen -  egy doboz igen ízletes babfőzeléket nyújtott át a boldog párnak.

 

 

 

Hogyan indultunk el a világhír felé ?

 

 

 

Minthogy a Muter Klub bezárta kapuit, hirtelen meg­szűntek az állandó fellépési lehetőségek. Pont, amikor a ze­nekar – úgy éreztük – művészileg a csúcsra jutott. Több vado­natúj számuunk is volt. Ekkor születtek a „Turista'', a „Kép a  falon "és a.,Kárpát-medence"halhatatlan sorai.

És hogy a helyzet még sötétebb legyen, maga a zene­kar léte is veszélybe került, ugyanis mind Pénisz nevű éneke­sünk, mind Bánki, a második szólógitárosunk bejelentette kilépését­

– Csapás csapás hátán! – sóhajtotta Szomszéd csávó nagy búsan, amint a próbahely felé vettük megtört lépteink irányát.

Ez idő tájt Perec nevű ismerősünknél a nyári konyhá­ban gyakoroltunk de előtte próbáltunk már Csillaghegyen: a Pesti Mese nevezetű ska bandával, azelőtt meg egy rákospa­lotai kultúrházban is.

Noha a csapat egységén ütött rést úgy-ahogy sikerült befoldoznunk Gomba személyében, aki a Mumin mellett ide­iglenesen elvállalta a Kisangyalban is az énekesi posztot, a hangulat igen komor volt. Igazság szerint nem volt kedvünk semmihez, csak lógattuk az orrunkat.

A válságjelei egyre inkább kezdtek kibontakozni.

Kopasz, a zenekar basszusgitárosa, egy idő óta telje­sen felhagyott azzal a remek szokásával, hogy hajába itt-ott rikító színű csíkokat fessen, s a korábban öltözéke állandó és elengedhetetlen kellékének számító láncokat is lépten­nyomon otthon felejtette, s így az utóbbi hetekben egyetlen igazgatói intőt sem sikerült besoroznia gyűjteményébe.

Gomba, akinek megvolt az a kedves szokása, hogy Ci­pó becenevű pajtásával minden évben legalább kétszer­-háromszor felgyújtotta a zuglói Körvasút-sor tövében elterülő grundot, most hirtelen felhagyott a hagyományok ápolásával. s a környék lakói lassacskán unalomról kezdtek panaszkod­ni.

Arról nem is szólva, hogy a helyi tűzoltoság így egy idő óta ingyen kapta a fizetését.

De amikor Szomszéd csávó a következő próbára bördzseki h­elyett kardigánban érkezett, tudtam, hogy elérkezett a vég kezdete.

Mint holmi Deus ex machina, futott be ekkor Kopasz.

Belépőjét figyelve rögtön tudtam, hogy történt valami. Léptei erőtől duzzadva kopogtak a betonon, bakancsa frissen fényesítve, s a kabátját egy vadonatúj G.B.H. jelvény ékese tette.

Áhítattal lestük.

Megállt a terem közepén, pillanatnyi hatásszünet tartott, majd röviden csak ennyit mondott:

– Megyünk Berlinbe, srácok!

Amint azt megtudtuk, Kopasz egy buliban összeis­merkedett holmi német punkokkal, s miután pár dalt végig­hallgattak a kazettánkról, meghívták a zenekart egy koncert erejéig Berlinbe, egy foglalt házba.

(Csak a tájékozatlanok kedvéért mesélem el, hogy a foglalt ház egy olyan íntézmény, ahol a lakók az állam részére nem fizetnek lakbért egy vasat sem, ingyen használják a vi­zet, az áramot és a fűtést, koszt és zajt csinálnak, zavarják a környéken lakók békés életét, s mindezekért cserébe, ellen­szolgáltatásképpen, dalokat írnak az állami önkény és ki­zsákmányolás ellen.)

Lázas készülődés lett úrrá rajtunk. Mindenki a pogy­gyászával volt elfoglalva. Összeállítottunk egy listát a leg­szükségesebbekről, s megmutattuk a többieknek. Átnéztem Kopasz listáját: harminc üveg sör, két tubus hajfesték, basz­szusgitár, térkép.

Rosszallóan csóváltam a fejem:

– Hülye vagy?! Minek neked térkép? Zenélni me­gyünk, nem kirándulni!

Kiváltottuk a teljes évi valutakeretünket, s a megadott napon felszálltunk a Nyugati Pályaudvaron a Balti-Orient Expresszre.

Utazunk!!!

Leírhatatlan érzés kerített hatalmába mindannyiun­kat, miközben az ismerős táj lassan elsuhant mellettünk. Elégedetten dőltünk hátra a kupéban, amely kissé szüknek bizonyult, ugyanis néhány kedves ismerősünk úgy döntött elkísér bennünket kalandos utazásunkra.

Jókedvüen teltek az órák, ami némileg érthető is, hisz mindannyian Kopaszhoz hasonló alapossággal készültünk fel a nagy útra. Jókedvünknek a Csehszlovák állam elnyomó szerveinek zsarnok parancsuralmi önkénye vetett véget.

Holmi vámvizsgálat ürügyén betódultak a kupéba, és nem elégedtek meg azzal, hogy miattuk elrontottam a »Mindenki tetű az MNK-ban!" című kedves kis sláger refrén­jét- amit teli torokból és mély átérzéssel tolmácsoltam a lel­kes publikumnak, hanem a poggyászunkban kezdtek turkál­

és mindenféle papírokat követeltek.

 

 

 

A Kisangyal utolsó felállása (Kopasz, a kötet írója, Szom­széd csávó, és Gomba)

 

 

Az persze nem érdekelte őket, hogy a bakancsunk milyen szépen csillog a vadonatúj bokszrétegtől; hogy a ta­réjunk frissen van nyírva és festve; és hogy a baráti kör összes biztosítótüje és jelvénye a kabátunkat ékesíti!

Nem, ez őket egyáltalán nem érdekelte, csak ostoba kispolgári hivatalnokszemlélettel egyfolytában azon lovagol­tak, hogy a Szomszéd csávó nem tudta felmutatni az útleve­lét!

Nagy dolog, otthon felejtette szegény!

Ki tud minden szamárságra odafigyelni, mikor annyi apróság van, amit egy ilyen út előtt gondosan, minden rész­letre ügyelve, a felelősség teljes súlyát átérezve, halasztha­tatlanul el kell intézni – bakancsfényesítés, hajnyírás, italfé­lék beszerzése, a megvásárolandó punklemezek listájának összeállítása – nem csoda, ha az ember elfelejt valamit.

Ám hiába magyarázkodtunk kézzel-lábbal, az önző hi­vatalnoksereget az ilyesmi egyáltalán nem hatotta meg, mi­re felocsúdtunk, a vonat már robogott is tovább, csak sajnos a zenekar gitárosa nélkül, aki ott maradt egy idegen ország ismeretlen állomásán, egyedül, részegen.

Berlinbe érve kissé kijózanodtunk. Ehhez Szomszéd csávó elvesztésén kívül némileg hozzájárult a szocialista­realista építészet megkapó csúcsteljesítménye, az Alexan­derplatz puszta látványa is.

Ott álltunk a megadott helyen, a megadott időpont­ban, s vártuk, hogy a kopasz állítása szerinti helyi összekötő felbukkanjon.

Két és fél óra ácsorgás után kezdtünk némileg bizal­matlanok lenni, s úgy a negyedik óra tájékán a következő ­ámde frappáns megállapításba sűrítettem azokat  a ké­telyeket. amelyek egy idő óta mindannyiunkban ott m(;.nsz­káltak:

– Hm. Valami itt nem stimmel.

Vagy Kopaszjegyezte meg rosszul az idopontot, vagy a helyi összekötő felejtett el kijönni elénk: ezt utólag már alapo^­san nem lehetne kideríteni. mindenesetre tény. hogy a kelet

berlini punk-társadalom nem sok figyelmet fordított érkezésünkre.

Nem így a helyi kopaszok, akiknek rögtön feltünt kis csoportunk. Nem messze tőlünk ácsorogtak, s ahogy létszá­lltuk egyre gyarapodott, egyre laposabb pillallantásokat küldöz­gettek felénk.

Ismét csak én voltam az, aki tömören, ámde frappán­san egy mondatba sűrítettem össze azokat a gondolatokat és érzéseket. amelyek egy idő óta mindannyiunkban ott motosz­káltak:

– Szerintem tünjünk el innen!

A javaslat élénk helyeslést váltott ki kis társaságunk tagjaiból. Felkerekedtünk, s haladéktalanul megindultunk a Metro irányába.

Mivel aznap még egy falatot sem ettünk, s a szemünk már kopogott az éhségtől, úgy határoztunk, mindenekelőtt elintézzük a legszükségesebb bevásárlásokat.

Az útnak erről a szakaszáról csak homályos emlékeim Vannak.

A nagy összevisszaságból mindössze a nyugat-berlini vámosok gyanakvó arcát, illetve a különféle lemezboltokban, illetve Nlartens-shopokban való ácsorgás fárasztó unalmát tudom felidézni.

Ebbe a nagy letargiába maximum a kopaszok elöli, új­ra meg újra megismétlődő. izgalmas menekülések vittek némi színt.

Estére azonban helyzetünk válságosra fordult.

Noha mindannyian jelentős mértékben gyarapítottuk földi vagyonunkat – jómagam például ettől a naptól fogva a Black Flag: Damabed; a Crass: Penis Envy, a Stranglers: La Folie, a Falj: Bead sinister és a Dead Kennedys: Frc°sh fruít far rotor; vegetables című albumainak büszke tulajdonosának nevezhettem magam – mégis némi bizalmatlansággal tekin­tettünk a jövő felé. Szállás, pénz, nyelvtudás és kellő helyis­meret nélkül bizonyos mennyiségü szkepticizmussal viszo­nyultunk ahhoz, hogy tóvább élvezzük a turizmus nyújtotta örömöket.

Ismét csak nekem jutott az a feladat, hogy tömören, de frappánsan egy mondatba sürítsem azokat a gondolatokat, amelyek egy idő óta ott motoszkáltak mindannyiunkban:

– Szerintem menjünk haza.

Ám a hazajutás sem ment olyan könnyen. Felfedettük ugyanis, hogy míg nyugati valutával igen fukar kézzel bánt a kommunista pártállam, addig az NDK márkával bezzeg nem takarékoskodott. úgyhogy bőven el voltunk látva.

Amint azonban tekintetünket végighordoztuk az üres­ségtől szinte kongó boltok kirakatain, az igazi német alapos­sággal felhalmozott konzervdoboz-hegyeken, tudtuk, nem ez az, amit valójában keresünk.

Rövid tünődés után megint én voltam az, aki tömören, ámde frappánsan szavakba öntötte mindannyiunk közös óhaját

 

– Vegyünk piát!

Javaslatomat lelkes ováció fogadta.

Később, a vasútállomás büféjében, némi feltűnést keltettünk, ugyanis az élelmes Kopasz, miután figyelmesen átböngészte a kínálatot, elégedetten hívta fel figyelmünket a következő tételre: Gin tonikkal: 1 márka 20 pfennig.

Az ámultan figyelő személyzet legnagyobb döbbeneté­re kitett a pultra egy százmárkást, majd hanyagul így szólt:

– Egyenlőre kérünk szépen ötven pohárkával.

Sötét éjszaka lett mire – az előbb leírt eseménysor többszöri ismétlődése után - felkászálódtunk a lassan bedö­cögő szerelvényre, s végre elindultunk haza.

 

 

Epilógus

 

 

 

A Kisangyal 1988 végén – nem sokkal az előző fejezet­ben leírt, kissé balul sikerült németországi kiruccanás után – feloszlott. Egv darabig még elszántan próbálkoztam. hogy a zenekar romjain létrehozzak egy új formációt. ám a Rohadt Budapest nem lett hosszú életű. Kár, mert voltak igen értékes pillanatai.

Immáron énekesi poszton tevékenykedve. minden erőmet latba vetettem, hogy a két korábbi gitárost, Báiikit és a Szomszéd csávót, együttmüködésre serkentsem, ám fárado­zásomat nem koronázta kellő siker. Ma is sajnálom, hogy azokból a remek számokból nem maradt fenn szinte semmi.

Ekkor azonban már 1989-et mutatta a naptár. Kü­szöbön állt a ,rendszerváltás'. s máról-holnapra új idők jöt­tek. Különös idők.

A történelem sajátos fintora folytán ezen a tájon vala­hogy mindig különös idők járják. Az új idők új kérdéseket vetettek fel, melyekre már nem voltak érvényesek a korábbi válaszok. Ezt akkor sokan nem értették. Sajnos még ma is sokan vannak. akik nem értik. Mire aztán megvalósult az álom, s az országból végre kitakarodtak az oroszok, a korábbi földalatti zenéket sikeresen a fogyasztási cikkek szintjére degradálták. E folyamat elösegítéséért külön köszönet illeti meg a Fekete Lyuk nevü szórakozóhelyet, mint az intézmé­nyesült és piacorientált lázadás szimbólumát.

Jómagam ezután egy darabig részt vettem az Anyátok munkásságában, – először dobosként, később basszusgitá­rosként- majd 1991-ben nagy fába vágtam a fejszémet.

Elhatároztam, hogy saját zenekart alapítok, olyat, amely méltó választ ad az új kor kérdéseire. No. de ez már egy következő kötet története.

 

 

 

A magyar punk története

 

 

 

1978- 1983

 

 

1981. március 23-25. Tatán, a Mező Imre KISZ iskolán ekkor tartották meg a könnyűzenészek szakszervezete első országos tanácskozását. Az eseményen a szakma nagy öregjein kívül megjelent Bors Jenő, az MHV igazgatója, Dr. Erdős Péter, az MHV mindenható márkamenedzsere, vala­mint Tóth Dezső elvtárs, a kulturális miniszterhelyettes.

A fórum három napja alatt ítéletet mondtak a Beatrice együttes felett, valamint a hatalom nyíltan értésére adta a szakmának, hogy a közeljövőben mit fog, és mit nem fog el­tűrni, s hogy mik az elvárásai.

(Mellesleg a „szakma nagy öregjei" kikérték maguknak. hogy egy kalap alá ve­gyék őket holmi Újhullámos együttesekkel. Néhány jellemző reakció: Az én kon­tómra ne undergroundkodajanak ezek a festők!"(Török Ádám). .Amikor az URH – ról volt szó úgy éreztem magam, mintha Várkonyi Zoltánt .,leszúrták' volna, mert a színházban részeg volt egy statiszta. (Benkő László) „Ezeknek nincs is ORI vizs­gájuk.” (Bródy János)

 

Tóth Dezső elvtárs erőteljes stílusban szórta dörge­delmeit: „Kérem szépen, miért kell olyan neveket adni együt­teseknek, hogy Orgazmus? Vagy magyarázzák meg nekem, hogy miért adnak együttesnek ilyen nevet, hogy URH? Ba­gatell dolog ez belátom, a Művelődési Minisztérium soha az életben nem fog beleszólni, hogyan nevezzenek el egy együt­test. De azért mégis, gondolják meg, jó ez maguknak?" Majd ezzel zárta: „...él az emberben a kötöttségek, normák nélküli

élet utáni vágy. De amikor olyan hangsúlyt kap, amely kate­gorikusan és közvetlenül egy nihilista, munka nélküli élés, a szervezett társadalomellenesség hangulatát terjeszti a maga nagyon hatásos eszközeivel, az általában sem helyes, de a je­len társadalmi politikai helyzetben azt is mondhatnám, hogy Tilos!"

Világos beszéd.

Ahhoz, hogy jobban megérthessük, hogy mi is történt itt valójában, érdemes áttekintenünk magát a korszakot.

 

 

A `70-es, `80-as évek Magyarországán vagyunk. Az or­szágot megszállva tartja egy idegen hadsereg. Levertek egy forradalmat és szabadságharcot. Az idegen érdekeket kiszol­gáló Magyar Kommunista Párt politikai irányítása az élet leg­apróbb területét is ellenőrzés alatt tartja, az iskolától a mun­kahelyig. Szabadság, mint olyan, csak jelszavak szintjén meg a transzparenseken létezik, amelyek alatt önként muszáj menetelni a szebb jövő felé. Olyan vélemény, amely ellenke­zik a hivatalossal, egyszerűen nincs. Írókat, művészeket hall­gattatnak el, folyóiratok szerkesztőit váltják le, néha egészen csekély vétségekért is.

Az országban mindössze egy hanglemezgyár müködik, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, az MHV, későbbi nevén a Hungaroton. A hanglemezkiadás természetesen a Párt irá­nyítása alá tartozik. Hangfelvételek készítésére alkalmas még a Magyar Rádió is, ám ehhez szükséges a Sanzonbizottság jó­váhagyása, és némely dalszöveg esetében a KISZ-bizottság pecsétje.

Ezeket a fórumokat megkerülni nem lehet, s termé­szetesen a hatalom csak azokat a produkciókat engedi át a szűrőkön, amelyek nem veszélyeztetik érdekeit. A művészet meg a tehetség kérdése éppúgy senkit nem érdekelt, mint ma.

Szinte kacagásra ingerlő, hogy egyes zenekarokat il­letve dalokat miféle apró-cseprő semmiségek ürügyén kiál­tottak ki államellenesnek, nihilistának, irredentának, fasisz­tának (Ez utóbbi még ma is kedvelt címke a kellemetlen né­zeteket hangoztatók lejáratására.). Az illetékesek valóságos kiskirályokként viselkedtek. Azok is voltak. Sorsok, művészi pályafutások múltak rajtuk.

Pártpolitikai őrtálláson túl nem ritkán személyes el­lenszenv, vagy szimpátia alapján döntöttek albumok megjele^­néséröl, dalszövegekről, s ezen keresztül emberi egzisztenci^­ákról.

Legfontosabb közülük Dr. Erdős Péter, aki személyes ügyének tekintette a P. Mobil, valamint a Beatrice tönkreté­telét, felmorzsolását­.

A magyar közéletnek persze mindig megvoltak azok a szereplői- akiket divatos kifejezéssel élve „másként­gondolkodónak" szoktak nevezni. Túlnyomó, többségük mű­vész-értelmiségi, írók, költők, filmesek stb. Ezekben az évek­ben már működik a magyar demokratikus ellenzék, é1 a szamizdat könyvkiadás. Lapok jelennek meg, melyekbe a mai politikai paletta teljesen ellentétes pólusán elhelyezkedő eszmék képviselői is publikálnak.

A rock-zenében is elég hamar megjelennek azok, akik nem hajlandók alkalmazkodni a hivatalosan lefektetett nor­mákhoz. Többségüknél persze nem volt szó tudatos és konk­rétan politikai értelemben vett ellenzékiségről, csupán egy művészi és életformabeli szabadságra való ösztönös törekvés­ről (Kex, Syrius), s bár az említett csoportok tevékenysége meglehetősen szűk körben vált ismertté, mégis megindultak ellenük a korlátozó intézkedések.

(Baksa Soós János (a Kex énekese) mozgását rendszeresen figyelte a rendőrség.)

(A P. Mobilt 9, a HBB- t 10, a Beatricét 11 megyéből tiltották ki 1981-ben.)

Ezek a folyamatok azután akkor mutatkoztak meg teljes szépségükben, amikor a három botránybanda, a Fekete Bárányok: a P. Mobil, a Hobo Blues Band és a Beatrice már százezres rajongótábort tudott maga mögé sorakoztatni.

Ám az 1981. március 23-25. között, Tatán lezajló ta­nácskozáson már egészen más események voltak azok, ame­lyek kiváltották egy hatalmában pöffeszkedő kultúr-kiskirály, egy nem túlzottan esztétikus, ám feltétlenül párthű vén ké­jenc, és egy nehéz helyzetekben is hősi helytállást tanúsító, kipróbált elvtárs dühét és persze félelmét.

Megjelent a punk és az újhullám.

Mi is az, hogy punk?

Sokan, sokféleképpen magyarázták már. Van, aki zenei, van aki társadalmi, vagy politikai szempontból közelíti meg. Leg­helyesebb talán, ha azt próbálom megfogalmazni, hogy mit jelent számomra a punk.

Emlékszem, amikor a középiskolába jártam, létezett egy tárgy, amit a fakultáción lehetett felvenni. A következő volt a neve: „világnézetünk alapjai'.

Én akkor, ott, egy életre megutáltam az ideológusokat. Számomra a punk azt jelenti: Ne fogadj el előre gyár­tott kliséket! Sem az eszmék, sem a művészet terén. Csináld magad!

A punk egy szemléletmód, egy hozzáállás. Épp ezért a punk sem nem baloldali, sem nem jobboldali, és – tudom, most sokaknak csalódást okozok – sem nem haladó, vagy li­berális. Ezek egytől-egyig klisék, dugig tömve saját dédelge­tett, szánalmas kis tabuikkal.

Ha a művészet felől közelítünk, a punk nem más, mint a századforduló izmusainak reinkarnációja a rockzene köntösében.

Mert mi is volt a punk-zenében csodálatos? Az, hogy tagadta a rock több évtizedes, intézményesült, merev és köz­helyes formanyelvét.

Ennyi.

A szociológiai-balos frázisokat meg nyugodtan mellőz­hetjük. Ezeket a témaköröket - munkanélküliség, gazdasági válság – a punk-zenekarok legfeljebb felhasználták, de szoci­ális léthelyzetek önmagukban nem termelnek ki szellemi. művészeti irányzatokat. Annál inkább az elidegenedés. a fo­gyasztói szemlélet előretörése, meg a hagyományos értékek devalválódása.

Ezek a kérdések viszont már tarsadalmi-filozófiai sí­kon mozognak, s nem feltétlenül van közük a napi kenyér^­gondokhoz.

Persze bizonyára sokan akadnak. akik számára a punk mindössze annyiból áll, hogy előírásszerű öltözékben előírás szerinti zenére, előírásszerű jelszavakat pufogtassa^­nak.

A punk születése Magyarországon – éppúgy, mint bár­hol a világon – a marginális értelmiség nevéhez fűződik.

1978. január 15. A Spions Anna Frank emlékestje az Egyetemi Színpadon. Fontos dátum.    

Noha az előadás botrányba fulladt, és igen csekély számú résztvevő előtt zajlott, létrehozott egy akkora szellemi örökséget, hogy az úgynevezett art-punk zenekarok a 80-as évek elején, az URH, a Kontroll Csoport és az Európa Kiadó évekig megélt belőle. Erre az évre esik még a Vágtázó Halott­kémek első koncertje, a Lavina felbukkanása valamelyik bu­dapesti pincében, s ekkor történik a Beatrice stílusváltása.

Eredetiség szempontjából mindenképp a Beatricéé az elsőbbség.

Mind a Molnár Gergely vezette Spions, mind később az URH, vagy a Kontroll Csoport a külföldi példák: David Bowie, a Velvet Underground, vagy akár a Sex Pistols in­díttatására kezdek el zenélni, s noha üzenetüket sikerült a kor és a hely követelményeihez igazítani – s létrehozni egy sajátos Közép-európai világvége hangulatot -, a hatások túl­ságosan is felismerhetők.

A Beatricével más a helyzet. Nagy Ferónak és társai­nak (Miklóska Lajos, Lugossy László, Donászy Tibor vala­mint Waszlavik Petőfi Velorex Mónika Gazember László)¹² fogalmuk sem volt a külfóldi avantgard és punk történések­ről. „Azt sem tudtuk, mi az a punk"- nyilatkozta később Nagy Feró. Ösztönösen találtak el egy életérzést, s az általuk lét­rehozott hard rock - kabaré – punk – magyar nóta – kuplé – Partzsargon egyveleg valami olyan sajátosan egyedi jelenség, amelynek nincs meg a külfóldi megfelelője.

Ugyanilyen szempontból bír helyi értékü plusz töltéstöbblettel az A. E. Bizottság, a VHK valamint Waszlavik Gaz­ember László (Kelet-európai rock-sámán) munkássága.

Ezek a honi art-punk legeredetibb alkotásai. Egyes időszakokban a csapatban zenél még Gidófalvy Attila.

 

 

Waszlavik Gazember László és Nagy Feró

 

 

Waszlavik Gazember munkássága roppant sajátos szín­foltja a hazai undergroundnak. Tagja volt a korai VHK-nak, a Beatricének – utóbbinak éveken át állandó vendége – valamint egy darabig a Bizottságnak is. A nyolcvanas évek elején Csiga-biga néven hoz létre saját csapatot. Zenei világa rendkívül eredeti. Szellemesen keveri a népzenei motívumokat a punk és New wave hatásokkal. Mindehhez társul a csak rá jellemző kántáló jellegű, verbunkos ének^­stílus. A magyar kultúrpolitika szűklátókörűségére jel­lemző, hogy a hanglemezgyár nem látta meg a fantáziát benne, pedig ezekből a dalokból – minden groteszk jellegűk ellenére - slágerek lehettek volna. Dalait így – hűen a csináld magad elvhez – házi stúdiójában bütyköli össze­ imágójához hozzátartozik a „sámánbot", a „hátizászló" és a Kelet-európai rock-sámán hivatalos közlekedési eszköze, a Velorex is.

 

Noha a Beatricét sikerült teljesen felszámolni (pont amikor „Európa" című műsorukkal egész addigi művészetük csúcspontjára érkeztek), s a zenekar 1981-ben végül is fel­oszlott – Wahorn András pomázi kiállításának megnyitóján jelentették be a tényt -, a jelenség addigra már kezelhetetlenné vált. Hiába fenyegetőzött Tatán Tóth Dezső elvtárs, a szel­lem már kiszabadult a palackból.  

Sorra alakulnak a punk-zenekarok. Ezeket már nem lehetett féken tartani azzal, hogy ha nem jól viselkednek, nem lesz lemezük, mert nagyon is jól tudták, hogy úgysem lehet. Adminisztratív eszközökkel – p1. ORI vizsga hiánya – sem lehetett korlátozni. Ilyesmivel a punk-zenekarok ugyanis egyáltalán nem rendelkeztek.

Megindult tehát a zenekarok megfigyelése, s a hata­lom bekeményítése végül is az 1983-as rendőrségi ügyekben és koncepciós punk-perekben csúcsosodott ki. No de addig még sok minden történik, s nem csak Budapesten.

1979-ben, Szegeden négy fiatalember CPg néven ze­nekart alakít. Miután a fővárosba költöznek, rövid idő alatt meghatározójává válnak a magyar punk-mozgalomnak.

A vidék másik két fellegvára Eger és Győr. Egerben 1982-ben beindul a QQRIQ, s Győrben `83-ban az Auróra Cirkáló. Később még részletesen foglalkozunk velük.

Térjünk vissza Budapestre. 1980-ban Rupaszov Ta­más arra az elhatározásra jut, hogy most már igazán ideje vé­get vetni a henyélésnek, ezért Ernyei Gábor valamint „Francia" társaságában megalakítja a Rottens nevezetű csa­patot. A formációnak Vass Lajos személyében van egy önjelölt menedzsere is, aki azonban a tagok visszaemlékezése szerint általában csak be van rúgva. A kezdeti időkben a Tűzoltó ut­cában próbálnak, de a rendőrség rövid időn belül kihajítja őket. A Dembinszky utcában, egy rock-klubban van az első koncertjük. A második bulin már kisebb botrány is kialakul, mert Francia, az énekes, egy üveggel összevagdossa magát.

Francia igen sajátos figurája ennek a korszaknak. Iga­zi 77-es arc, megtoldva egy jó adag bunkósággal.

 

 

 

„Francia” Béla /Rottens

 

Lerúgta az öregasszonyt a mozgólépcsőn, leköpte az őt igazoltató rendőrt, szét­rugdosta a cigány zsibárus portékáit – szájról szájra terjednek. Közveszélyes egy figura. A Rottens har­madízben 81 decemberé­ben ad koncertet a Dög­evők társaságában a Kas­sák Klubban. Előtte le kellett adni a szövegeket engedélyeztetni. A fiúk némileg zavarban voltak, mert egyrészt nemigen rendelkeztek a szó hagyo­mányos értelmében vett dalszöveggel, másrészt meg amivel rendelkeztek az tartalmi okokból leadha­tatlan volt. A dilemma megoldása az aznapi újság lett, amelyből találomra felolvastak ezt-azt. A kon­certen rengetegen vannak, egy részüket a rendőrség zavarja el gumibottal. Kő­bányai János jelen van ezen a fellépésen, és forgat is. E felvételek egy részét 1982-ben a Magyar Televí­zió is leadja. Pár nappal később a felsőbb szervek elismerésük jeléül, idézést

 

 

Rupaszov Tamás

 

 

küldenek a fiúk részére a rendőrség ifjúságvédelmi osztályá­tól. A kihallgatást követően Rupaszovot kiengedik (mindössze tizenöt éves ekkor). de a Franciát becsukják a börtönbe. Ehhez politikai inditékokon túl hozzájárult némileg az is, hogy énekesünk a magánéletben többek között betöréssel és sú­lyos testi sérréssel is foglalkozik. A Rottens természetesen feloszlik.

Franciát késobb. 83– ban újra lecsukják. mert - állítólag – két percig ugrált egy ember mellkasán.

A szétválás után két hónappal megalakul a Der Trottel. A Rottens dobosa, Bambi lesz a gitáros. A dobos egy bizonyos Bogyó nevű fiatalember – vele véletlenül találkoznak össze az utcán – az énekes pedig egy Kántor Gábor nevezetű ifjonc, Rupaszov osztálytársa. Rupaszov természetesen a basszusgitáros.

Ez a formáció már rendelkezik valódi dalszövegekkel_. Többségük ugyan megmaradt a tipikus punk-közhelyek szintjén (Primitív vagyok, Patkány, Neutroneső), de már fel­bukkan néhány kidolgozottabb tétel is. Ezek egy részét (Zúg a Volga, Sárga eső Kambodzsában, Ne aggódj a kormány miatt  majd pár évvel később a Marina Revue építi be a reper­toárjába.

 

A zenéről szándékosan nem ejtek szót. Ebből a szem­pontból ugyanis nincs miről beszélni. Két-három hang a gitá­ron. megtoldva egy refrénnel. Értékelhetetlen.

Nem azért, mert primitív, hanem mert sablonos. Ere­detiség még nyomokban sem fedezhető fel. És ez sem csak a Trottelnél van így. Egy-két ritka kivételtől eltekintve ( Modells, ETA, BTK) elmondható ez a '80-'82 közötti korszak összes zenekaráról.

De hát nem is ez itt a lényeg, hanem a megszólalás! Az énekes artikulátlan rikácsolása, a gyors dob, az általában túlvezérelt basszus – mindez oly mértékben eltér az eddig megszokott hangzásvilágtól, hogy valósággal sokkolja a gitár­szólókhoz és harmonikus vokálokhoz szokott közönséget.

Ne feledjük: a mára közhellyé vált punk-szövegek ab­ban az időben még nagyon is hatottak. Mindent a saját korá­ból kiindulva szabad csak megközelíteni. Ezek a bandák azért voltak nagyszerűek, mert a lehető legtávolabb estek attól, amit úgy neveznek: szalonképes.

Tucatjával alakulnak az új punk-együttesek. közős bennük, hogy igyekeznek minél meghökkentőbb nevet adtak maguknak: Inqbátor. Neo-fasírt, Cerberus, Utó-pia. Lo' punk. Detox. ETA. GETA (Gennyes Tagok), Erogén Zóna Temetkezési Vállalat. BRFK. Etap. Kamikáze, Ragály. Socb^, Punkráció. Rizikó Faktor. (néha Fuck-tor) Razzia. SZTK Na--vkabát, UMACS (Ulmann Mónika Akció Csoport).

 

 

 

Frecska Jenö (Rizikó Faktor) 1984

 

 

Légi erő, Invázió '84, Intensíve Osztály, Petting, Commando, ZIL, Elhárítás (ex-Sock), T-34, Agresszor, Vaselin, Láger, Dessant stb...

Mindegyikről, a szó szoros értelmében, lehetetlenség írni. Különben is, ki a fene képes kiismerni magát a színtéren akkortájt mozgó számtalan amatőr punk-zenekar között.

Nézzünk néhány érdekesebbet.

Jópofa kis csapat volt a Commando. A Balatoni End­re, Gyapjas Ferenc (Gyapi), Kiss Ferenc, Ványi Tamás fel­állású csapat '81 augusztusában debütált az Eötvös Klubban, Ramones-szerü muzsikával. A tagoknak az a remek ötletük támadt, hogy - nevükhöz méltóan – kis karszalagot készítse^­nek maguknak, melyen vörös alapon fehér körben fekete C" betü volt látható. Bőrkabáthoz viselve, kissé távolabbról, látván a fiúkat némileg SS-rohamosztagosokhoz tette ha­sonlatossá.

 

 

 

Inqbátor

 

 

A rendőrség igazoltatta is őket minden sarkon.

Az Agresszort azért érdemes megemlíteni, mert az ő énekesüknek volt a leggecibb hangja.

 

(Elnézést kérek a polgári ízlésű olvasóktól. Gondosan ügyeltem rá, hogy művemben efféle kitételek ne szerepeljenek, ám jelen esetben egyszerűen semmiféle más jelző nem adja vissza azt a hangulatot.)

 

Ahogy a mikrofonba károg a: ,;Állj be a sorba / Döntsünk mindent romba!", abban olyan tömény undor van, hogy lehetetlenség papíron vissza­adni. A Sex Pistols-féle „Holiday in the sun „ feldolgozásuk pedig – amely a pofátlan halandzsa iskolapéldája – párját rit­kító.

 

A T-34, vagy későbbi nevén a Fülke és a négy pán­célos, a korszak egyik kultikus csapata. A zenekar frontem­bere egy bizonyos Horthy nevű, szimpatikusnak éppen nem mondható fiatalember volt.

Horthy nem szenvedhette, ha bárhol, bármi is más­ként történik, mint ahogy ő szeretné. Ehhez ragaszkodott. Céljai eléréséhez általában a testi fenyitést részesítette előnyben. Ha egy zenekarnak nem tetszett a műsora. fogta magát, és szépen lerugdosta a színpadról. Egyszer az ETA-val befejeztette a koncertet, mert nehezményezte, hogy ők fellép­hetnek a T-34 meg nem.

A zenekar '81-ben alakul. Hadzsi Imre: gitár. Gőrőcs „Fülkeh János: basszus, Balatoni Endre: dob, valamint Hortobágyi „Horthy András: ének. Zenéjük kellően primitív és kellően szélsőséges. A szövegeik is: „Hosszú haj, rövid ész / Békeharcos csőcselék / Hosszú haj, rővid ész / Divatjamúlt söpredék. "

Horthynak fontos szerep jut a punk-skinhead viszály magjának elültetésében is. Asztalos Ildikó – aki később a Trottel énekesnőjeként borzolgatta a jobb ízlésű emberek idegrendszerét – akkoriban éppen Horthy barátnője volt. A hölgy később összejön Rupaszovval. Ez nagyjából párhuza­mosan zajlik – franciaországi tapasztalatainak hatására.

(Amikor visszatért a rendőrség öt évre bevonta az útlevelét.)

Rupaszov ideológiailag bal felké való sodródásával s ennyi épp elég volt a Horthy haveri körébe tartozó, akkor még punk, de lassacskán formálódó, első hazai skinheadeknek a háború kirobbantásához.

A zenekarnak végül is úgy lesz vége, hogy Horthyt előbb lecsukják (verekedésen kívül köztörvényes dolgokkal is foglalkozik), majd szabadulása után, `83 vége felé nyugatra távozik. De még évekig írogatja haza leveleit különféle cimbo­ráihoz, hogy szerény véleménye szerint kiket kellene sürgő­sen jól elverni.

Térjünk még vissza egy röpke gondolat erejéig a punk-­skinhead ellentét kialakulásának kissé primitív, ámde fó­lőttébb érdekfeszítő, és némiképp homályos kérdéséhez.

Kecsó, a néhai Cocain Rohamosztag – (Szilas: dob, Kópé: gitár, Frecska Jenő: ének, illetve egy darabig Rupaszov Tamás: basszus, Diana: gitár) – show-manje és managere erre az időszakra így emlékezik:

„Budapest területén akkoriban két jelentős csoporto­sulás létezett. Óbudán a Flórián tériek – ők voltak többen -, illetve a Felszab-tériek. Volt ellenben Palotán egy társaság, a Z U. K. -osok. Ők kezdtek először szélsőbalos nézeteket han­goztatni. A Flórián tériek és a Z. U. K.-osok kőzött ezért allan­dóak voltak az összetűzések. „

Ha már az egészséges bunkóságnál tartunk, a korszak vitathatatlanul legeredetibb zenekara a ZIL. Nagyon primitívek voltak, nagyon agresszívek voltak, nagyon csörömpöltek, de meg volt bennük az a plusz, ami a többség­ből hiányzott. Számaik ugyanis nem a rock and roll hangköz­ökre épültek, s ettől kapott zenéjük némi kísérleti ízt, s lógott ki az átlag punk-rock bandák sorából.

Hasonlóan nyers, monoton zajt majd pár évvel késobb a legzseniálisabb magyar bunkó-punk csapat, a Fegyelem produkált.

 

(A legtöbb ismert hazai skinhead punk-ként kezdte pályafutását.Dudás András (Oi-kor) a Rizikó Faktor, Petrovity Zorán (Egészséges Fejbör) pedig az. Anti­talentum punk-bandák tagja volt.)

 

 

 

„Őrmester" (ZIL) „Ungarn Űber Alles'

 

 

Az együttes szellemi vezére, s egyben énekese is „Őrmester". Mindössze két számot ismerek tőlük, de mind az

„Én vagyok az új Hitler'; mind a „Cigánytábor Angyalföldön  maga nemében tökéletes.

A Commando feloszlása után '82-ben létrejött Invázió­`84 (Gyapjas Ferenc: ének, Kiss Ferenc: gitár, Magyar Pé­ter: dob – később Európa Kiadó) zenekar mindet elkövetett a közönség felvidítása és szórakoztatása végett. Élek a gyanú­pörrel, hogy ők ezt nem egészen ilyen célzattal művelték, de hát óhatatlanul is vidámságot vált ki az emberből, amikor Gyapi becenevü énekésük rázendít: „Érdekeid leszarják – / Gyerere és dolgozzál! / Véleményed nem fontos / Dolgozz és robotolj! / Ingyen meló, nincs több bér / Vezetőség arra kél / Légy olyan marha / és gyere be holnapra!"

 

Összes szövegűk ilyen remek -megfogalmazású, de azért javukra írandó, hogy ők a középszert frissen, erőteljesen és szórakoztatóan művelték.

 

 

 

Invázió’ 84

 

 

 

Zeneileg már egy későbbi hullám, a brit The Exploited vonalát követték, s nem is rosszul. Néhány dalcím: Munká­soké a jövő, Kommunista szombat, Dolgozz és zabálj!, Utállak téged!, de nekem mégis nagy kedvencem a „John Lennon, mért nem születtél halva ?/" címü dalocska.

Az eddig felsoroltakhoz képest müvészi szempontból egészen más kategóriába tartozik a korszak zeneileg talán két legigényesebb bandája, a Modells és a BTK.

A Modells-t '82-ben alakította – a Commando szétvá­lása után – Ványi Tamás, Kilián János és Rónaszéki Endre.

A Sebők János féle Magya-rock második kötetében fi­gyeltem fel rájuk először, mert megtetszett az egyik tag (Ványi) bamba, húsos képe. Ennek a melák fickónak az egész megjelenése annyira ellentétes volt mindazzal, amit a rock képviselt, hogy rögtön kíváncsi lettem rájuk.

 

Modells (Kilián, Rónaszéki, Ványi)

 

A Modells valami olyasmivel kísérletezett, hogy a kecske is jóllakjon, de azért a káposzta is megmaradjon. Megpróbáltak olyan műsort összehozni, ami igényes mind technikai mind koncepcionális téren, de amely mégis vállal­ható punk-zene, mindenfajta különösebb megalkuvás nélkül.

Ez végül is sikerült nekik, de az már más kérdés, hogy mi­re mentek vele. Mai szemmel nézve egyértelmü: esélyük sem volt, hogy a körön belül kerüljenek. Hiába nyertek KISZ­ pályázaton demo felvételi lehetőséget, hiába írt róluk az Ifjúsági Magazin, punk-zenekar voltak, amire ugyebár a tervgaz­dálkodás keretein belül nincs szükség.

 

 

 

BTK (a balszélen Lujó és Vörös Zoli)

 

Jó zenekar volt a Modells, de mai füllel hallgatva in­kább csak „igényesnek lehet nevezni, semmiképpen sem eredetinek.

Nem így a '81 végén alakult BTK, mely mindenképp a korszak egyik kuriózuma, s ékes bizonyítéka annak. hogy a magyar punk hány minőségi alkotást hozott létre, s hány egyéni produkció tűnt el nyomtalanul.

A Vőrös Zoltán: billentyű, Molnár „Lujó^– Lajos: gitár Rozicska Zoltán: basszus, Tamási "Tufi" Antal: ének, Balogh József: dob felállású együttes hangzásvilágát meghatározta Vörös Zoltán sajátos billentyűjátéka amelyre a Nyugat­berlini D.A.F. gyakorolta a legnagyobb hatást.

Noha a D.A.F. „Der Mussolini" című dalát is rendsze­resen müsoron tartották, a zenekar semmiképpen sem te­kinthető utánérzésnek. Egyes dalokban olyan zenei megoldá­sok bukkannak fel, amelyek sehol másutt nem találhatóak.

Az együttes zenéje rendkívül monoton, bár nem nél­külözi a dallamokat sem. Általában punkosan gyors, viszont mindig lüktet benne valami fojtott feszültség és izgalom. Né­ha a gitár is szerepet kap, ám legtöbbször a billentyű irányít elsöprő energiával.

Ehhez a zseniális zenéhez néha átlagos szövegek já­rultak, és egy nem túl jó énekes. Mindegy.

A BTK-ban hatalmas lehetőségek szunnyadtak, s nagyságrendekkel több tehetség szorult beléjük, mint jó pár, azóta felsztárolt alternatív zenekarban (Balkán-tourist, Sziá­mi, P.U.F stb.). Pár évig elzenélgettek, majd `84 tájékán abba­hagyták.

Most érkeztünk el arra a pontra, hogy szót ejtsünk a korszak két leghíresebb, bár semmiképpen sem legjobb zene­karáról, a Kreténsről és az ETA-ró1.

A Kretenst, (Hrutka Róbert, Horváth "Hemü" Attila. Tóth Miklós („Max"'), Krasznár János) 1981-ben alapítják az óbudai Árpád és Martos Gimnázium tanulói.

A zenekar igen jól indul. Első korszakában nyers, kompromisszummentes punk-zenét játszik. Ezekben a szá­mokban ugyan semmi olyan nincs, amit már mások meg nem csináltak volna, de valóban jó punk-zene (Ha nem váltod meg a világot, pusztítsd el, rombold le! Előre vörösök.. Kü­lönféle botrányok kísérik a zenekart, ahogy illik. A Ráday Klubból például kitiltiák őket. mert összetörnek egy TV-t.

A Kretens  efféle gyakran előforduló kellemetlenségeit tetézik a tagok privát zűrjei (Max papájának, csemetéje botrányai miatt – ál­lítólag – kellemetlenségei adódnak a Pártban stb.). A zenekar tehát vált.

.,Igényesebb", dallamosabb, kevésbé szélsőséges nótá­kat kezdenek írni. Ekkor születnek a mai napig műsoron tartott Kretens slágerek (Nem hiszem, hogy csak vagyok, Hu­nok vagyunk stb.). Ezzel a repertoárral lépnek fel a CPg és a Mos-oi társaságában azon az ominózus Meggyfa utcai kon­certen, amiből végül is kipattant a botrány, a rendőrségi. majd bírósági ügy s az azt követő sajtóháború.

A csapat tovább tompítja a számok élét, még dallamosabb irányba tolva a produkciót. Ekkorra már kialakul az az össz­kép, hogy a Kretens félig-meddig skinhead zenekar.

 

 

Ehhez egyes dalaik (Fehér ember vagyok, Sárga veszedelem) mellett az is hozzájárul, hogy a Meggyfa utcai fellépésen Max dobol a Mos-oi-ban, valamint hogy `84 után egy ideig a csapatban ze­nél Szappanos György, a Mos-oi volt basszusgitárosa.

Ezek persze szamárságok, az ilyesmik nem ezeken múlnak. Számomra a skinhead beütést nem az ideológia vagy a tagok átfedése, hanem a Kretens dalainak egyre erőtelje­sebb kocsmakórus hangulata sugallja.

Sosem értettem a körülöttük lévő felhajtást. Ami érté­kelhető a zenéjükben, azt a Dead Kennedys-tól lopják (_a.. „California über alles"-t eleinte játsszák is), ami meg saját, az pont az a csordahangulat, ami az én gyomromnak már egy kissé emészthetetlen.

A szövegek szellemi szintjére pedig azt hiszem elegy , ha idézzük a „Bürokraták" című kis remekmű néhány sorát:

„Ronda, hájas bürokraták /Illedelmes diplomaták / Úgy tart­ják, hogy hülye vagyok /Pedig minden csillag nekik ragyog! / Ref: Bürokraták, bürokraták, bürokraták, de nagy marhák!"

 

1986-ban Hrutka Robi kiszáll, és belép a nem éppen underground zenét játszó R-GQ-ba. Ebben a korszakban egy csomó demót készítenek. Mind ügyes, technikás, profi, de kö­rülbelül annyira izgalmas, mint a „Mai Bulgária" címü képes ismeretterjesztő folyóirat.

A banda végigdolgozza a `80-as éveket, majd a rend­szerváltás környékén végre hivatalosan is megjelenik műso­ros kazettájuk, az „Ez itt még nem Amerika!"

Ennek végighallgatásától minden jó ízlésü embert kö­telességem óva inteni.

Egészen más a helyzet az ETA-val, melynek egyetlen tisztességes minőségben fennmaradt hanganyagát, a `82-es pomázi demót, ma is élvezetes végighallgatni, noha a spa­nyolviaszt ők sem találják fel. Nézzük az eseményeket.

1981-ben feloszlik a honi art-punk egyik úttörő zene^­kara, a Neurotic.

 

 

Neuretic (1981)

 

 

,,néha nulla vagyok / néha meg egy

Nem osztok, nem szorzok / nekem egyre megy

Néha megrugdosnak / néha megcsókolnak

Néha megmutatnak / néha meg eldugnak

Semmi más nem maradt / csak a néhány évem

Maradékot kapok / de elveszem a részem

Ezt jól megtanultam / nulla, nulla, nulla!

Tessék egy emlékkönyv / a létezés nullpontja

Az egész koncból ősszvisz' / egy sarokházat kaptam

Ettem, ittam, basztam / zenét guberáltam"

 

                                         (Nulla-dal)

 

Míg a korai punk-korszakán „túlnövő" Pajor Tamás elindul egy másik úton - melynek értékelése nem tartozik könyvünk feladatai közé – a tagok egy része. elsösor^­ban Czeller Péter, továbbra is ragaszkodik a punk címkéhez_, és megalakítja az ETA nevű formációt.

Az ETA (László Viktor: gitár, Scháti Róbert: basszus, Aradi Gábor: dob, Czeller Péter: ének) az első profi hazai punk-zenekar. Jóval nyíltabban feszegetik a rendszerellene_s témákat, mint a szintén profi, de visszafogottabb Modells, vi­szont technikai tudás tekintetében mérföldekre körözik le mondjuk a

T-34-et. Sikerük is van mindenfelé, bár egyesek nehezménye­zik, hogy „fentről", a budai elit felől érkeznek, s a tagok a ma­gánéletben nem vállalják a külsőségeket (Czeller Péter állító­lag egy telefonfülkében állítja fel a taréját koncertek előtt).

Mintha ezen bármi is múlna...

Ha éppen jól jött ki a lépés, fergeteges negyvenöt percet ké­pesek lenyomni egy-egy buli alkalmával. Ezzel szemben mű­soruk java része feldolgozásokból áll.

Ezt sose értettem.

Még nyitószámuk, a zenekar nevét viselő legendás ETA című dalt is az Agent Orange-tól veszik át, a többi pedig – néhány Neurotic örökségen kívül - elsősorban U.K. Subs, valamint Sham 69 és Stooges. A legkülönösebb viszont az egészben, hogy az a pár saját dal, amelyik valami sajátságos véletlen folytán becsúszik a feldolgozások áradata közé (p1.:Munkát, kenyeret!, Rúgd meg!, Timur és csapata), jócskán kilóg a közhelyek tengeréből. Mi szükségük volt a rettentő unalmas,, Warhead"-re, ha tudtak jobbat is?

Ezek a világmindenség örök rejtélyei.

Mindenesetre a pomázi demo – ami tudtommal a Bi­zottság zenekar házi stúdiójában készült - nagyon nyersen szól. Az ének agresszív, a basszus elsöprő erejű (ez a legfőbb erénye). s a külföldi átdolgozások is messze jobbak, mint az eredetiek.

Összes negatívuma ellenére ez a műsor tökéletes lát­lelet a '80-as évek első feléről, s ha valaki meg akarja értene az akkori korszak légkörét, azt a demót nem árt végighallgatnia.

 

 

 

Koncertplakát 1982-ből.

 

 

A csapat a '83-as koncepciós punk-perek idején – a többi hasonszőrű bandával együtt – szűnetelteti működését, majd feloszlik.

A híres koncertkezdő mondat – „Én egy., aranyos kis­lány vagyok, a nevem ETA!" – ezután már csak a volt ETA­ gitáros, László Viktor új zenekarának, a Sex-e-pilnek néhány olyan koncertjén hangzik el, amelyre meglepetésként Czeller Pétert is meghívják vendégzenésznek.

Érdemes kissé kitekinteni vidékre is, hisz tudjuk jól hogy ott is mily nagy közkedveltségnek örvendett – főleg hi­vatali és politikai körökben – a punk zene.

Hogy a nyíregyházi Agydaganat milyen volt élőben, firól a hiteles szemtanú – Rácz Mihály – így emlékezett:

.Az' énekes igazi punk volt. Úgy volt Rotten, hogy szerintem Sose látta. A színpadról ilyeneket intézett a közönséghez:

Előttem sorakozó! Hadd lássam a retkes pofátok! A publi­rum az őrjöngés tetőfokán. Mindenki üvölt, közben végig megy a köpködés. A zenekar tagjai színpadi show-ként hungarocelből kivágott békegalambokat tapostak és törtek össze, azonkívül vörös zászlókat égettek.

A kultúrhaz igazgatója mindeközben ott állt a színpad nellett és ordított. – Ez az fiúk! Csináljátok! Engem már úgyis kirúgnak, de nem érdekes! Még! lilásnap persze ki is rúgták"

Az együttes körülbelül `82-`84 között létezett. Vérbeli 77-es botrány-punkot nyomtak, ideológiailag valahol a Sex Pistols és a Stranglers határvidékén. Egyik nótájuk, a Tanító néni', amúgy témáját tekintve meglepő egyezést mu­at a Stranglers „School Madam" – című dalával.

Tanító néni a sötétben / elélvez egy pornóképen /Dolgozik ropogós kifli: / egy, kettő, három, négy / Tanító néni nem lesz ez sok? /Tetszik bírni még? / A tiszta erkölcs nevében / maszturbál a vécében /A tiszta erkölcs nevében / elélvez a…

 

Ismertebb számaik még ezenkívül: Főzőcske, de oko­san, Értéktöbblet elmélet, Bomba, Punk induló – ez kissé gyermeteg – („Énnekem nem jut lakás / de minek is, hisz punk vagyok?'), és feldolgozták József Attila: „Világosítsd föl!" címü versét.

Zeneileg klasszikus '77-es punk-rockot játszottak, a bevált sémák szerint, nem túl egyedien, nem túl intellektuá­isan, de hatásosan.

Noha az egyszer már említett szegedi CPg (Coitus Punk's Group, majd Come on punk's group) egyike a legfon­osabb hazai punk-bandáknak, mégis – a sajtónak köszön­tetően - a legtöbb félreértés róluk élt a köztudatban. Talán legjobb, ha információért az illetékesekhez fordulunk. A ha­talom képviselői ugyanis valóban mindent tudtak:

 

A pesti központi kerületi bíróság Budapesten, 1983. évi no­vember hó 17. és 18, valamint 1984 évi január hó 13. és febru­ár hó 7. napján nyilvánosan megtartott tárgyalás alapján meghozta a következő

 

 

C Pg

 

Ítéletet:

 

Az 1983. július 27-től őrizetben volt, július 30-tól előzetes letartóztatásban lévő I. rendű Benkó Zoltán (,Gűzű")

Szegeden született 1963...

 

Az 1983. október 3-tól előzetes letartóztatásban lévő II. rendű Haska Béla („Vau', ,Kutyás") – aki Szegeden született 1964_. december..

 

Az 1983.október 3-tól előzetes letartóztatásban lévő III. rendű Nagy Zoltán, aki Bácsalmáson született 1964. augusztus...

 

Az 1983. augusztus 3-tól őrizetben volt, augusztus 5-töl szeptember 2-ig előzetes letartóztatásban volt, azóta szabad­lábon lévő IV. rendű fiatalkorú Varga Zoltán („Takony"], aki Kalocsán született 1966. október...

 

Bűnös: nagy nyilvánosság előtt, csoport tagjaként, folytatóla­gosan elkövetett izgatás büntettében, mint társtettes.

 

Indoklás:

A bíróság a következőket állapította meg A vádlottak egyéni­leg tanultak zenélni. I. r. Benkő Zoltán 1979-ben Szegeden alapította meg CPg elnevezéssel amatőr együttesét, melynek a kezdetektől tagja volt III. r. Nagy Zoltán is. 1981. év folyamán az együttessel – az általuk elkövetett irányzat miatt – külön­böző problémák voltak. Foglalkozott velük 1981. év elején a „Csöves jelenség" c. cikksorozatában a Dél Magyarország c. megjelenő helyi újság is. A városi KISZ-bizottság is folytatott beszélgetést a zenekar tagjaival.

Nyilván ennek hatására a zenekar másik három tagja 1981. év folyamán kivált az együttesből és helyükre II. r. Haska Béla és IV. r. fik. Varga Béla került. A CPg. együttes kezdettől a punk irányzatot követte. Az I. r. vádlott volt a szólógitáros, gyakorlatilag ő vezette az együttest. IlI r. vádlott énekesként, III. r. vádlott dobosként, N r. fikk vádlott basz^­szusgitárosként vett részt az együttesben. Az együttes tagjai és különösen az I. r. vádlott anarchistának, nihilistának val­lották magukat, ez az életérzés, felfogás jelent meg dalaik szövegének többségében.

"Elég volt a párducnadrágos, bőrdzsekis sablonokból. Éljen a melegítő!" (CPg)

 

 

 

Az ilyen módon kialakult műsorukat elsősorban fiatalokból álló 50-100-150 fős hallgatóság előtt adták elő, azzal a céllal, hogy a hallgatóságukat saját életről való felfogásuk irányába befolyásolják.

A CPg együttes 1980. január tizedikén, tehát amikor még a II. és IV. r. vádlottak nem szerepeltek benne, Szegeden a Déri Miksa Szakközépiskolában az alábbi három számot adták elő: „Gáz-blues', „Rohadt angyalok', „Meseország". A KISZ-bizottságon folytatott beszélgetés, illetve a Dél Magya­rországban megjelent cikksorozat után egyre szűkült az együttes fellépési lehetősége, amiért is az 1L r. vádlott kezde­ményezésére a zenekar tagjai elhatározták, hogy Budapestre jönnek.

 

Az itteni fellépési lehetőségek előkészítése céljából az I. r. vádlott kapcsolatot létesített a Beatrice együttes vezetőjével, Nagy Ferenccel, akinek segítségével fellépési lehetőségük nyílt 1982. tavaszán a budapesti Marx Károly Közgazdasági Egyetem klubjában Ilyen módon a CPg együttes 1982. no­vemberében a Veszprémi Egyetem aulájában, december 30-­án Budapesten a Fiatal Művészek Klubjában, 1983. januárjá­ban és februárjában a budapesti Meggyfa utcai „Mozaik" ifjú­sági klubban, és ugyancsak februárban valamint március 5­-én a Kozák téri Ifjúsági Házban léptek fel.

Az utóbbi négy fellépésük punk-koncert keretében történt, melynek szervezésekor az ifjúsági klubok vezetői nem ellenőrizték előzetesen az előadásra kerülő dalok szövegét, sőt azok elhangzása után sem tettek intézkedést, a rendezvényt pedig szabálytalanul „táncmulatság"-ként engedélyeztették. .... Az egyes fellépéseken teljes terjedelemben vagy részben az alábbi hét zeneszámot adták elő: _»Áll egy ifjú élmunkás a té­ren" „Mindenki tetű", Anarchiát!", „Primitív bunkók", „Báb vagy^,!', „Cselszövő",

„SS-20". A „Cselszövő" c. számhoz 1982. novembere után „Van helyette másik!" kiegészítés került. Az „Ál1 egy ifjú" című dalt Haska Béla az FMK-ban adott koncerten a következő vers­szakkal egészítette ki: „Rohadt büdös kommunista banda / Miért nincsenek ezek felakasztva?!" Az 1983. Március 5-én, a Kozák téri Ifjúsági házban tartott előadáson .... a II. r. vádlott az itt jelenlévő, közel száz fős hallgatóság előtt egy élő csirkét tépett szét illetve darabolt fel késsel és azt a fiatalok közé dobálta.

 

 

 

III. r. Nagy Zoltán vádlott Budapestre költözésűket kö­vetően, az albérleti szobájában tartott, a gyakorláshoz hasz­nált dobra spray-vel egy kb. 15 cm átmérőjű horogkeresetet festett, mely miatt a XVI. ker. rendőrkapitányság 1983. ja­nuár I1-én 19/1/1983. számú határozattal írásbeli figyel­meztetésben részesítette.

A Budapesti Geodéziai Vállalat Művelődési Bizottsága Borza Marietta festményeiből 1983.

március 15. és 25 között kiállí­tást rendezett. I. és II. r. vádlott 1983. március 16-án a kiállí­tásra elmentek, és annak vendégkönyvébe I. r. vádlott a következőket írta:

»Le a szabályokkal!

A földbe kell taposni minden szokást, rendet, hagyományt! Az öngyilkosok országa, az alkoholisták országa, a tejtett mun­kanélküliség országa vagyunk. Húsbavágó gyilkos akciókat akarok – nem képeket!

Azt akarom, hogy hulljon a férges. Tetterős férfiak sodró há­borúját! Sértődést, verekedést, az erkölcs lerombolását, majd felépítését!

NEM VAGYUNK FASISZTÁK!

Okos emberek vagyunk. Azzal söprünk el bennetek, hogy jobbak vagvunkt Az avultságotokba buktok bele s nern a bürokratikus akadályokba, pedig saját fegyveretekkel kéne lelőni titeket...

NÉZŐK, és neked MŰVÉSZNŐ!

Imádkozom, hogy nyugodt életed legyen, és forradalmunk, mely fejlettebb lesz minden eddiginél, ne találjon életben! Ui. Pengével vágod ki vagy ollóval? III. 16. Egy forradalom másnapja. "

....A tényállás szerint a vádlottak a CPg együttes keretein be­lül megvalósított magatartásukkal a Magyar Népköztársaság alkotmányos rendje, szövetségi, barátsági és együttműködés­re irányuló nemzetközi kapcsolata elleni érzelmeket igyekezett szítani, mégpedig nihilista alapon, tehát gyűlöletkeltési szán­dékkal. ( ...) Az előadott számok alapvetően a rendőrök, a kommunisták, a Magyar Népköztársaság vezetői és az al­kotmányos rend, illetve a „Cselszövő" és az „SS-20" a Szov­jetunió, tehát a Magyar Népköztársaság nemzetközi kapcso­lata ellen irányulnak."

 

Ennyi a CPg rövid története a hatóság szemszögéből.^. Mit is lehetne ehhez még hozzátenni?

Írhatnék arról, mekkora mítosz övezte ezt a nevet. Lelken^­dezhetnék, mily csillogó szemmel másoltuk át a nehezen megszerzett kazettákat, s mekkora kincs volt az ilyesmi.

Megpróbálhatnám visszaadni azt a jelenetet, amikor ötvened^­szer tekertük vissza a kazettát – lehetőleg Polimer vagy OR" WO -, s a borzalmas minőségű felvételből megpróbáltuk kisilabizálni. 'hogy ennek vagy annak a sornak mi lehet a szövege.

Ecsetelhetném mily felemelő érzés volt a nyolcvanasévek közepén, punk ruházatban, harmincad magunkkal vonulni a belvárosban, kéjesen fürdeni a megbotránkozó te­tetekben, s tele torokból CPg szövegeket ordítani.

Nem hinném, hogy a rockzene valaha is bírt volna, vagy bírna még egyszer akkora jelentőséggel, mint azokban az években. Egy-egy mondaton rengeteg múlott, s a CPg jó pár mondattal rendelkezett. Szövegeik egy része kiállta az idő próbáját (Mindent megeszünk!, Mindenki tetű, Báb vagy!),

mások mai szemmel már nevetségesek (Anarchiát! Minden­nek te vagy az oka.

Zenéjük színvonala jó közepes. Még legizgalmasabbak a Pekingska Patkal: feldolgozások.

 

Szerb punk együttes a 70-es évek végén. Az ottani szabadabb légkörben több lemezük is megjelent.

A Cpg-n kívül még az Egri csillagok is dolgozott fel tőlük egy számot. (Ori)

 

De gondolom nemigen törődtek ők a kísérletezgetés­sel. Punkok voltak, a szó legszorosabb és legdurvább értel­mében.

A Budapesti Mos-oi munkássága – hála az újságíró társadalom egyes képviselőinek, no meg az emberi butaság­nak – sokáig összemosódott a köztudatban az előbb említett csoportéval. (A CPg nevét évekig – a Mos-oi „Cigánymentes övezet" című dalára utalva – így fordították le a sajtóban:

Cigánypusztító gáz. Ebben minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy a kommunista pártállam az ő áldásos tevékenységüket is bíró­sági eljárással jutalmazta. Ezen – dalaik ismeretében – nincs rajt csodálkoznunk. (Bár azért elgondolkodtató, hogy a Mos-oi megúszta felfüggesztett börtönbüntetéssel, miközben a CPg leülte a maga idejét.) Az ő számaik, ha lehet, még szélsösé­gesebbek, azonban teljesen más jellegüek.

Kezdjük az alapoknál.

Az évtizedfordulón még nem beszélhetünk önálló skinhead mozgalomról. A punk és a New Wave sem válik tel­jesen külön. Az új törekvések lényege: mindenáron külön­bözni a hivatalos rockzenétől,

Az államilag támogatott együt­tesektől.

Ne feledjük! Még a három T (Tiltott, Tűrt, Támogatott) korát éljük.

A Kádár-korszakban a nemzeti érzés tabu volt. Erdélyt visszakövetelni tehát éppúgy az igazság bátor kimondásának számított. mint a telefonlehallgatásokról vagy a szovjet had­seregről dalolni. A cigányok közkedvelt cselekedeteit nótába foglalni pedig – hasonlóan az anarchiát követelő vagy a lakos­ságot tetűnek nevező dalokhoz – remek alkalom volt a bot­ránykeltésre.

A szélsőség volt a Lényeg.

Még az ős-Neuroticnak is volt Romániás száma, nem beszélve a Spions „Nirvánia"c. klasszikusáról („Undorítóbbak mint a négerelv'), az ETA U.K. Subs feldolgozásáról („Nem kell más mint Anarchia és tengerpart!'), hogy a Kretens „Fehér ember vagtiok!', a ZIL „Cigány észélv angyalföldön ", a Hunta Napja.,Cigányinvázió , a Fegyelem „Árja vagyok!"vagy a QQRIQ ._‚Csatazaj" című daláról („Zieg heil! Zieg Hei1!) ne is beszéljünk.

 

Ekkor jelenik meg a Mos-oi (Erdős „Ramon" József: ének, Szappanos György: basszusgitár, Pokornyi Zoltán^:  gitár,. Ványi Tamás: dob). Csak névrokona a kesőbbi kulturális minisztentek.

 

Ennek ürügyén készült az alábbi villáminterjú, mely a Bunkó-Zine nevű (igen szellemes) fanzinban jelent meg 1999-ben: „- Miniszter úr! Azonos-e ön azzal a Pokornyi Zoltánnal, aki az OI és Ska lexikon II. kiadása alapján a Mos- OI zenekar gitárosa volt? – ….. Nem…. Köszönöm.”

 

Ez a csoport volt az első, amelyik skinheadnek nevezte magát és felvállalta, hogy OI zenét ját­szik. Dalaik botrányosak voltak, tabu témákat feszegettek es mindezt kellő agresszivitással adták elő. Különös keverék ez. Témaköreik tipikusan skinhead témakörök, de a megfogal­mazás és az előadási mód teljes mértékben punk.

Itt még nem találkozunk azzal a romantikus, néhol giccsbe hajló szentimentalizmussal. ami később a kilencve^­nes évek OI bandáira jellemző.

 

 

 

„Ramon” (Mos-OI)

 

 

 

1983-ban, a Meggyfa utcai ifjúsági klubban együtt lép fel a CPg, a Mos-oi, a Kretens, a Tizedes meg a többiek és a BTK. Ezen a fellépésen a Mos-oi a következő öt számot ját­szotta: „A bevándorlók bére': „Románia', „A dolgozó népet szolgálom" „Cigánymentes övezet", „Skinhead induló': A zene

brutális, eszméletlenül primitív, s hihetetlen energia árad belőle. A „Dolgozó népet szolgálom" – amely a kommunista rendőrségről szól – teljes mértékben punk szöveg, bárhogy is próbálta szántszándékkal kiforgatni később az újságíró társa­dalom, bár azt el kell ismerni, hogy a „Cigánymentes övezet, vagy a „Bevándorlók bére" nemigen pályázhatna a humanista és emberjogi szervezetek elismerésére. A rendőrségi eljá­rás után a zenekar szünetelteti működését. Szerveznek még egy-két titkos koncertet, rögzítenek egy viszonylag profi mi­nőségü demót, de annak már nem sok köze van a punkhoz. Trottyos rockzene, tehát egyértelműen skinhead, noha sem­leges témákról szól (Fuckingolás), és nyoma sincs a korábbi szélsőséges szövegeknek.

 

Ha már a rendőrségi és bírósági ügyeknél tartunk, semmiképpen sem feledkezhetünk meg a harmadik, vala­mint a negyedik – egyben legabszurdabb, már-már tragiko­médiába hajló – punk-perről – melynek szenvedő alanya a veszprémi Közellenség együttes volt.

Ebben az ügyben a hatalmi gépezet a csúcsformáját hozta. 1984. decemberében minden túlzás nélkül állíthatjuk: Egy mozgalom ült a vádlottak padján. Szerencsétlen fiúk­nak ugyanis bünöznie nem adatott meg, csak lebuknia. Ez ugyanis az újszerüsége ennek az ügynek. A zenekarnak tud­niillik az érvényes magyar jogszabályokat is figyelembe véve, rossz szó nem hagyta el az ajkát. Nem csináltak semmit! Egyetlen bürük volt: punkok voltak.

„A tárgyaláson a vád egymaga állt szemben a négy ta­gadó vádlottal, és ami fontosabb, a per minden egyes tanújá­val. A tizenhárom tanúból tizenhárom cáfolta, hogy a kon­certen a veszprémiektől bármi elhangzott volna, ami akárcsak a vádra, de akármilyen dalszövegre.”

(Beszélő 12. 1985. Haraszti Miklós)

 

Mi is történt valójában?

1983. december 30-án, a győrszentiváni kultúrházban újhullámos rock-fesztivált tartottak. Az Akció Brigád és az Auróra Cirkáló mellett – mivel a budapesti Biofon nem érke­zett meg – a felerészben fiatalkorúakból álló Közellenség (Kiss Attila Csaba: szólógitár, ík., M. József: basszus, fk., J. And­rás: ének, Vaczola Péter: dob) lehetőséget kapott egy rövid műsor előadására. Konkrét, kidolgozott számaik nem voltak, így hát csörömpöltek valamit (egyik számuk egy orosz nép­dal átirat), majd a közönség hangos nemtetszése és füttyöge­tése közben levonultak a színpadról.

Mindössze három számot adnak elő.

A bíróság a tanuk, a vádlottak – sőt egyes védőügyvédek – tiltakozása ellenére bűnösnek találja a fiatalokat. A per nem­csak a vádlottak drámája volt, hanem az ügyvédeké is. Egyi­kük könnyes szemmel jelentette ki, többet nem hajlandó büntetőügyet vállalni. A IV. r. vádlott védőjét másodfokon helyettesíteni kellett. Azt suttogták: túl messzire ment, elra­gadtatta magát.

Tény: a tárgyalás idején a veszprémi rendőrségen ült, hono­rárium-visszaélés vádjával letartóztatva.

Az Auróra Cirkáló énekesét, Demeter „Dajer" Jánost, a már említett koncerten való szereplése jutalmául szintén letartóztatták. Az ő büntetőpere a harmadik a koncepciós punk-perek sorában.

Ennyit a nyolcvanas évek Magyarországának jogi és erkölcsi viszonyairól, a „régi jó" Kádár-időkről, no meg azok­ról a rock-ban megőszült szakértői véleményekről, miszerint a punk és a New Wave – úgymond - komolytalan dolog.

Nem hiszem, hogy létezett volna még egy korszak, és persze művészeti ág, amelyben zenekarokat a dalszövegei­kért börtönbe zárjanak.

A punk lenézői egyvalamit nem képesek megérteni: azt, hogy ez elsősorban egy hozzáállás.

 

Ha egy rock-együttes nem tud zenélni, akkor eleve nem ér semmit. Ám ha egy punk-zenekar nincs birtokában a kellő zenei tudásnak, attól még hallatlanul izgalmas és mü­vészileg is maradandó dolgokat alkothat. Egész egyszerűen azért, mert más a lényege!

Míg a punkban és a New Wave-ben a hangszeres tu­dás csak eszköz, a rockban általában cél.

Azt már tényleg csak a tájékozatlanok kedvéért emlí­tem meg, hogy szép számmal akadtak olyan zenekarok – Stranglers, Talking Heads, Dead Kennedys, Nomeansno, Dogfaced Hermans stb. – amelyek hangszeres tudás tekin­tetében is bármikor felvették volna a versenyt mondjuk a Led Zeppelinnel vagy a Doors-al.

E rövid kis művészet-történeti kitérő után térjünk vissza a magyar punk történetéhez.

Ettől a pillanattól kezdve – hogy divatos fordulattal él­jek – felgyorsulnak az események. Beindul a sajtóháború.

A különféle ifjúsági illetve értelmiségi lapokban és folyóiratokban heves véleménykülönbség jön létre a punkot ellenző, valamint a punkot támogató újságírók között. A Kri­tika című lap hasábjain valóságos szópárbaj alakul ki Sebők János és Erdős Péter kőzött, aki a punkot és az újhullámot nemes egyszerűséggel „szennyhullám"-nak titulálja.

Sebők János munkássága igen fontos szerepet tölt be ebben az időben. A rock-zenével kapcsolatban megjelent munkái (A Beatlestől az Újhullámig, Magya-rock I-II.) alap­művek. Igényes gondolatiság, élvezetes stílus, az alulról jövő, „underground" mozgalmak melletti feltűnő szimpátia, s po­litikai értelemben vett merészség jellemezte.

Magya-rock című kétkötetes műve páratlan munka. Kihagyhatatlan.

A témáról egyéb szerzők tollából megjelent szörny^­szűleményeket - például Tardos Péter Rock-lexikonát, vagy Sükösd Mihály Beat-hippi-punk című butasággyüjteményét – kézbe ne vegyük soha!

Nagyon sokan – köztük jelen sorok írója is – köszö­nettel tartoznak neki, mert az általa szerkesztett Rock év­könyv `81 című kötetből tudták meg, hogy egyáltalán létezik ez a fajta gondolkodásmód, zene és hozzáállás.

A CPg bebörtönzése és az egyéb rendőrségi betiltások és bírósági hercehurcák persze csak arra voltak jók, hogy mítoszok szülessenek, s – a rezsim legnagyobb bánatára – egyáltalán nem szegte kedvét a punk-zenekaroknak.

Az üldözött csoportokkal való szolidaritás újabb lehe­tőség volt a hatalommal való szemtelenkedésre. Ez meglát­szott a koncerteken is.

A Kretens által átdolgozott, „A börtön ablakában "című örökzöld kis slágert a közönség kórusban énekelte: „Ha rád gondolok én, CPgt"

Az A.N.M. Stádium nevezetű, mérsékelten tehetsé­ges együttes pedig külön ódát komponált ilyen címmel: „A Mos-oi ártatlan!" (,Az igazi bűnőzők a bírák közt vannak / A Mos-oi pedig ártatlan!')

1984-töl – mitikus évszám – aztán új korszak kezdő­dik. A magyar punk második – szerintem legnagyobb – kor­szaka.

 

 

 

1984-87

 

 

 

 

 

Érdekes, hogy a hazai események mennyire megis­mételték azt, ami Nyugat-Európában történt. Itt nem máso­lásról, vagy utánérzésről van szó, hanem úgy tűnik egész egyszerűen létezik egy törvényszerű fejlődési folyamat, mely jellemző magára a művészeti jelenségre.

Az első generáció – én a 80-`83 közötti időszakot értem ezalatt – érthetően a botrányra fektette a hangsúlyt. Lerombolni a régit, a hazuggá, önámító pózolássá változott rock-zenét. Felforgatni az ezt kiszolgáló intézményrendszert. Köpni a profizmusra, a demagóg megnyilvánulásokra. a te­kintélyelvre épülő zenész-közönség kapcsolatra.

„Elég volt a protéziscsattogásból!" – nyilatkozta 1981­ben Nagy Attila, a Lavina együttes vezetője. Ezeknek a korai bandáknak – egy-két kivételtől (Vágtázó Halottkémek. BTK, Csiga-biga) eltekintve – még nem volt sajátosan magyar vagy közép-európai karakterűk. A T-34 vagy az Invázió '84 akkordtologatását a világ bármely pontján csinálhatták vol­na. Szellemi horizontjukon az efféle fogalmak. mint „eredetiség„ vagy „koncepció" ritkán bukkantak fel. A lényeg a nyers hangzás, a botrány, az emberek felháborítása volt, s ha megvoltak a kellő számú ki- és betiltások, ezzel nagyjából meg is voltak elégedve.

Pár év elteltével, az első hullám után jövó újak – ha­sonlóan az Angliában '79-'80 körül felfutó Public Image Ltd, The Fall. Siouxsie and the Banshees, Swell Maps. Crass. Poison Girls vagy az amerikai Black Flag és Big Black együttesekhez – már művészi igénnyel léptek fel.

Ekkor, 1984-85 környékén kristályosodik ki a sajá^­tos magyar punk-zene.

Hogy milyen is ez? Nem könnyű szavakkal körülírnl^­Fö jellemzője az erős basszus, és a szólógitár szomorkás­melankólikus hangulatú dallamvezetése. Gyakoriak a kerin^­gő, tangó illetve különféle induló jellegű betétek.

 

Ezen az amatőr seregszemlén mutatkozott be – hogy ezt a teljes mértékben kreált, mesterséges, nem is teljesen igaz, de könnyen alkalmazható, jól bevált és közhelyes fordulatot alkalmazzam – a magyar punk második, „nagy" hullámának néhány jeles képviselője.

A fesztiválon való részvétel kellemes élményt nyújt­hatott a tábor punk-bandáinak, valamint teljes baráti kö­rüknek, olyannyira, hogy a sajnálatos tévedés folytán a pun­kokkal egy emeletre beosztott vidéki rock-együttes az utolsó éjszakát a vasúti váróteremben töltötte, tartva az esetleges csínyektől és tréfáktól. E zenekar nevét – melynek szobaajta­ját Frecska Jenö (Rizikó Faktor) bakancsával rendszeresen rugdosta, Rupaszov Tamás (Marina Revue, Trottel) döglőtt sünnel dobálta – elmosta az idő, ám halhatatlan sorai (»Pesten látom sok a szakadt / Csodálkozom, ezt is szabad?"

még ma is vidámságot csempésznek az effélékre fogékony olvasók szürke hétköznapjaiba.

Eme kis kulturális seregszemlén bemutatkozott és rövid műsorával kellemes perceket szerzett az értő publikumnak a Marina Revue, a Vágtázó Halottkémek, a Herpesz és az Auróra Cirkáló.

jelen van az egész magyar közelmúlt kulturális hagyatéka, a Habsburg Monarchiától az ötvenes évekig.

Az egésznek valahogy összetéveszthetetlenül magyar hangulata van, s már nincs sok köze az angolszász minták­hoz.  Az eredetibb csapatok szerintem nem is igen ügyeltek másra, mint a saját ösztöneikre. 

Például, amikor 1986-ban a Kisangyal klasszikus felállása és saját stílusa kialakult, jóformán alig ismertük a kortárs zenekarokat, mégis hangulatilag – így utólag nézve – igen sok közös vonást mutat fel például a Biztonsági Ta­náccsal, vagy a Kizárt Dologgal.

Úgy tűnik, ezt maga a korszak hordozta magában.

Nézzük az eseményeket.

1984-ben, Balatonszemesen rock-tábort szerveznek.

 

 

Auróra Cirkáló

 

Az egész fellépést videóra vették, s ahogy nézem el kell is­merni, az Auróra Cirkáló félelmetesen jó. A ronda sárga ta­pétás háttér előtt mereven áll a zenekar, s elsöprő intenzi­tással nyomja a számokat. Az emberek meg döbbenten ülnek a szűk széksorokban, s kimeredt szemekkel bámulnak. A hatás ugyanis leírhatatlan.

A gitáros Vigi (Vígh László) egyszerű (mondhatnám primitív), ám tökéletes gitártémáira a dobos szélsebes ütemeket csé­pel, amikre a mohikánfrizurás énekesnő – Kriszta – a tűrés­határt messze átlépő stílusban hisztérikusan visítozik. Sorjáznak a számok: Fojtogatók, Törjük a sót, Neutron, hid­rogén - megannyi remek pillanatfelvétel egy korszak hangulatáról. A „Nyugalom, nyugalom" talán a legtömörebb megfogalmazása a Kádár-korszak szellemiségének. („Emésztünk, zabálunk / Viszonylag jól állunk" )

 

 

Kriszta (Auróra Cirkáló)

 

 

A csapat '83-ban alakul Győrben Terrorist néven. A zene­kar első énekese Demeter „Dayer" János, akit – a Közellen­séggel együtt – bíróság elé állítanak, az ominózus '83 de­cember 30-i, győrszentiváni koncerten előadott dalszövegei­ért. A csapat új frontembert keres, ezért a Győr és környéke táján fellelhető két darab punk-csaj közül beveszik a jobbi­kat. Így alakul ki a Vigi. Galacs, Polyák valamint Bótos Kriszta felállás, amely '84-ben rögzíti azt a zseniális első demót, ami később gyűjtők féltett kincse, és érzékenyebb idegzetű szülök rémálma lett.

 

Auróra Cirkáló (Galacs, Kriszta és Vigi) 1984

 

 

Később is rendszeresen készítenek felvételeket, de valahogy évről évre egyre langyosabb, szürkébb, semmilye^­nebb az egész produkció, mind zenei mind szövegvilágát te­kintve. Megjelennek a teljesen felesleges gitárszólók is, ame^­lyek – mivel Vigi nem egy Ritchie Blackmore – csupán arra

jók, hogy az együttes zenei világa az átlagosság irányába haladjon egyre mérföldesebb léptekkel.

1987-ben láttam először élőben a zenekart, immáron Kriszta nélkül, szimplán Auróra néven. Élvezhetőek voltak, de nekem mégis hiányérzetem támadt. Ha van, mire, az ő pro­dukciójukra tökéletesen illik az a közhely, miszerint: a keve­sebb néha több!

1988-ban készíti el a csapat az első külföldön felvett anyagát. Ekkor már idehaza sztárnak számítanak. A kritika el is van ájulva az anyagtól, egekbe dicsérik a keverést, a megszólalást, a vokális témákat, a profizmust, és nagyjából ez az a korszak amikortól kezdve nem tudom őket végighall­gatni.

1990-es, első itthoni lemezük, a „Viszlát Iván" szintén óriási siker. Ez még hallgatható, azonban későbbi munkássá­gukra csupán egyetlen szó illik: borzalmas.

Szerencsétlen szövegírójukat – Pusztai Zoltánt – min­dig tiszteltem. Mennyi sziszifuszi munkába kerülhetett össze­eszkábálni ennyi olyan dalszöveget, amely ugyan garantáltan semmiről nem szól, ám mégis vagányul hangzik, hogy azért el lehessen adni. (A recept amúgy igen egyszerű. A dalszöve­gekbe bele kell csempészni az efféle szavakat mint: stukker, bébi, anarchia, káosz, halál, pia stb.)

Az együttes a 90-es évek közepére besorol a szürke popzenekarok sorába, s szemmel láthatóan nagyon is jól érzi ott magát. A történet körülbelül ennyi.

De az a legelső műsor 84-ből akkor is zseniális, noha van egy olyan gyanúm, hogy az együttes tagjai mai felfogá­sukkal már röstellnék.

 

No, és most következik egyike a kedvenceimnek.

A már említett balatonszemesi videó felvételen láttam először a Herpesz nevezetű együttest, s azonnal megfogott csodálatos amatőrizmusával.

A négy tag – billentyű, szólógitár, dob, ének – mind­eke oly egyszerű természetességgel teszi a dolgát, annyi­ra mentes még a legcsekélyebb pózolástól is, hogy a látvány  egész egyszerűen üdítő.

A énekes szép nyugodtan ácsorog Misa mackós (az 1980-as moszkvai olimpia logója) pólójában, s miközben énekelget, egyik kezét kényelmesen csípőre teszi. Ám a leg­jobb figura a billentyűs. Pedáns, gombolós kardigánjában prototípusa a középiskolás újhullámos zenésznek. Az a megoldás pedig, hogy az énekes a leállós résznél a rövid bil­lentyűfutam után – hogy véletlenül el ne tévessze – min­denki által hallhatóan odaszól a gitárosnak: most!, csodálat­ra méltó.

Mindez nem jelenti azt, hogy a Herpesz amatőrizmusa gyenge produkciót eredményezett volna. Sajátos billentyüfu­tamokra épülő, nyers, ámde kidolgozott punk-zenéjük egyedi és izgalmas. Későbbi sorsukról semmit nem tudok.

Az egyik legjelentősebb, legnagyobb és legérdekesebb magyar punk-zenekar a Marina Revue. A csapat 1984 már­ciusában alakul, és Balatonszemesen pontosan a legelső koncertjét adja.

Az előadás letaglózóan jó. Az énekes – Papp Gyuri – görnyedten, vöröslő fejjel, teljes eksztázisban ordítja a szá­mokat. Már itt észrevehető a zenekar sajátossága: az előtér­ben lévő basszus, és a néhol kísérletezgetős, néhol szomor­kás hangulatú monoton gitárjáték.

Maga az egész zene eléggé monoton – talán ezért is külön kedves a szívemnek -, és pozitívuma ezeknek a korai felvételeknek, hogy nem érvényesül annyira a sebesség őrült hajszolása ami később, koncerteken, kivehetetlenné tette az amúgy érdekes zenei megoldásokat.

A zenekar ugyanis (Papp Gyuri: ének, Rupaszov Ta­más: basszus, Lőrke: gitár, Balatoni Endre: dob) az első magyar punk-együttes, amely magát a megkülönböztető „hard^­core" jelzővel illeti. A cél: rettentő gyors zenét csinálni mindenáron!

A szövegek egy részét Rupaszov hozza a régi Trottelból, má­sokat Barangó (QSS) ír nekik, de vannak sajátok is.

 

Papp Gyuri (Marina Revue) 1985

 

 

 

 

fegyelem (1984)

 

 

1985 őszén a zenekar – személyes okok miatt – szétvá­lik. Lörke Machát Zsolttal, a Fegyelem dobosával alakít tár­sulást. A Petőfi Csarnokban még Marina Revue néven lépnek fel, amit érthető okokból a volt tagok nehezményeznek, ezért a fiúk felveszik a Revue '86 nevet. A csapatba később éne­kesként beszáll Pál Konstantin (ex-U.S. Dallard), majd megfordul a csapatban „Fidó" (gitár) és Szekeres Attila (basszus) is.

A Revue '86 (később Revue '87) szintén nagyon jó kis csapat, izgalmas, feszes és technikai értelemben véve is színvonalas zenét játszanak, bár később már egyre kevésbé lehetett rájuk fogni a hard-core cimkét (aminek viszont kifejezetten örültem).

Az imént szóba került a Fegyelem neve

 

 

Lajos, a Fegyelem énekese. „Megdöglesz a kurva anyád!"

 

1985-ben a zuglói pártházban, ahol – talán a kedves olvasók még emlékeznek – egy évvel később azt a remek kis botrányt csináltuk, egyszer fellépett a Próféta nevű blues csapat. A zenekar amolyan lakótelepi társulás volt, (slágerszámuk a Csáktornya park blues) s jobb híján a kör­nyező lakótelepekről is jöttek unatkozók – így például mi is – megtekinteni a műsort.

Már a kezdet kezdetén feltűnt egy élénk kis társaság ott elől, az első sorban, akik kedélyesen dobálóztak, üvöltöz­tek az előadás alatt, vidáman borogatták a székeket, s szó­kincsük igen szerényen, kizárólag káromkodásokra szorítko­zott.

– Ki ez az állat nagy bunkó? Kérdeztem később Kemsei „Kem-show" Pistát, a Próféta frontemberét.

– Ó, az csak Lajos a Fegyelemből...

Ez volt az első információ, amit a Fegyelem nevezetű buda­pesti punk-együttesről meg tudtam szerezni. Később aztán a zenekar egyike lett a kedvenceimnek. Dalaikból csak úgy süt a nihilizmus. Ahogy Lajos, az előbb említett hang tulajdonosa, a mikrofonba kántálja: „Leszarom a pofátok / Engem ne oktassatok /Mindenkit leszarok /Tanácsot ne adjatok!"- az valami álomszép. A zenéjük is na­gyon tetszik. Monoton és primitív, de van valami formabontó a hangzásában. Ma – divatos kifejezéssel élve – azt mondanák rá: „noise-os .

No persze, lehet, hogy a hangzás a technikai körül­mények tökéletlenségéből adódik, s egy profin (értsd: steri­len, közhelyesen, átlagosan) megkevert felvétel már nem nyerné el a tetszésemet.

Sokféleképpen lehet amatőrnek lenni. Míg a Herpesz amatőrségében – bár szintén nyers és energikus – van va­lami iskolás báj és kedvesség, addig a Fegyelem amatőrségében pont az a csodálatos és nagyszerű, és pont azért szeretem. mert bunkó.

És a Fegyelem még bunkóságában is annyira tipikusan magyar! Dalaikban valahogy benne van a külvárosi pesti

utca és lecsuszott talponállók hangulata. Kltűnő példa erre

kc,hol című slágerük, de többi számuk is: Ebben a háborzi­

_ban, Minden kivan találva, Engem ne oktasson senki!, Állat vagyok-'. Fekete az ingem, egyszerűen telitalálat.

Majdnem felléptek a legendás TOTAL '85 fesztiválon, ám a tagok (Viknyédi Lajos: ének, Kuli László: basszus, V_arga Zoltán: gitár, Machát Zsolt: dob) egy része nem érke­zett meg időben. Valószínűleg leragadtak valahol egy csap­

székben.

Hasonló amatőr báj lengi körül a Vidám Fiúk nevet viselő – feltehetően budapesti - társulást is. Az ő esetükben az ember nehezen tudja eldönteni, hogy dalaik formabontó jellege, az élénk fantázia, az újat akarás, vagy csupán a zenei képzetlenség eredménye.

Noha én az utóbbira tippelek, mindez az élményből mit sem von le. Három számuk maradt fenn – többről min­denesetre semelyik gyűjtő nem tud – de mind az „Atom haj­sza, fe_hoyverkezés'; mind az „Üres tálban egy kanál leves" kezdetű dalokban van valami furcsa. Biztos az én külön be­járatú bogaram, de sokkal izgalmasabbnak találom mint mondjuk a Kretens vagy az Agydaganat hagyományos érte­lemben vett „igényese punk-rockját, noha tisztában vagyok vele, hogy a többség szemében az ilyen zene színtiszta csö­römpölés. Én viszont ezt tartom az igazi punknak, mert itt a "szellemiség a zenei formák alkalmazásában is megnyilvánul.

A csapat 1984-85 tájékán működik, ennyi az ami biztos, a többi információ valószínűleg örökké titok marad.

A korszak egyik legismertebb és legnépszerűbb zene­kara a Tizedes meg a többiek.

Nem véletlenül. Azon kevesek közé tartoztak, akiknek sikerült a művészi igényességet, a technikai tudást, valamint a népszerúséget összeegyeztetni, úgyhogy a csapat az utó­kortól nyugodtan megérdemli a „nagy" jelzőt.

A zenekar elég korán alakul. 1983-bah már koncer­teznek. A tagság állandóan változik, csupán a társulat lelke.

a Tizedes meg a többiek 1984

 

 

Márton Attila (Tizi) a gitáros képviseli az állandóságot, kinek összetéveszthetetlen játéka meghatározója az együttesnek.

Pályafutásuk több szakaszra osztható. Eleinte még ze­neileg sem sokban különböznek a többi, abban az időben szerencsétlenkedő, mérsékelten tehetséges punk-zenekartól, nem beszélve arról, hogy szövegeik éppúgy mosolyt fakasz­tanak az ember ajkára, mint az Invázió '84 esetében („Újat újat, újat, újat akarunk”.

Nem sokkal ezután már friss műsort hoznak össze. A szövegvilág még itt is kissé gyermeteg, de már megjelenik a Tizedes meg a többiek fő stílusjegyének számító sajátos gi^­tárjáték és dallamvilág. Ha valamire, akkor erre igazán ráillik tipikus magyar punk. Noha még hiányzik egy igazán karakte^­res énekes (eleinte Krasznár János), meg egy jó szövegíró, de az ilyen számok mint a „Két nagymester játéka'; ,Csúfak és gonoszak", már messze az átlag fölé emelik a zenekart.

 

 

 

Koncertplakát 1984-ből.

 

 

 

Az igazi „nagy felállás 1985 végén alakult ki, amikor a Marina Revue felbomlása után, az énekes Papp Gyuri beszáll a Tizedesbe, s mind énekesként, mind szövegíróként – ezek általában szorongásos látomások – újabb szintre emeli a zenekart. Az egy évvel később, ebben a szereposztásban rög­zített, mindenki által ismert „klasszikus demó (Zuhanj, te bombázó, stb.), már túlzás nélkül állíthatom: világszínvo­nalú. Ekkor feloszlanak.

No, de menjünk kissé vissza az időben, mert ideje végre szemügyre venni az akkor zajló országos eseményeket is. Nagy dolgok voltak ugyanis készülőben...

A TOTAL `85 fesztivál, a műfaj addigi legnagyobb méretü seregszemléje. Jelentőségben hozzá mérhető ren­dezvény se előtte, se azóta nem történt. A Juhász Mihály (QQRIQ, Egri Csillagok, Egri Bikavér, majd Biztonsági Tanács) által szervezett rangos eseményre a szemtanú Rupaszov Ta­más (akkor éppen Marina Revue) így emlékezik vissza:

„Megérkeztünk reggel a szállásra meg a koncerthelyre, és szabályos gépfegyversor fogadott, meg gumibotok. A szín­pad előtt üres tér, utána egy keverő egy videóval, ami végig vette az egészet. Hátrább lézengő emberek, leghátul pedig végtelen sorban katonák és rendőrök fala, még a müvelödési ház ajtaja előtt is.

Olyan mint egy iskola – csak sokkal durvább. Az igaz­gató ott áll a színpad szélén és figyel. Az „osztály" nem mer megszólalni, mert fél hogy intőt kap. Senki nem akarja, hogy a kamera túl sokszor őt vegye, mert azért a kamera az forog és rögzít mindent."

Elgondolkoztató, hogy ha az akkori rendszer ennyire rettegett a punktól, akkor miért engedélyezték egyáltalán a rendezvény megtartását? Talán segít a kérdés megválaszolá^­sában, ha belenézünk a fesztiválról készített – amúgy a szer^­vek által felvert – videofelvételbe.

Rögtön szembetűnik, hogy a közönséget a kamera jó^­val gyakrabban pásztázza, mint magukat a fellépő zenekaro^­kat.

Marina Revue (Paks, TOTAL `85)

A meghirdetett résztvevők névsora pedig álljon itt az utókor kedvéért:

Az időpont: 1985. július 20., szombat 10 óra. Hely­szín Paks, Ifjúsági és úttörőház. Belépődíj: 30 ft

 

 

 

Romlás Virágai, Pál utcai fiúk, Boldog idők, Bizony, Tize­des meg a többiek, Marina Revue, Sziréna, új élet, 88-as Csoport, Egri Bikavér, Kretens, Fegyelem, Auróra Cirkáló Oi-kor, Protekció

 

A tényleges névsor a valóságban némileg módosul. A Fegyelem, a Romlás Virágai és a Kretens fellépése elmaradt. Az Auróra Cirkáló helyett meg az az alakalmi társulás szóra­koztatta a nagvérdeműt, amit Aurórás Kriszta hozott össze Dianával (ex-Rizikó Faktor) Lila Akácok néven.

Ellenben zenés müsorával felejthetetlen perceket szerzett a nagyérdemúnek a plakáton nem szereplő U.S. Dallard, a Fehérje és a Pállott szájú fiúk. A névsor mindenképpen érdekes. Azt hiszem a mai viszo­nyok ismeretében bizonyos nehézségekbe ütközne mondjuk egy Pál Utcai Fiúk, Auróra, OI közös est megrendezése.

A Pakson meghirdetett rettenetes bandák közül – a jelző jogos ha már egyszer gépfegyvereket és harci járműve­ket rendeltek ki ellenük – néhányról már volt szó korábban. Nézzük talán a többit.

Az új élet például egyike a legborzasztóbbaknak. Igyekeztek rettentő gyors zenét játszani (ez a korszak tipikus népbetegsége). s ezzel azt érték el, hogy egy összemosódó masszát produkáltak. Mind zenéjük – már ami kivehető – mind szövegviláguk a lét kiúttalanságát boncolgató skizofrén lázálom. Ízelítőül elég ha idézzük egyik – mellesleg legjobb – dalszövegüket: „Dolgozzál és zabáljál! / Zabáljál és dolgozzál!

Dolgozzál, hogy zabálhass! / Zabáljál, hoy dolgozhass!"

Az egri Sziréna (Kiss Csaba, Molnár Miklós, Csor­dás „Maffr" István, Kátcsor „Kacsa" Attila) igen sajátságos együttes volt. Csak a paksi videón látottak alapján tudom teljesítményüket megítélni, de akárhányszor nézem őket. mindig az a benyomásom, hogy ezt a zenekart csak a lelke^­sedés tartja össze.

 

 

Koncertplakát 1985-ből.

 

Van olyan szám, amit minimum tizedszerre kezdenek el s akkor sem sikerül tisztességesen előadni. Nem mintha különösebb technikai bravúrt követelt volna meg a repertoár eljátszása. Azt pedig végképp nem lehet rájuk fogni, hogy meglepő és átlagon felüli nyitottsággal bír­tak volna a leheletfinom zenei betétek, vagy a magas szintű improvizatív hangszeres megoldások irányába. Ehhez még hozzátartozik az énekes látványa, aki vöröslő fejjel, vadállat módjára ordít valami szöveget általában rosszkor – mi­közben néha-néha beletekint a kezében szorongatott papírfecnibe.

És az egész valahogy mégis jó. Vagy inkább csak szimpatikus? Nehéz eldönteni. Mindenesetre egyik daluk ref­rénje azóta is szállóige: „Punk a jó / Csak azért is az a jó!'

A U.S. Dallard Budapestről érkezett, hogy kivegye a részét a csoportos kívülállás adta lét örömeiből. Azért érdekes ez a csapat, mert talán az egyetlen volt, amelyik muzsiká­jában kimondottan a basszusgitárt helyezte előtérbe. Zené­jük igényes, intelligens.

Példaképük kétségtelenül az angol The Stranglers le­hetett – több számot játszanak is (English Towns, Hanging Around, Five Minutes) – de velük ellentétben, csupán jó zenei betétekkel rendelkeznek, igazán jó dalokkal nem. A formációt 1984-ben alakítja Pál Konstantin énekes. Ritkán, koncertezrnek. Persze annak idején végig kellett lépcsőzni a helyi szerveket, le kellett adni engedélyeztetni a szövegeket s egész sor harcisági és bürokratikus macera járt az ilyesmivel. (Arra hogy a nyolcvanas évek eleje-közepe felé még mennyire nem váltak szét az underground törekvések, újabb példa, hogy p1. a Közgázon együtt lép fel a Falatrax, a Csokonai Vitéz Mühely a U.S.Dallard és az Oi-kor.)

Paks után a zenekar leáll, Konstantin pedig nemsoká­ra beszáll a ilevue '86-ba.

 

A szegedi 88-as csoport 1984-ben indul. A köréje fo­nódó legenda hamar kialakul, hiszen mindenki úgy beszél róluk, mint a CPg utódjáról. Ez annyiban volt igaz, hogy a csapatban zenél Takony' a CPg basszusgitárosa. aki az omi­nózus perben fiatal korára való tekintettel megússza elfüg­gesztettel.

A Kocsis Tibor (Bőr): ének, Varga Zoltán (Takony/: basszus. Hunyadi Zsolt: dob, Kránitz Tamás (Toffi): gitár, feláliású csapat kezdetben – elsosorban Bor hatásira – né­mileg OI-punk zenét játszik. Ez a jelleg később változik, főleg miután új énekese lesz a csapatnak. Zenéjükre csak azt lehet mondani: nagyon jó punk-zene. Nincs benne semmi külö­nös, de viszont kidolgozott, lendületes, vérbeli dalokat írtak, felnőtt fejjel is Értékelhető intelligens szövegekkel: Lettépték a plakátokat, leverték a zászlót / csak az emberek maradtak. Egyszerű Kovács Lászlók / Élünk és meghalunk. azt hiszem ez minden / Minden igényt kielégít ez a betondzsungel.

1985-os keltezésű, klasszikus demójuk kiérlelt mun^­ka, komplett, lemezre kívánkozó zeneanyag. Mai füllel is él­vezhető, ami azért nagy szó.

 

 

Bőr (88-as Csoport) 1984.

T

Pár év hallgatás után immáron 88-ra rövidúlt névvel visszatérnek, s még a 90-es évek elejéig feltűnnek a koncertpla­kátokon a lelkes publikum nem kis örömére.

Juhasz Misi (történetünk idején éppen Egri Bikavér) munkásságának taglalása komoly terjedelmet igényel. Az alábbiakban részleteket olvashatunk abból a monológból, amit Misi juttatott el hozzám kazettán még 93-ban, amikor ezen könyv megirásának ötlete felmerült bennem. Hosszan idézek e visszaemlékezésekből, elsősorban azért, mert amellett hogy a szóban forgó együttesek jelentősége vitat­hatatlan - nagyszerűen visszaadják egy       korszak hangulatát és gondolkodásmódját.

.,1982-ben, a QQRIQ együttes énekeseként kezdtem punk-zenészi pályafutásomat.

A QQRIQ konkrétan úgy ala­kult, hogy egy  délután lementünk barátainkkal az egri nép­kertbe, s ott

 üldögéltek egyéb barátaink akiknél volt egy hor­dozható magnó, és egy számot hallgattak oda-vissza több­ször.

Kérdeztük, hogy mi ez? Milyen kurva jó! És mondták, hogy ez az ő számuk, most csinálták.

Ettől mí úgy beindultunk, hogy ilyen létezik, hogy  van egy fi­atal és csak úgy – megfogja a hangszert és ebből ilyen jó szü­lethet, hogy azonnal elhatároztuk, hogy megalapítjuk a mi punk-zenekarunkat QQRIQ néven. Egyből elkezdtünk tervez­getni és felosztottuk egymás közt a szerepeket.

Ebből voltak kisebb viták, ugyanis senki nem tudott semmilyen hangszeren semmit sem zenélni, ezért szimpátia alapon dőlt el a dolog.

Megalakult a zenekar (Kelemen Attila: gitár. Nagy János: basszus, Dobos Attila: dob, Juhász Mihály: ének)

És kellett valami szerelés, hogy meg tudjunk szólalni. Valakinek volt egy kiszuperált igen kis méretű elektromos gitárja, de nem voltak tajta pick-upok.

Volt otthon nekem egy nyugati-szappan gyűjteményem, amit fogtunk és kimentünk a centrum áruház elé és a járókelőknek eladtuk valami 50 forintért darabját. Úgy, hogy bementünk a hangszerboltba, vettünk és megcsináltuk a gi^­ártt. A basszusgitáros meg egyszerűen fogott otthon ilyen léceket meg deszkákat amit talált, és csinált magának. Arra is vettünk pick-upot meg húrokat és kész volt a basszusgítár. Később aztán vettünk ilyen gyári – valami bulgár – gitárt. Ilyen legolcsóbbat.

No és elkezdtünk próbální. Valami 20 perces műsora lehetett a QQRIQ-nak, amikor jött a hír, hogy Bikini kon­cert lesz Egerben. Az akkor egy punk zenekar volt. Feró volt a gitáros, Vedres Joe basszusozott, a dobos nem tudom ki, meg még Waszlawik Gazember énekelgetett benne. Hát, mi nagyon beindultunk, hogy jönnek - én akkor Ferót már is­mertem, tudott rólunk – és hát hogy ezt nem hagyhatjuk ki!  1982. április 3-án volt.

Hát elég rosszak voltunk. Meg voltak csinálva nekünk ezek a végtelenül egyszerű kis punk számaink, amiket aztán képtelenek voltunk koncerten normálisan előadni. Elkezd­tünk egy számot, és abból a végére teljesen más lett, néha teljes összevisszaság.

Gyakorlatilag Eger punkságát, azt mi, a zenekar foglalta magába.

 

 

QQRIQ (1982) „minden szinten szinte semmi”

 

 

Ezért a közönség, az ilyen rock közönség volt, és a második koncertünkön nagyon megköpködtek minket_. Egyrészt azért mert nagyon nem tetszett nekik, másrészt meg néhány héttel előtte Schuster Lóránt, a P. Mobil vezetője tartott élménybeszámolót angliai útjáról, és elmondta, hogy a Ramones együttes koncertjén volt Londonban, ahol a másfél órás koncertet a közönség végigköpködte. Nohát minket is végigköpködtek és a ruhánk az teljesen elázott.

Ennek a koncertnek mellesleg úgy szakadt vége_, hogy – lett volna még egy pár számunk – az egyik gitárról tel­jesen elfogyott a húr a nagy akciózásban.

Utána május 2-án léptünk fel Füzesabonyban, ahol a Heves megyei amatőr zenekarok seregszemléje volt. Hát ott egy hasonló műsort adtunk elő, amin a teljes zsűri ki volt akadva, hogy hát be sincsenek a gitárok hangolva!

Ja, igen. Ilyet, hogy behangolni egy gitárt, ilyet mi nem tudtunk, és semmi hasonlót. Aztán május 22-én Ostoroson léptünk fel.

Nem emlékszem pontosan, hogy az elején volt e közönség egyáltalán, de azt tudom, hogy mire mi játszottunk, addigra a színpadon nyomultunk tizenvalahányan – a QQRIQ -ús  barátaink – és ha jól emlékszem többnyire egy Gyula nevű barátunk volt a közönség, akít egész egyszerűen nem enged-tünk fel a színpadra, hogy hát azért közönség is kell. Utána június 5.-én a csepeli parkban játszottunk, ahol sok zenekar föllépett, Ketchup Letchup, Panoptikum, Trottel és s Rolls.

 

Trunkos Andrást én már akkor jól ismertem, azt hi­szem Feró révén, és Trunkos András sokat segített. Ez igen nagy segítség volt. Nem tudom e nélkül egy QQRIQ-nak hogy lett volna esélye Pestre kerülni.

Lényeg, hogy leadtuk a műsort, és a park vezetője -valamilyen Ákos – azt mondta, hogy ez oké, mehet máskor is. A kotongumikat mellőzzük lehetőleg. Ja, mi akkor már rámentünk határozottan a show-ra is. Tehát wc papíro^­kat dobáltunk meg kotongumikat fújtunk és eregettünk­. Azért volt furcsa, hogy ezt mondta, mert eddig mindenhol ahol megjelentünk azt mondták, hogy ez borzalmas, nagyon rossz, menjünk örökre a picsába, ilyet nem lehet csinálni!

Utána még augusztusra is meghívtak minket, de addigra feloszlott a QQRIQ

 

Két pártra szakadt az együttes. Az egyik azt mondta, hogy amit csinálunk az jó, kicsit szedett-vedett, de mi ilyenek va­gyunk. A másik párt meg azt mondta, hogy hát ez elég szar, és hát nekünk is olyat kellene csinálnunk, mint amire Pesten akkor már voltak példák, tehát profi punk-zenét - lásd Kretens, ETA – amik ugye azért meg voltak csinálva. És hát ők szégyellték, hogy mi meg ilyen teljesen esetleges csöröm­pölés vagyunk. És hát ezért lehet, hogy én mondtam ki, hogy hagyjuk, ennek így nincs sok értelme.

Én ezen sokat gondolkodtam azóta, hogy talán ez is lehetett az, hogy punk. Tehát amit írtak, hogy bárki fogott egy hangszert, meg hogy tanulj meg három akkordot, hogy ez igaz volt!

Pontosabban az a három akkord megtanulása nem volt igaz. Anélkül is lehetett.

És teljesen más volt az, mint ha most fölmennél és megcsinálnád ugyanazt! (kiemelés a szerzőtől)

Következő zenekaromat 1984-ben alakítottam, ez volt az Egri Csillagok (Karácsony János: gitár, Illés Géza: basz­szus, Puskás Lajos: dob, és Juhász Mihály- ének)

Ez, mondhatni proli punk-zenekar volt, tehát tudtunk zenélni is, és szerintem jó számokat írtunk.

Tulajdonképpen ezt a zenekart az jellemezte, hogy próbáltunk és terveket szövögettünk. Legfőbb tervünk az volt, hogy csinálunk egy hatvan perces demót, és azt így egyszerre csak punkos berkekbe dobjuk. Aránylag egybefüggő lett vol­na, tehát a számok kőzött ilyen zörejek, beszédek, kavarások.

Volt egy nagyon gyönyörű időszak amikor a Sziréna nevezetű zenekar egyik tagjának a nagymamájánál próbál­tunk. Egy pici sufniban, néhány négyzetméterre összezsúfol­va, olyan koncerthangulatú próbák voltak, hogy azt hiszem kárpótolt azért, hogy igazából az Egri Csillagoknak soha egyetlen fellépése nem volt.

Hát ott bezsúfolódtunk – a két zenekarplusz a bará­tok – és nyomtuk teljes izzadságban, félmeztelenül, őrjöng­ve. És hát ennyi volt, hogy próbáltunk, próbáltunk..

És végül is nem csináltuk meg a tervezett demót, és a Sziréna sem igen jeleskedett ilyen téren.

Aztán 85-ben az Egri Csillagok átalakult valamelyest és ebből lett az Egri Bikavér.

 

 

Juhász Mihály (Biztonsági Tanács)

 

 

Új tagként Kárnán Tamás és Borni András jöttek, a régiek közül meg maradtak Illés Géza és én.

Annyival többet ért el ez a zenekar, hogy jött Paks.

Erről a Total 85-ről készült videofelvétel, és az első gond az volt, hogy nem nagyon akarták kiadni nekünk.

Akkortájt ugyanis elhatározta Egerben a rendőrség, hogy a punkot – úgy ahogy van – meg kell szüntetní. Elkezd­ték föltérképezni a gyerekeket és mindenkit vagy behívtak vagy bevittek a rendőrségre, vagy kimentek értük az isko­lájukba.

Ezt általában úgy, hogy lehetőleg óra alatt egyenruhás rendőrök jelentek meg az igazgatóval karöltve, és kihívták a gyerekeket egy kis megbeszélésre. Külön rá voltak állva a CPg-s Mos-oi kazettákra. Kinek van és honnan van, tudjuk-e hogy ezek már ülnek, ez teljesen államellenes dolog, nagyon megűtheti a bokáját akinek van stb.

Én akkor a Volánnál dolgoztam. Egyszer csak mondja főnököm: – Misi, menjél le a munkaügybe. Kérdezem: – Mi­ért? – Csak, mert menjél le.

Lementem. Nyítottam volna be, de a folyosón két öltőn­yös úr elém állt, rendőrigazolványt mutattak, s közölték, hogy beszélni akarnak velem, de nem itt, hanem majd odab­enn. Átöltöztem, és beültünk egy RA rendszámú zsiguliba. ők előre, én hátra.

No, mikor találkoztál utoljára a kis csapattal? – kérdezték. – Milyen csapattal?

Erre odaszól a sofőr. – Hagyjad, nem akar beszélni. Majd bent. bementünk, és ott az volt a téma, hogy kik vannak a punk­ban, miért csínáljuk?

Nevek, kazetták, kinek vettem át CPg-t stb. A vége az lett, hogy hajlandó vagyok-e az én CPg kazettámat, meg a paksi demót önként átadni, és jelezték, hogy ha nem, akkor rögtön indulunk és szétnéznek a lakásomban.

Én mondtam, hogy oké, behozom. Ennek hátterében állt, hogy én akkor már igen tetemes punk kazettagyűjte­énnyel rendelkeztem, és akkor már jó néhány emberrel megcsinálták, hogy kimentek hozzájuk és elvittek minden azettát amit találtak. Bevitték, letörölték, s az üres kazettá­kat szépen visszaadták. Amikor én visszakaptam a kazettáim­at, visszaadtak egy olyat is, ami nem az enyém volt.

 

 

 

 

 

 

 

Ujságcikk a Polifon 1985/3. számából

 

nem tudták megállapítani, hogy kié, és az egy Locomotív GT műsoros kazetta volt.

Tehát én bevittem nekik azt az egy kazettát, amin a CPg és a Mos-oi volt, plusz a paksi videokazettát. A CPg-t, Mos-oi-t letörölték, a videokazettát visszaadták. Közölték velem, hogy hagyjak fel ezzel a punkos dologgal, és külön felhívták a figyelmemet arra – és ezt igazából a mai napig senki nem vonta vissza – hogy meg ne próbáljak még egyszer koncertet szervezni, mert ha ezt megteszem, azonnal ki fognak rúgatni a munkahelyemről.

Ja, és volt egy kis aranyos jelenet. Ki kellett mindent pakolni a zsebeimből Hát, semmi különös nem volt, köszön­hetően annak, hogy elkövették azt a hibát, hogy nem jöttek velem az öltözőbe amikor átöltöztem, és így a noteszomat – amiben benne volt a magyar punkok jó részének neve, cime – az öltözőszekrényemben hagytam.

Ellenben volt nálam egy cipőtisztító kenőcs, ami ugyanúgy néz ki, mint az ilyen higiéniás kendők, amiket a re­pülőgépeken osztanak izzadság ellen.

És erre nagyon ráharaptak, hogy mi ez? Elmondtam, hogy cipőtisztító kendő. És aztán újra és újra, mint a filme­ken, amikor századszorra fölteszik az embernek, hogy most már nem érdemes tagadni, ők úgy is tudják, valljam be, hogy mi ez?!

Én már teljesen kivoltam, hát mi lenne? Mert azt nagy nehezen megértették, hogy mi ez, no de mire használom? Mondtam, hogy hát izé, cipőt baszatni vele. És ez így ment egy órán keresztül. De, most már tényleg valljam be, nem ér­demes tagadni.

Ők megvoltak arról győződve, hogy én azt másra hasz­nálom. Feltételezem valami kábítószert feltételeztek a dolog­ban, vagy netán arra gondoltak, hogy azzal kapom el az áldo­zatokat, a szájukra tapasztom és ők elájulnak.

Aztán elengedtek. Nekem nem lett belőle különösebb bajom, végül is már akkor 20 éves elmúltam, viszont az a sok 15-16 éves gyerek, akiket a matematika óra kellős közepéről ragadtak el lincshangulatban, meg a leglehetetlenebb idő­pontokban jelentek meg a szülők lakásán két-három rendőr­kocsival, szóval ott azért keményebb lehetett.

Én nem tudom, hogy voltak-e spiclik, de tudtunk olyan emberekről, akiket megpróbáltak beszervezni besúgó­nak, de hát mi mindig azokról tudtunk, akiknél nem sikerült. És hát azért elég sok mindent tudtak ők.

A TOTAL 85-ről még annyit, hogy p]. a Kereskedelmi Szakközépiskolában voltak olyan szülői értekezletek, ahol rendőrök dumáltak a punkról, hogy az ilyen rossz meg olyan rossz, és elrettentő példaként a paksi videóról mutattak be részleteket, főként a Marina Revue-t.

1985 végére az Egri Bikavér feloszlott. nem sokkal utána megalakítottam a Biztonsági Tanácsot, és végül 86­-ban megcsináltuk végre a demót is, amin, a „Terepszínű

Moszkvics". a ..Hol a nagy igazság?" a „Minden lehetett volna másképp" és a „Csábos kislány" szerepelt. Később én a szá­mok közé mindenféle hangeffektusokat kevertem, fürdőkád­ban éneklés. miegymás. Végül is ez annak a kicsiben való megvalósítása volt, mint amit már az Egri Csillagokkal ter­veztünk.

Ehhez - mint utókor – már csak annyit tehetnék hoz­zá, hogy a QQRIQ szerény véleményem szerint hallgathatat­lan, de viszont mind a Egri Csillagok, mind az Egri Bikavér és főleg a Biztonsági Tanács nagyon jó zenekarok voltak, igazi magyar punk. amely magán viseli mindazokat a stílusjegye­ket, amikról korábban már beszéltem.

Szakadjunk el Pakstól.

A nyolcvanas évek közepétől a fővárosban némileg ja­vul a helyzet, mármint ami a koncerteket illeti. Az együttesek gyakrabban jutnak fellépési lehetőséghez. Újra beindul a klubélet. Ebben a légkörben feltünik néhány zenekar, ame­lyik későbbi szintén kiérdemli a hatóság forró szeretetét, és kenyérkeresethez juttatja a cenzorok, spiclik, besúgók, és te­hetségtelen erkölcscsőszök népes hadát.

Legnaggyobb közülük a legendás QSS.

Egy személyes emlék.

1986 vagy '87 nyarát írtuk. Lenn buliztunk Szomszéd csávó­val Zebegényben. Punkok voltunk és vettünk pár üveg sört.

A Duna-parton, ahol lődörögtünk, a kabinsorok^– fölött volt egy kis emelkedő, ahonnan szépen be lehetett volna látni

 

 

A „Világ lázadói harcra fel!„ című kislemez borítója.

(Rajta az ETA, a CPg, a Kretens, a QSS és a Fegyelem egy-egy dala.)

 

 

A korong Franciaországban jelent meg a „Primitiv kozak" kiadó gondozásában. Az egyetlen bakeliten megje­lent hangzóanyag a magyar punk hőskorából. Értelemsze^­rűen csakis külföldön került forgalomba (Úgy hallottam a kiadó csődbe is ment). A tasak belsejében rövid ismertető olvasható az akkori hazai szintérről, és néhány dalszöveg franciára fordítva. Mindez elbűvölő helyesírási hibákkal, és néhány tévedéssel tarkítva. (A Fegyelem „Alkohol" című dala például Tizedes meg a többiek néven szerepel.) A CPg tiszteletére később egy ottani csapat felvette a "Primitív bunkó"nevet.

 

– "Kézigránát kel!, kézigránát kell ide! Elhajítani, bele­vágni mindegy mibe!" – ordítottam lelkesen, s mivel a sör ép­pen elfogyott, az üres üveget nagy ívben lehajítottam a kis dombról a Duna-partra.

Hogy hol ért földet azt nem láthattuk, mert a fák sürű lombja eltakarta, de pár perc múlva rohanó léptek zajára let­tünk figyelmesek.

Egy ember jött felénk vöröslő arccal és a kezében egy üres sö­rösüveget szorongatott.

– Melyik volt az az állat? – üvöltötte. – Majdnem fejen talált az üveg!

– Nem volt szándékos... – kezdte volna a haverom, amikor nekem jobb jutott eszembe:

– A csövesek voltak azok, arra szaladtak el! – mutattam a kezemmel találomra valamerre. Mire az illető nagy dérrel­dúrral elindult a megadott irányba.

Ahányszor a zenekar szóba kerül, mindig eszembe jut ez a kis történet, meg az, hogy dalszövegeik, a Kézigránát kell!, a Kuss, a Hazám, a Kocsmatöltelék meg a többi mestermü mekkora hatással voltak rám a maga idejükben.

A QSS az egyik legjelentősebb hazai punk-zenekar. Szövegvilágának művészi színvonala messze az átlag fölé emeli a zenekart.

Barangó (Bajtai Zoltán), a csapat szellemi atyja, oly ízes szófordulatokkal festette le az életet, hogy az ember a szó szoros értelmében őrömét lelte a szavak játékában. Itt érez­tem talán először, hogy egy dalszöveg voltaképpen vers:

,Kocsmatölteléknek jók leszünk talán még / Nekünk ez a kor, csak történelmi játék / Kocsmatölteléknek kellünk hősi célra / Nekünk ez a kor csak történelmi tréfa!"

Mindig is sajnáltam, hogy ezekhez a nagyszerű szöve­gekhez olyan átlagos zene párosult. Nem azt mondom, hogy rossz, mert gyors, energikus számokat játszottak - a a tech­nikai tudással sem volt baj – csupán átlagost.

 

QSS

 

Megjegyzem, izgalmasabb zenével valószínüleg feleakkora si­kerük nem lett volna. Márpedig nagy síkerük volt.

– Szeretném elmondani egy versemet – kezdte mindig Barangó, zsebéből gyűrött papírfecniket kotorászott elő, s ré­szegen dülöngélve szavalni kezdett valamit, ám a zenekar többi tagja sosem bírta kivárni a végét, s rendre belekezdett egy számba.

Megtestesítője volt – holmi szociológusok valószínüleg a kezemet rázogatnák ezért a kitételért - a marginális intel­lektuelnek.

A zenekar Negyedik Műszak néven alakul a nyolcva­nas évek elején (legnagyobb slágerük a „Bombázzátok le Ka­zincbarcikát!" című kis opusz, majd némileg megváltozott felállással (Tóth Zoltán: basszus, Vojtkó Dezső: gitár, Mózsik Imre: dob, Barangó: ének), `84-ben felveszi a QSS ne­vet.

Valami baráti kapcsolat révén sikerül bejutniuk a Magyar Rádióba, ahol illegálisan rögzítenek egy profi minőségü anyagot. A rendőrség később komoly nyomozást folytat a ze­kar és a felvételek eredete iránt. Rövid leállás, majd `87-ben élednek fel újra. A QSS a Fater és a Muter Klubnak már állandó és közkedvelt vendé­ge.

Barangó erre a korszakra így emlékezik:

„A Faterban nem azon volt vita, hogy ki legyen a főba­nda, hanem mindenki az első akart lenni, mert úgy még volt esélye, hogy megússza a balhét. Persze volt olyan, hogy híába kezdtünk mi, már a nyitószámnál, a „Kuss "-nál kitört a negverekedés"

 

„Szart sem ér már szavad

ha nyakadon a hurok,

Hírmondód se marad

S nem lesz utókorod

 

Pofázhatsz bármiről

a szó már kevés ide,

Ne hidd, hogy összedől

A diktátorok hite!

 

Utolsó felszólítás: Kuss!"

 

1988-ban újabb leállás, miközben Barangó Miskolcon, ottani ivócimboráival összehozza a Rettegett Iván nevet vi­selő ideiglenes formációt.

Ez a csapat is az ő szövegeire épül, ám a zenéje jóval izgalmasabb. Természetesen nincs is akkora sikere.

Az évtizedfordulón újra összejön az eredeti társulat, s attól kezdve kisebb nagyobb kihagyásokkal, fel-fel bukkan­nak. Utoljára még idekívánkozik egy rövid egysoros remek­lés, amit Barangó általában a delírium-tremens előtti pilla­natokban szokott előadni:

 

„Nekem ez az élet soha nem is teccett,

Savanyú volt mindig, olyan mint az eccet!"

 

 

Ha már a tömegverekedésekről esett szó, érdemes egy rövid felsorolás erejéig megemlékezni a magyar skinhead ze­nekarokról is – bár nem tartozik könyvünk elsődleges felada­tai közé -, mert szorosan összefüggnek az akkori események­kel.

Fenntartásaim ezekkel a csoportokkal szemben in­kább esztétikai-müvészeti, mintsem ideológiai jellegűek. Az már viszont más lapra tartozik, hogy módszereikkel – melye­ket gyakran a saját bőrömön voltam kénytelen tapasztalni – enyhén szólva nem tudok egyetérteni.

A Mos-oi leállása után az első jelentős csoport az Oi­kor. Kezdetben még punk-zenekarokkal lép fel közösen (a ko­rai felállásban a tagok közt megfordul p1. Diana is a Rizikó Faktorból) Később a Dudás András vezette formáció szerin­tem a legjobb magyar kopasz bandává növi ki magát. Dalaik­ban van valami elementáris mozgósító erő, és a gitártémáik is érdekesebbek mint a többi OI csapaté, melyekről sok min­dent el lehet mondani, csak azt nem, hogy muzsikájuk tárháza lenne a váratlan, intelligens és meghökkentő hang­szeres megoldásoknak. A hazai skinhead mozgalom másik legismertebb bandája az Egészséges Fejbőr. A csapat 1986­ban alakul. de csak `88-tól válnak igazán ismertté. (Petrovity Zorán: gitár, ének, Czimmer János: basszus, Ványi Apu: dob

Ezen kívül még számos tartósan vagy ideiglenesen müködö zenekar létezett, úgy mint a budapesti Fehérje (Csucsu: basszus, Nagy János: ének, Purák Ervin: gitár). a Pannon skins (Dudás: ének, Zorán: gitár, Zalaváry: gitár, Czimmer: basszus. Vörös: dob) – 1988 tavaszán léptek fel né­hányszor – az óbudai Fiúk (Ványi csapata '87-ben), a már korábban említett Z.E.F. -, legismertebb slágerük ezzel a klasszikus sorral kezdődik: „ kard ki de jó]esz /ha megjön majd a szesz /mindenki részeg lesz!' – a '84-'89-ig létező Doctor Martens, a '87-ben feloszlott, hódmezővásárhelyi Péntek 13, a Rebell skins - 1984-töl 1989-ig zenéltek – vagy a '87-ben alakult tatai Fehér Virágok (ex-Dühős Elvtársak).

 

 

A csapatoz tagsága – hasonlatosan a kortárs punk együttesekhez – igen gyakran fedi egymást.

Említésre méltóak még a magyar Ska csapatok is, melyek szellemiségben gyakran igen közel álltak a skinheadekhez – sokszor kopasz énekes volt a frontember – viszont összehasonlíthatatlanul jobb zenét produkáltak. Ilyen volt például a nyolcvanas évek közepén a Skanzelizé (Vanek: ének. Melinda: vokál, Terry: bassz), a Pesti Mese (szintén Vanek csapata), a Flúgos Futam (Zorán: ének, Né­meth Gergő: szaxofon, Zalaváry: basszus, Purák Ervin: gitár, Hauke Ottó: billentyű, Vörös: dob), vagy a Trokán Alfréd ve­zette, kifejezettem szellemes, groteszk szövegekkel rendelkező és remek zenét játszó Fals. (Bár a Madness hatása néha kis­sé túl erős.) Léteztek természetesen a skinhead vonalhoz ke­vésbé vagy egyáltalán nem kapcsolódó Ska csapatok is, mint p1. a szegedi Boldog Idők, a győri LK-beat, vagy a bajai Fó­rum.

Ahhoz természetesen kétség nem férhet, hogy a leg­eredetibb hazai ska zenekar a korai GM-49 volt. A ,,Kötöde.", a „Bélát itt ne keressék'; vagy „A nő kövér" kispolgári groteszkje utánozhatatlan.

No, de térjünk vissza a punkhoz, kutassunk tovább a múltnak mélységes kútjában, s ámuló tekintetünket hordoz­zuk szét e különös korszak panoptikumában.

Zéman Jóska az évtized punk-életének közismert fi­gurája volt. Jómagam 1986-ban ismertem meg személyesen a Vörösmarty-téren.

Valami sajtfélét fogyasztott – tele volt vele a szája -, s kedélyesen odament az ijedten hátráló turistákhoz – akik már Zéman rettenetes látványától is majd frászt kaptak -, majd arcukba köpködte a félig megrágott darabokat, és kedvesen így szólt hozzájuk:

–        Na, mi van? Kell sajt? A kurva anyádat nézel? – Hát, ő a Zéman – súgták halkan ismerőseim.

–         

 

Zéman Jóska (Lenin körút) 1986

 

Zéman Jóska – a Francia Béla és Horthy féle nemes tra­díciók eme büszke folytatója - annyira közismert volt, annyira szerette mindenki, hogy még a rendőrök is név szerint ismerték, és harsány üdvrivalgással fogadták ha ta­lálkoztak vele, majd sugárzó arccal kisérték be az őrszobára.

Iskolába, munkahelyre nemigen járt, de mivel azért valamivel neki is agyon kellett ütnie az időt, pajtásaival gyak­ran felkerekedett, s elindultak, hogy felgyújtsanak valami kö­zeli raktárépületet.

Akciójuk gyakran járt sikerrel, s ilyenkor nyílt, ártat­lan tekintettel bámultak a vörösen izzó lángokba. No, de nem lehetett rájuk haragudni.

Szóval ez a Zéman, amikor éppen ráért s nem kötötték le bokros teendői – ivás, késelés, gyújtogatás – vagy amikor nem ült éppen börtönben, fölös idejében a Lenin Körút ne­ve zenekarban fejtette ki áldásos tevékenységét.

S ennek ellenére a Lenin Körút (Kaktusz: gitár, Csőnyi Viktor: dob. Vilmos: basszus, Zéman Jóska: ének) az egyik legjobb magyar punk-együttes volt. A zene nemileg hard-core jellegű, ám konkrét dalokat írnak, a korszakra oly jellemző magyaros jelleggel.

Körülbelül félórányi anyag maradt utánuk, köztük olyan klasszikusok mint például az ,Eljön még a korszakom'; az ,Életem -:g* lázálom'; a „Rózsadombi irha" s a legendás A munka himnusza'

 

,Felébredsz hajnalban, rohansz be a Bárba

Izgatottan vár rád a bélvegzőkártya

Jó reggelt kívánok, én vagyok a proli

Elkéstem egy kicsit mert későn jött a troli!"

 

A korszak persze ismét termeli a punk-csoportokat, s mindegyiket éppúgy képtelenség bemutatni mint az előző fe­jezetben: Újkevesek. Görcsgárda, Elektrosokk, . Miközöd­hozzá. Gyíxekta, Családi Pótlék (ex-Sziréna), Protekció, Chemotox. Harlemi Görl, Picasso, Bizony, Lopakodó vas­utas. Hunta Napja, Kommunista Szombat. Raus, Nihil (Nagy Attila, ex- Lavina, új csapata) Szégyen és gyalázat stb.

Viszont itt az ideje, hogy közelebbről megvizsgáljuk, a magyar punk régi harcosának, Rupaszov Tamásnak újabb ténykedéseit.

Hősünkkel - miután a Trottel első formációjának tör­ténetét már áttekintettük – a Marina Revue basszusgitárosa^­ként találkoztunk legutóbb.

1985 novemberében, miután e kitűnő zenekar szétvá^­lik, Rupaszov újra Trottel néven, de új eszmeiséggel gaz­dagodva alakítja meg csapatát. Ezen cselekedetében jelentő^­sen befolyásolja, hogy megismerkedik a Subhumans eWüt^­tessel és tüzetesen áttanulmányozza annak munkásságát.

Akkora csapást mért rám az a zene! Két hónapig csak azt hallgattam. Totálisan átformálta a gondolkodásomat ide^­ológiailag is meg zeneileg is. "

(Megjegyszem, ezt kissé különösnek találom. Hogy az esetleg punk ügyekben kevéssé járatos olvasó is megértse^: olyan ez mintha egy ifjú és lelkes rock-rajongó az asztalon kupacban álló Deep Purple, Black Sabbath, Judas Priest, Iron Maiden albumok alól kihúzna egy ízléses tasakba cso­magolt Pokolgép lemezt, majd szíve fölé szorítva így kiáltana:

Ez az, mi meghatározza életemet!)

Rupaszovnak úgy tünik meghatározta, ha nem is az életét, de a gondolkodásmódját mindenképp. Az említett cso­port, ugyanis abba a kategóriába tartozik amit külföldön ez­zel a különös címkével jelölnek: „pozitív punk".

És most egy kis rövid eszmefuttatás.

Szimpatikusnak találom, ha valaki keresi a választ az élet „nagy', végsö kérdéseire, de nagyon nem szeretem, ha valaki azt állítja, meg is találta.

A punk eredetileg nem kúrált utópiát. Ebben különbő­zött a hippitól. Ez a mindent tagadás adta gunyorosságát, szellemességét, frissességét, tisztaságát, függetlenségét, söt még zenéjének formabontó eredetiségét is.

Aztán évekkel késöbb egyesek kitalálták, hogy az anarchia az nem azt jelenti, hogy bomba az áruházban, meg hogy megkéselni a járókelőket, hanem, hogy szeressük egy­mást, építsünk szebb társadalmat, harcoljunk a jogokért, ne együnk húst stb.

Ezzel párhuzamosan megjelentek a különféle forra­dalmár szekták és harcias kis mozgalmacskák – autonómok, házfoglalók, anarchisták, pacifisták, feministák, ilyen-olyan szindikalisták – ezek a totális szabadságról szónokoló, de va­lójában saját ideológiájuk rabságában sínylödó, igen korlá­tolt embercsoportok.

Egyesek valami fatális félreértés folytán talán még ma is azt hiszik, hogy a punknak feladata a hajléktalanok támo­gatása, az éhezők megsegítése, a nők egyenjogúsítása, az ár­vák és özvegyek felkarolása, valamint a bevándorlók és ho­moszexuálisok sorsának egyengetése.

Ez aztán meg is látszik a szövegeiken. Agit-prop jelle­gű dalaik csöpögnek az elviselhetetlen mennyiségü toleranci­ától (és persze a más elveket vallók harcos gyülöletétől).

 

 

 

koncertplakát 1986-ból.

 

 

Önmagában talán még ez nem lenne tragédia, s a probléma nem lépné túl a művészet kereteit (Nagy dolog! Pár buta emberrel több, na és?), de ezek mögött a törekvések mö­gött mindig felbukkannak holmi szélsőbaloldali politikai erők, melyek az underground kultúrát saját céljaik faltörő kosaként akarják felhasználni, s ezáltal az egész punk­mozgalom tisztaságát szüntetik meg.

Ha magyar punkok ezekben az időkben nyugatra ju­tottak, megdöbbenve tapasztalták az ottani megváltozott szemléletmódot, mely a 77-es nihilista vonalhoz képest a ra­dikális individualizmust, anarchizmust párosította valamiféle ködös és misztikus, de határozottan balos és nemzetközi szemléletmóddal.

Annak az embernek, aki a saját bőrén érezte a meg­szálló orosz csapatok jelenlétét, a kommunista szellemi és fi­

 

 

 

Trottel a Kassák Klubban (1986)

 

 

fizikai terrort, különös volt, hogy ott kint azt éltetik, ami ellen idebenn harcolnak.

Ennyit a ,pozitív"-, vagy „anarcho„-punkról.

A Trottel persze itt azért még nem tart. De megindul.

Rupaszov munkássága rendkívül ambivalens érzése­ket kelt bennem. Egyrészt tiszteletre méltó, hogy a csináld magad elvet a zenekar következetesen végigviszi. Az ő ne­vükhöz fűződik az első földalatti punk kazettaválogatás, a „Pajtás daloljunk!", újságot szerkesztenek „ Vörös és fekete" (mi más?) néven, s sokat tesznek azért, hogy a földalatti kul­túra egyáltalán fennmaradjon.

Másrészt nagymértékben az ő tevékenységének kö­szönhető, hogy a hazai punk mára odáig süllyedt, hogy a ki­lencvenes évek ifjú titánjai már azt az ideológiát éltetik, ami­nek nevében a Cpg-t börtönbe zárták, zenekarokat tiltottak be, s a gumibotozásos kihallgatások az élet megszokott min­dennapjaihoz tartoztak. Arról már nem is szólva, hogy ez a folyamat mekkora művészi korcsosuláshoz vezetett.

Nézzük a muzsikát.

A Trottel (Fidó, majd Kaktusz: gitár, Asztalos Ildikó: ének) korai korszaka kétségkívül érdekes. Izgalmas és jó ze­nét csinálnak, olyat ami azonnal felismerhető és csak rájuk jellemző – köszönhetően elsősorban Rupaszovnak, aki kifeje­zetten ötletes zenész – de Ildi fontoskodó, hatásvadász sipíto­zásától mindig a hideg futkosott a hátamon.

A tehetségtelenség akkor a legidegesítőbb, ha pátosz­szal párosul. Szövegeik nem szimplán nevetségesek, hanem dühítően ostobák. Kedvencem a „Sárga ház". A műfaj (fontoskodó, butuska, hatásvadász, világmegváltó) igazi klasszikusa.

Nézzünk még egy példát.

Jello Biafra, a Dead Kennedys együttes, valamint az Alternative Tentacles független kiadó vezetője. lelkes lemez^­gyűjtő. Valahogy a kezébe került a Nagy Feró és a Bikini ze­nekar Nova lett? című albuma.

A lemez mellesleg zseniális.

 

Maga Biafra az Incredbly Strange Music 2. kötetben a következőket írja: „Egyszer kaptunk egy levelet Magyaror­szágról, amelyben lemezt kértek. Küldtem az arcnak egyet azzal a megjegyzéssel: küldjetek cserébe egy magyar lemezt. Amit kaptam az nem volt más, mint a „Hová lett?" Nagyferótól, a Bikini által kísérve.*

(Az illető nem volt más mint Kovács Péter -Kutya", aki a Rettegett Ivánban hát­tér-énekesi funkciót töltött be, a kilencvenes években pedig a Ragály Distribution nevű független kiadót működtette.)

 

Nagyferó a magyar viszonylatban Sex Pistolsnak szá­mító Beatrice énekese volt. A Beatrice el volt tiltva a lemezké­szítéstől, de azt vonakodva megengedte a hatalmon lévő re­zsim Ferónak, hogy csináljon egy albumot session zenészek­kel.

Amivel előállt, az a legbesorolhatatlanabb punk al­bum, amit valaha is készítettek. -

A CRASS-tól Ritchie Blackmore-ig, kínai szertartászenétől he­gedűszólóig, ipari szintetizátortól a ska-ig minden megtalál­ható benne – néha ugyanabban a dalban"

 

Amikor jött a hír, hogy Biafra ki a karja adni a le­mezt, Rupaszov képes volt levelet írni neki, hogy lebeszélje, mondván, nem is igazi punk, mert állami cég jelentette meg.

A kommentárt az olvasóra bízom.

A lemez végül mégse jelenik meg Amerikában – Erdős doktor sikeresen elgáncsolja az ügyet – mindössze egy szám kerül fel egy punk-válogatásra, a „Maradj mára'; mely mel­lesleg kenterbe veri az összes többit.

Ja, és ha már a magyar art-punk kiemelkedő alkotá­sainál tartunk, nem hagyhatjuk említés nélkül a Nagyferó által készített. '86-os keltezésű Hamlet lemezt – eredetileg dupla anyag lett volna – amely a mestermü címkét szintúgy túlzás nélkül kiérdemli.

Vissza a Trottelhez.

Rendszeresen - havonta, kéthavonta – koncerteznek, de teljes a tanácstalanság.

 

A közönség mind szövegileg, mind zeneileg nem tud mit kez­deni vele. Elterjed róluk, hogy kommunista punkok – a skinheadek ezért koncertjeik rendszeres látogatói - ami ak­kor azért nem volt teljesen igaz.

Később már inkább, ma meg a zenekar már egysze­rűen csak multikulturális (magyarul: semmit sem képvise­lő), s a jelen kor szellemének megfelelően teljesen üres, szür­ke és jelentéktelen.

Működési területüket a „rendszerváltás" környékén Nyugat-Európába – elsősorban Franciaországba – helyezik át. Megjelenik pár albumuk is, de nem hiszem, hogy érdemes lenne foglalkoznunk vele.

A TOTAL '85 folytatásra két hosszú évet kellett várni. A Süttőn megrendezett TOTAL `87 már némileg más jellegű lett mint elődje.

Változott a kor, némileg puhultak a módszerek. A nagy punk-bandák jelentős része pedig eltűnt, feloszlott, vegetált.

A Kádár-korszak utolsó kemény éve ez, s ha az eszkö­zök nem is voltak már annyira szembetűnők mint korábban, azért igen keményen és hatékonyan működtek továbbra is. Ebből a szempontból ennek a fesztiválnak még rangja és je­lentősége volt.

Süttő. 1987. április 18. szombat 12 óra. Belépőjegy 40 forint. A meghirdetett zenekarok névsora:

Trottel, Psycho, N.Kabát, Revue 87, Slitz, Zajártalom, Leukémia, Gusztus, QSS, Elit Osztag, Kizárt Dolog, R.Akció, NOSZ, Dühös Elvtársak, M. Halmazállatok, ezenkívül a Rotors nevü rock-együttes valamint egy lengyel és egy nyugat-német hard-core csapat, a Tribuna Budu és a Genossen.

A rangos eseményről a kortárs Mélyvágás fanzin ek­képp tudósít:

 

„Már a vonaton döglesztő meleg és tömeg. Leszállunk, meglepődöm- végeérhetetlen sor kígyózik a faluba. Megdőb­bent helybeliek, úgy tudják ki akarjuk irtani őket (Hát, ahogy a kifulladt arcokat nézem ...).

Beözönlünk a mozi udvarára, van aki a kocsmába. Na itt az­tán órákig tartó döglés kezdődik, hajfestés, fitymálódás, nagy egymásra találások. ( .... ) Valamikor elkezdődik, felsorolják kik, mit, milyen sorrendben.

Tűrhető a Revue, de például csapnivaló a Rotors. Nem jött össze az egri Kizárt Dolognak se. Nemrég hallottam a de­mójukat, ott sokkal jobbak. Aztán egyszer csak meglepett a Zajártalom. Koordinált zajok magnóról, váltakozó ritmusok, nagyon jó, kár hogy a közönség nem figyelt rá.

Az udvaron persze nagyobb tömeg, mint benn. Minden érdemessel váltok néhány szót, csakhogy teljen az idő, még jugókkal is összefutok, akik szintén az arra érdemeseket val­latják. A bejáratnál nem éppen meghívottak szemlélődnek, a másik oldalon pedig szintén gyanúsak filmeznek. Kénytelen az ember hozzászokni. Este tíz után nem tartózkodhat senki a faluban -jelenti be az illetékes, úgyhogy hat óra körül né­

 

A lelkes publikum kultúrára szomjúhozva megérkezik a faluba.

 

 

I­

 

 

Életkép a TOTAL `87 fesztiválon

 

Hányan le is léptünk. En meg előtte megnéztem a Psychot. Amiben nem is csalódok, őrült gyors hard-core. Az énekes földön fekszik, mászik, velőtrázó az egész, plussz csupa új szám.

Jelzi a változásokat. hogy amig a paksi rendezvényről egyes egyedül a Polifon nevet viselő alkalmi kiadvány szá­moly be (az is nyúlfarknyi cikkben), addig a süttói buliról már több - nem rockzenei – lap is említést tesz. természetesen változatlanul felháborodott. megdöbbent, elitélő hangnem­ben.

Néhány csoportosulásról ez idáig meg nem beszél­tünk. Ez igen helytelen dolog, úgyhogy nézzük a fontosabba­

 

A nyolcvanasas évek koncertjeinek üde színfoltja volt a Psycho. Nehezen kategorizálható muzsikájuk tartalmazott valamennyit az úgynevezett folyamatzenéből is. de a számaiknak többnyire sikerült dal jelleget ölteniük. Egyedi hangzásviláguk az átlag fölé emelte őket. amire még rátett az énekes, Zsámán Attila kinézete és színpadi mozgá­sa.

 

Az ember nem lehetett benne biztos, hogy a fején fol­tokban lévő haj betegség. esetleg idegbaj eredménye, vagy netán valaki kitépte. Amúgy Zsámán egész megjelenése ma­gán viselte az idegbaj jeleit.

Az újvidéken megjelenő Képes Ifjúság kritikusának a TOTAL '87 kapcsán írott cikkében. a Psycho énekesének szinpadi alakítását jellemezve önkéntelenül is Petöfi Sándor klasszikus sorai jutnak az eszébe: „Mint az őr^– ült, ki letépte láncát...'.

Szövegeik ugyan nem nagyon tetszettek – kissé VHK­jellegu ködös és elvont értelmetlenségek – de maga a pro­dukció mindig elismerésre késztetett, s úgy gondolom a Psycho (Fidó: gitár. Horváth Árpád: basszus. Machát Zsolt: dob Zsámán Attila: ének) egyike volt azoknak, akik megelőz­ték korukat.

 

 

Psycho (1986)

 

 

Annak az egri baráti társaságnak és – némi nagyké­pűséggel – kultúrkörnek, amelybe a QQRIQ, Egri Csillagok, Sziréna. Biztonsági Tanács is tartozik, utolsó jelentős képvi­selöje a Kizárt Dolog.

Az együttes története korábbra nyúlik vissza. 1986-ban feloszlik a Dominó Elv. A csapat noha országos szinten a kutya nem ismeri – nagyszerű. Dallamvilágát, hang­szerelését, egész hangulatát tekintve szinte prototípusa an­nak, amit én úgy nevezek: magyar punk.

Az együttes zenéje mai füllel is friss, izgalmas és időt­álló, ráadásul a dalokon végigvonul valami amatőr báj, amit jelen esetben nem a technikai tudásra értek.

A feloszlás után a tagok egy része fúzionál az ugyan^­csak akkortájt leálló Áprilisi Hóesés egyik tagjával. s így ala­kul ki a Kizárt Dolog - mellesleg csekély létszámú – tagsága.

A Telekesi Anita: dob, Balog József: gitár, Tóth Jó­zsef: basszus felállású csapat '87-ben készített demóján nem elvi örökségét viszik tovább – egyes számokat már az előd is játszott – de a végeredmény sokkal érettebb. Többletet jelent viszont az a brutális basszusjáték – ami ugyan már a Dominó Elvben is érezhető volt – de itt a felvétel viszonylagos profiz­musa miatt jobban érvényesül. Szinte az egész zenekar stílu­sát meghatározza. Témái igen monotonak, de szokatlan mó­don egyúttal dallamosak is. Legjobb talán a demó utolsó két száma, a ,,.nekem mindegy"és az „Üldőzött".

Zseniális.

Érdekesek a világ dolgai. Mint mondtam, 1987 a Ká­dár-korszak utolsó kemény éve, de ugyanakkor ez az utolsó jelentős év a magyar punk történetében is. És már ez is mennyire más. Mekkora felfogásbeli különbségek vannak a CPg és mondjuk a Kizárt Dolog között. Nem pusztán arról van szó. hogy a Kizárt Dolog sokkal igényesebb és eredetibb zenét játszik, hanem gyökeresen más a légkör és a hangulat. Hol vannak már a politikai botrányok? A radikális dalszövegek, a „Mindenki Tetű"?

A zenekarok többsége – már amelyik tehetségéből adódóan megengedhette magának - inkább artisztikus mint politikus. Ráadásul a konkrétan „punk egyre ritkább. A Psycho, a Revue '87 vagy később a Leukémia zenéjére egyre kevésbé illik a punk titulus. (Tudom, erre sokan azt monda­nák, persze, mert hardcore! Csakhogy akkor a hardcore is punkot jelentett.)

A korszak zenekarai közül talán a Kisangyal volt az utolsó, amely az artisztikusság mellett keményen politizált is.

De azért még rengeteg minden történik ebben az év­ben. Megszületik ugyanis a magyarországi fanzinkultúra.

A fanzin angol kifejezés. A fan (rajongó) és a magazin szó összeollózásával jött létre. Először a századforduló science-fiction klubjaiban megjelenő újságokra alkalmazzák, de késóbb ez a kifejezés ragad minden házilag készült, nem bejelentett. konkrét irányultságú amatőr sajtótermékre.

 

 

A nagy 76-os londoni punk-robbanáskor aztán alig akadt olyan egyén, aki ha már nem zenélt, legalább egy lapot ne alapított volna. E punk lapok épp olyanok voltak amilyenek a zenekarok. Harsányak, szemtelenek, meghökkentőek_. de rendkívül szellemesek.

A „csináld magad' elvet szigorúan betartva – no meg a hagyományos rock-szemléletmóddal való szembenállást ki­hangsúlyozva – szándékosan kusza tipográfiával, pocsék elválasztásokkal, meg hát természetesen minél szokatlanabb nevet választva jelentek meg, s érdekes módon keltek el hi­hetetlen mennyiségben.

Azt úgy érzem fölösleges magyaráznom, hogy ezeken a házilag sokszorosított, otthon összefűzött oldalakon rengeteg olyan dolog megjelenhetett, ami máshol aligha.

Az első hazai fanzinek az évtized második felében je­lenek meg, de mielőtt ezekről szó esne, a tisztesség és a kor­szak hiteles ábrázolásának igénye azt követeli, hogy meg­emlékezzünk arról a két lapról, amelyek abban az időben egyedüli információs forrásként szolgáltak azok számára, akik más zenére voltak kíváncsiak, mint amilyenek a hivatalos fó­rumokon láthatóak-hallhatóak voltak. Az egyik a Polifon, a másik pedig az újvidéki Képes Ifjúság. Nézzük az elsőt.

Ez a zenei újság – melynek 1985-ben négy, '86-ban pedig összesen egy száma jelent meg – általában ravasz trükkhöz folyamodott. A fedőlapra, vagy a középső oldalra rátettek egy Első Emelet, R-GO, Modern Talking fotót, vagy valami éppen akkor divatos gusztustalanságot, a lap többi részében pedig szinte kizárólag New Wave csapatokkal foglal­koztak.

Mindig jót derültem ha magam elé képzeltem, azt a szegény kislányt, aki miután elolvasta azt az egy árva oldalt hőn szeretett Szikora Robijáról, utána kénytelen volt tíz ol­dalon keresztül behatóan ismerkedni mondjuk az Ein­stürzende Neubeuten nem éppen pihentető jellegü müvé^­szetével.

 

 

A Revue '86 a Kassák Klubban (Fidó és Konstantin)

 

 

A Polifon – talán jellege miatt is – nem kapta meg az állandó lapengedélyt, s így minden számát külön kellett engedélyez­tetni hivatalos fórumokon.

Aztán egyszer csak, ott felül, valaki meggondolta magát és többet nem engedélyezte.

A Képes Ifjúság azért volt jelentős – s bizonyos szem­pontból fanzinpótló , mert külön punk rovattal rendelkezett, amibe többen írtak a hazai punk társadalomból is, például Fenyvesi „Kokó^” Ottó, vagy Korcs Undor Nünü (Kovács Nándor), a Szégyen és Gyalázat együttes énekese, az akkori punk közismert figurája.

A dolgok valódi jelentőségét csak úgy érzékelhetjük, ha belegondolunk: azokban az időkben nem-hogy egy punk­alternatív, de egy szimpla rock-zenei lapért is évtizedeken át harcolt a hazai „szakma„. Hiába. 1986 decemberében jelenik meg Lévay Tamás szer­kesztésében az Isten Malaca nevet viselő vastag füzet, amely ugyan még nem fanzin, de az első punk kiadványnak tekint­hető. A lap – mely tudtommal ötven példányban jelenik meg - szövegfordításokat tartalmaz a Dead Kennedys, a Crass és a Discharge együttesektől (Hozzám már csak többszörös fénymásolatban jutott el). A szerző később, a kilencvenes évek eleji fanzin-robbanás korában, rendes újságként is megjelentet egy lapszámot.

1987 januárjában jelenik meg a Mélyvágás. Ez a ki­advány már valódi fanzin. Tudósít koncertekről, megjelent al­bumokról, s véleményt mond bármiről, ami éppen eszébe jut. E vélemények gyakran ellentétesek, hisz többen is publikál­nak lapjain (Megesik hogy ugyanarról a dologról hárman há­romfélét írnak). A lap - mely írógéppel és filctollal készül, s fénymásolóval van sokszorosítva - szellemes, de az idő úgy látszik még nem érett meg erre.

Noha a Mélyvágás „hasábjain„ konkrét politika nincs egy szál se, ennek ellenére mindössze három számot érhet meg, ugyanis a főszerkesztőt, Rácz Mihályt behívatják a rendőrségre egy kis beszélgetésre, és népiesen fogalmazva: az orrára koppintanak.

(Jellemző az idők gyors változására, hogy amikor 1988-ban, alig másfél év múlva Rácz Mihály megváltozott néven – Má­sodik Látás – új lappal jelentkezik, a hatósag, retorzió akkor már elmarad.

1987-ben még két kiadvány örvendezteti meg az underground zene lelkes rajongóit. A Juhász Misi és Németh Tibor szerkesztésében megjelent VITAMIN ravasz cselhez fo­lyamodik. Az „impresszumban" úgy tüntetik fel, mintha a kiadvány jugoszláv fiatalok lelkes keze munkáját dicsérné.

Ám e leleményes ötlet dacára a lap nem kerülheti el sorsát, a rendőrség szépen begyüjti a fellelhető példányokat. (Józan ésszel gondoljuk azért végig. Egy hatósági szerv miféle dolgokkal töltötte az idejét azokban az években?!)

Az Öröm már valóban Jugoszláviában, a Vajdasági Csókán készült 1987 októberében. Egy lapszámot ért meg. Jómagam nem találkoztam vele soha.

Ennyi az amennyit a magyar fanzin-kultúra kezdetei­ről – mint magam is néhai fanzinkészítő – fontosnak érez­tem megörökíteni (A magyar fanzin kilencvenes évek eleji vi­rágkoráról, majd a talán egyszer elkészülő második kötetben lesz szó).

 

(Lapomnak, a Gemó Szívó Disztroly-nak első száma 1990-ben készült el. s 1999 – es megszűntéig összesen 11 száma jelent meg. Eme kis kiadványokban megjelent írásaimért – valami különös okból kifolyólag – úgy érzem, sokan valahogy nem kedveltek igazán.)

 

Van még azonban pár zenekar akiről eddig nem be­széltünk, akik ebben a különös korban, melyben még utoljá­ra volt súlya a kimondott szónak, a punk zászlaja alatt fej­tették ki áldásos tevékenységüket.

A szekszárdi Pink Panthers (ex-K. und K.) együttes főbb jellemvonásait, már finom ecsetvonásokkal úgy érzem sikerült lefestenem e könyv első részében. Még csak annyit: a csapat igazi jó botrány punk-banda volt (korai korszakában még Mos-oi számokat is játszottak), lendületes, az átlagnál

 

 

 

Egy lap a Mélyvágás 3. számából

némileg jobb zenével, primitív, de szellemes szövegekkel, el­bűvölő előadásmóddal. Legnagyobb slágereik az Arra vagy te hivatva, hogy jól meglegyél szivatva és a,,Kurva anyját minden híres embernek ; melyből muszáj idéznem:

 

Kurva anyját minden híres embernek. Drága az ára Gibsonnak és Fendernekl"

 

A Budapesti Mumin már körülbelül egy éve létezett, amikor fénymásolt plakát hirdette a fővárosban, hogy: „1987. nov. 8. Mumin (punk) Kassák Klub, a Topó Neurock Társulat előtt" A zenekar első fellépéséből végül nem lett semmi, ugyanis a rendezőség letiltotta a bulit, mert a plakáton szere­pelt a "punkra kitétel.

 

(A Topó különös jelensége a korszaknak. Az Ivánka Csaba vezette együttes ko­rai, New Wawe jellegű számai közt sok szellemes akadt, (ABC, Bunkó, mentőautó), később eltolódnak a blues-rock irányába (,.igényesednek"), és a csapat apánként teljesen jelentéktelenné válik.)

 

A Mumin (Csépán Attila: gitár, Gombkötő György: basszus, ének, Ági: ének, valamint változó dobosok) végül is a Muter Klubban talált otthont. Az ő esetükben is érvényesül az a bizonyos „magyaros„ jelleg – feldolgozták többek közt Se­res Rezső: „Szomorú Vasárnap" című slágerét is – és a korai, eléggé átlagos számaik után, 1988-ra egy kifejezetten igé­nyes műsort hoznak össze. Ekkor feloszlanak.

A Muter Klubban láttam párszor a Seduxent. Trió fel­állásban hőbörögtek. Egy sovány tarajos gyerek ordítozott, aki emellett a szólógitárosi funkciókat is ellátta és becsülettel tologatta a kvinteket.

Ajkáról indult a „Muter-generáció" egyik prominens képviselője a Barátság Kőolajvezeték. Többször is volt sze­rencsém megtekinteni műsorukat. Nem túl durva, de pun­kos, viszonylag profi dalokat játszottak. Nekem hiányzott be­lőle az eredetiség, és nem voltak annyira nihilista botrány­banda, ami ezt ellensúlyozta volna. Ismert szlogenjük:

 

 

 

Ági, a Mumin énekesnője (1987)

 

 

„Legyártottak, de minek? / Ugysem kellünk senkinel" annyi­ra azért nem jó.

 

A Pravda nevezetű '87-es budapesti zenekar borzal­mas csörömpölésként él emlékezetemben. A folyamatzenéről mindig is az volt a véleményem, hogy ötlettelen. Maga a műfaji megjelölés is a tehetség hiányának leplezésére szolgál.

Az ilyen alakok rettentő öntudattal felmásznak a szín­padra – mi tagadjuk a dalstruktúrát, túlléptünk, újat nyúj­tunk – azután produkálnak egy végtelenül sematikus, inger­szegény, s ami a legmegbocsáthatatlanabb – unalmas – vala­mit, ami kiszámíthatóság szempontjából a popzenével vetek­szik.

Szöveget általában nem írnak (Minekünk nincs rá szükségünk, anélkül is teljes értékű apokaliptikus víziöt nyújtunk!).

A Pravda tagjai változó felállásban léptek túl a zenei és szövegvilágon. A tagok közt volt egy csaj is: Kati, valamint itt ügyködött még Rafi és a Szőkepatkány is.

Ja, és egy pergőbőrrel, amit apokaliptikus víziójukban beszakítottak, még ma is tartoznak nekem.

Ebben az időszakban működött még a Gusztus. Ne­kem nem nagyon tetszett, a skinheadeknek biztos. Néha fel­lépett a Slitz, melyben angol névrokonához hasonlóan szin­tén leányzó énekelt. Meg kell hagyni, borzalmas volt.

A komáromi Elit Osztag, amelynek első demója leg­alább tisztességes, nyers punk-zene (a szövegekre lehetőleg ne nagyon figyeljünk oda). De, hogy végre valami kimondot­tan pozitívat is tudjunk mondani, már bontogatta szárnyait a Leukémia.

Annak az együttesnek amelyikről most írok, nem sok köze van ahhoz a társulathoz, amelyik ma Leukémiának ne­vezi magát. Martiska Tamás gitározott, Füleki Sándor ke­zelte a basszust, valamint Harmat István („Hari") énekelt, sőt egy darabig még Sotár is feltűnt a próbákon. Hard-core-t játszottak, de az eredetibb fajtából, ami azt jelenti. hogy a csapkodó, görcsösen gyors doboláson kívül még érdekes

 

 

 

 

 

                                                                   Elit Osztag

 

Említésre érdemes még a Kazányi (eleinte Kazányi árkány), amely törzsvendégnek számított a Muter Klubban. bevallom Őszintén nem emlékszem rá.

 

Zenei betétek is felbukkantak. A szövegviláguk túlzás nélkül kiérdemli a „rendkívül sajátos" jelzőt. Kivétel nélkül mind­egyik betegségekről szólt. Dalaikból az élet értelmetlensége, az elmúlás fájdalma, és a harc hiábavalósága okozta szo­rongás csendül ki atavisztikus erővel.

Már amennyire ez tizenéves, makkegészséges srácok­tól hitelesen elvárható.

Néhány jellemző dalcím: Fekély", „Ragály', _»Férgek" „Torzszűlőtt", „Exhumálás", de idézhetem a "Gyomrom már fekélyes Az okádék nem édes " kezdetű patinás sorokat is.

Első, '87-es demójuk remekbe sikerül. Borzasztó len­dület és energia szorult az anyagba, bár kissé észrevehető, főleg a lassabb részeknél, az angol Rudimentary Peni jótékony hatása.

 

 

 

Próbál a Leukémia. A mikrofonnál "Hari" (1987)

 

 

1988-1990

 

 

 

No, és röpke  másfél év elteltével újra TOTAL fesztivált szerveznek (ezt már nem Juhász Misi, hanem a Trottel), a harmadikat, immáron a fővárosban.

Önmagában ez a tény is nagyon sok mindent elárul. Gondoljunk csak bele. A korábbi fesztiválok alkalmával szi­szifuszi munkába került egyáltalán helyszínt találni a rendez­vényre, hisz a települések kulturális és politikai vezetése fi­noman fogalmazva nem kapkodott két kézzel, hogy elsőként szerezhesse meg a fesztivál helyszíne biztosításának jogát. Az meg, hogy a fővárosban holmi nagyszabású punk-fesztivált rendezzenek, minden ép eszű ember számára egyenesen el­képzelhetetlen volt.

Most meg nemcsak, hogy Budapest a helyszín, hanem mindjárt kétnaposra tervezik, filmvetítéssel, büfével, ruhatár­ral.

TOTAL '88. Alternatív Punk – Hardcore fesztivál. Ok­tóber `28-`29. Belépőjegy 80 forint. Együtteseket bemutató füzet: 5 forint.

A helyszín pedig a Vörösmarty Művelődési Ház (Golgota utca 3.), más néven a Fekete Lyuk.

Hát igen, beköszöntött a ,,Lyuk-korszak".

 

A.M.D., Auróra, A Gyáregységparancsnok Reggelije. IQ 80, Barátság Kőolajvezeték, Biztonsági Tanács, Hisztéria, KűI­városi Körzet, 88, Pink Panthers, Kazányi, Elit Osztag, Trottel.

 

Új kor, új körülmények, új zenekarok, s ami nagyon lénye­ges: új publikum. A TOTAL `88 közönségéből talán elvétve akad egy-két olyan veterán, aki ott volt már, nem hogy Modells, de akár Marina Revue koncerten. Ha az előző fejezetben azt írtam, hogy a `84-`87 közötti időszakra inkább az artisztikusság jellemző, és a rendszerel^­lenes illetve botrány-centrikus tendenciák – noha tovább él­nek – némileg háttérbe szorulnak, úgy a harmadik időszak fő jellemvonása az, hogy fokozatosan mind a kettő teljesen el­tűnik.

A tiltás csökkenésével a punk rengeteget veszít ko­molyságából, fontosságából, s egyáltalán „felnyit" jellegéből. Megszűnik „ügy" lenni. Ez meg is látszik a produkciókon. Lassacskán kezdenek elmaradozni mellőle az értelmiségi szimpatizánsok és megindul azon az úton, hogy szimplán a rockzene egyik ága váljon belőle.

Ez persze nem pusztán politikai okokra vezethető vissza, hisz nagyjából ugyanebben az időben ugyanezt az utat járja be a műfaj az egész világon, s azt igazán nem lehet mondani hogy Amerikában vagy Angliában is azért válik las­san, de biztosan egyre jelentéktelenebbé, mert megszűnt a kommunista elnyomás.

Egész egyszerűen arról van szó, hogy az eltel húsz év alatt olyan változások állnak be a társadalom, a kultúra, a médiák, és egyáltalán a közgondolkodás terén, hogy a ha­gyományos értelemben vett punk viselkedési formák értel­metlenné válnak (Az igazi, klasszikus értelemben vett kispol­gárokból, lassan már mutatóba is alig akad.). A világ lehagyja a punkot!

A zenekarok ennek ellenére szajkózzák továbbra is anakronisztikus dalszövegeiket, hirdetik lejárt jelszavaikat, melyek ekkor már nem frissek, nem szellemesek, nem meg­hökkentők, nem izgalmasak, s alkalmatlanok arra, hogy vá­laszt adjanak a kor problémáira.

A kilencvenes évek végére pedig majd megérjük azt, hogy az immáron popzenévé csökevényesedett punk­mozgalom – a nemzeti gyökerek ostoba tagadása miatt – már az új uralkodó világrend, a globalizmus propagálója lesz. Lá­zadóból a hatalom kiszolgálójává válik. Anélkül, hogy észre­Venné.

De térjünk vissza 1989-be, amikor ezek a folyamatok elkezdődnek.

 

Az eljelentéktelenedés legelőször a szövegvilág terén mutatkozik. Hol van már az az idő, amikor az ember döbben­ten kapta fel a fejét egy-egy sor hallatán? De ne legyünk igaz­ságtalanok! El kell ismernünk, hogy felüti fejét egy új hang is, egy új tónus, egy új hozzáállás.

A budapesti Hisztéria első képviselője annak, amit így nevezhetnénk: „óvodás punk".

A csapat műfajteremtő. Zsenialitásukat mi sem bizo­nyítja jobban, minthogy náluk ; noha legelső képviselői erre később oly népszerű és elterjedt stílusnak – a műfaj már tel­jes fegyverzetben bukkan elő.

Az ostoba és tehetségtelen szövegek, a gyermeteg megfogalmazás, a kacagásra ingerlő előadásmód, a buta és szánalmas nyilatkozatok – melynek olvastán az ember egész egyszerűen helyettük is szégyelli magát – mind megtalálhatók ennél az együttesnél. Pataki Antal (Toncsi) és csapata igen mély ösvényt vágott. Kilencvenes évekbeli követői talán nem is tudják, hogy milyen sokkal tartoznak neki.

Ja, hogy a zene rossz, fantáziátlan és átlagos, az már csak természetes.

Nézzük a TOTAL `88 fesztivál résztvevőit.

A Biztonsági Tanács nem jó. A tagság – Juhász Misit leszámítva – kicserélődött. Túlságosan is komolyan veszik magukat. Világmegváltó szövegek, aggódás az emberiségért, nyűglődés és persze jó adag pátosz.

A `88 hozza a formáját. Új számaik (Orosz tél stb.) színvonalasak, de igazából semmi különös. Ugyanez mond­ható el az összes résztvevőről, és a krónikásnak ugyancsak beletörik a bicskája, ha bármi érdemlegest írni akar az ese­ményről.

Újdonságot még valamennyire az A.M.D jelent. Szöve­get ők sem tudnak írni – ezek szellemi szintjét jobb ha nem is firtatjuk – de produkciójuk, (gyors punk-hardcore-t játsza­nak), lejön a színpadról.

A gitáros, Lörke, nem nyújtja azt a színvonalat, mint a Marina Revue-ben, de minőséget képvisel.

 

 

Kiskovács (A. M. D)

 

Sotár pedig, bár modorának van némi bántó agit-prop mellékzöngéje, kétség­telenül szuggesztív előadó. Később, `90-`91-re komoly tábo­ruk alakul ki. Jogosan, hisz e csökevényes korszakban már

az A.M.D-I és a Leukémia jelenti a minőséget.

A TOTAL '88-ról még csak annyit hogy az A Gyáregy­ségparancsnok reggelije nevezetű formáció, Barangó újabb társulása miskolci ivócimboráival. Róluk sajnos lemaradtam.

A Fekete Lyuk megnyitóján mellesleg hatalmas a tö­meg. A hangulat a régi időket idézi. Mindenki, aki é1 és mozog – ős-arcoktól az ismeretlen ifjoncokig - jelenlétével tüntet. Ekkor még minden rendben, úgy tűnik elindul valami új és jó dolog. Természetesen ez nem tart sokáig.

A Balkan Tourist ugyanis miután megszerezte, meg­szervezte és beindította ezt a - kezdetben remek – helyet, fél év elteltével szépen fenéken lesz billentve, s a főnök és atya­úristen helyét átveszi a volt pártkáder Nagy Gyula. s zülleszti olyan szintre, hogy a kilencvenes évek elejére, igényesebb kö­rökben már szégyennek számít a Lyukba járni. No. de ennek részletes taglalása már nem tartozik ennek a könyvnek a fel­adatai közé.

Természetesen a korlátok csökkenésének is vannak pozitív eredményei. Beindul a független hanglemezkiadás megnyílnak az első nem állami stúdiók, az első rock maga­zinok, csak hát a dolgok természetéből adódóan á politikai irányítást nagyon hamar átveszi a piac irányítása.

 

Viszont haladjunk vissza az időben, mert van azért még pár együttes, akik a '88-'90 közötti periódusban mű­ködtek.

A tipikusan nyolcvanas évekbeli magyar punk-zene egyik utolsó képviselője a győri Dekadens. A csapat vi­szonylag kidolgozott, igazi nyers punk-zenét játszik, a nyolc­vanas évek közepét idéző hangulatban. Témaköreik – a régi patronokat sütögetik el – már épp hogy csak aktuálisak. Da­laik közt vannak remeklések (Elindul a lelkünk), jó közepesek (Hamisarcú emberek) és teljesen feleslegesek. mint például az U.K. Subs átirat. amely már 1982-ben az E T, A-t is – ha lett volna egy kis ankritikája - pironkodásra késztette volna.

Erre az idöszakra tehető még az először punknak in­duló. majd lassan más irányba kanyarodó Ápolók viszonyla­gos ismertté válása is.

Az igencsak sajátos csapatot a Második Látás 1989-­ben így mutatja be: ,.1982-ben néhány miskolci és környék­beli' életre hívott egy zenekart. A csapat már akkor is sabonoktól mentes új kifejezési farmákkal kísérletezett. A színpa­don a négy zenészen kívül négy-tiz ember lépett akcióba. Különös előadásmódjuk miatt számos ismertrbb helyen le­hetóségük nyílt a bemutatkozásra a nvolcvanas évek elején:

Pusztavacsi fesztivál (vízágyúzás előtti évben) Budai ifipark, Bercsényi klub (VHK-val), Miskolcon, (Bizottsággal, feloszlásuk előtt) 1985-ben

Bódy Gábor music klipjében készült az Ápolókkal (és nem Apostolokkal, ahogy a Bódy könyv írta)

Zene és videofelvétel. A video azóta is süllyesztőben. Bódy halála után a zenekar több mint egy évig szüneteltette működését. Visszatérésük után a szövegeik horrorisztikusabbak, misztikusabbak lettek.

A zenén érezhetóvé vált a két új tag, s az idők múlásának munkája.

A miskolci koncertek és a hozzá kapcsolódó akciók, melyben több fiatal is részt vett (Hernádi, Ruscsák, Szedlák, Barangó) akik régóta foglalkoznak formabontó önkifejezési formák létrehozásával, igen nagy hatásúak voltak. Miskolcon majdnem egy évig nem léphettek színpadra. Ezen idő alatt az ÁRT-ALOM néven alakítottak, alkotói közösséget, és ezen a néven fanzint jelentettek meg.

 

Ugyancsak ebben az időszakban működött a buda­pesti Reccs, amely kifejezetten izgalmas, formahontó zenét ját­szot:, a kevésbé izgalmas, de profi (néhol Dead Kennedys jel­legű) Virus 63. létezett a Koordináció B. az Aqpunktúra, aFüggetlen Adó, próbált a Rohadt Budapest, de mivel ebben a korban már igazán nem volt nagy szenzáció punk-zenét játszani. teljesen felesleges minden amatőr bandát végig­venni, nem beszélve arról, hogy a kor jellegéből adódóan, az időben előre haladva egyre silányabb, szürkébb, érdektele­nebb produkciók születnek.

A nyolcvanas évek utolsó izgalmas zenekara egyértel­műen az Anyátok. Az egyetlen, amely képes volt újat produ­kálni. No, nem zeneileg, mert ezen a téren a csapat abszolút középszerű, ráadásul az énekesnek páratlan érzéke volt a ritmus be nem tartásához, hanem a hozzáállás, az image, il­letve a dalszövegek terén.

A formáció tipikus középiskolás zenekarként indul. Ekkor még nem sokban különbözik az átlagtól leszámítva azt, hogy sokkal több blues-rock elem található a zenéjükben, mint amennyit a jó ízlés megengedne. A szövegvilág is a meg­szokott sablonokat vonultatja fel, a számok a csúnya rendőr bácsikról, a gonosz államról, a kispolgárokról, a rendről és más effélékről szólnak. Ahogy már idestova tizenöt éve illik. Különbség talán a megfogalmazás módjában van, ugyanis már itt felbukkan – igaz még csak nyomokban - a zenekarra később jellemző nihilista-abszurd-infantilis jelleg.

 

„Nem érdekel az új cipőtök amit a prémiumból vesztek / és a kiizzadt fotel, amelyben tökhülyék lesztek! / Nem érdekel, hogy szarul vagytok, mert reggel hatkor keltek / s hónap vé­gén vacsorára halkonzervet esztek! / Halkonzerv, halkonzerv, ennyi nektek elég! Halkonzerv, halkonzerv, tizenegy ötvenért!"

 

A csapat 1988-ban alakul Vonnák Balázs, gitáros va­lamint Ballal „Disznó" Péter énekes vezetésével, de csak ak­kor válik müködöképessé, amikor a feloszló Kisangyalból elöbb jómagam dobosként, majd unszolásomra Bánki Gábor basszusgitárosként is csatlakozik.

A zenekar számai ezután egyre jobban távolodnak a szokásos punk kliséktől, és egyre szélsőségesebbek lesznek. Már nem csak a hagyományos „polgári' értékrendet támad^­ják, hanem az úgynevezett „underground" kultúrát is. Meg­születnek a klasszikus dalok az „Utálni kell a Sziámit!'. az „Alternatív gyerekek'; valamint az .,Ifjúság': amely magát a lá­zadást teszi nevetségessé.

 

(„Elmegyek a rock koncertre / A többiekkel kiabálok / Most elereszthetem magam / Vesszenek a kispolgárok! /Elszívok egy kis füvet / vagyok olyan bátor / A rendőrökkel szembené­zek / Ha kell, visszapofázok / Jön az, öreg meglátja /Őrvendezve kiáltja / Rajta iram, röf – röf- röf- röf

/Apád is így csinálta !")

 

A csapat egyre szélsőségesebb lesz, s ezzel párhuza­mosan egyre komolytalanabbá válik. A zenekar egyik haverját például rendszeresen felhívják a színpadra énekelni, csak azért mert csúnya SZTK szemüvege van, és idétlenül néz ki. Az egyik koncertplakát ürügyén kisebb botrány is kerekedik, mert a zenekar a plakáthoz felhasználta az egyik DEMISZ- A rendszerváltás környékén a volt KISZ efféle álnevekkel próbálta szalonké­pesebbé tenni magát.-  aktivista újságból kivágott fényképét – egy Reparon végbélkúp elbüvölő társaságában – ám csupán azért, mert amint egy rá­dióinterjúból kiderül:

 

„Az újságban megláttuk ezt a képet, és egy ilyen fejet egyszerűen nem lehetett kihagyni. A cikket azt nem olvastuk el ami körülötte volt.

 

(Szemléletmódját tekintve az Anyátok legközelebbi ro­kona minden bizonnyal az amerikai Butthole Surfers.)

Egy másik alkalommal egy Sziámi koncerten kereke­dett botrány, mert Bánki és jómagam, felmásztunk a színpad­ra és ragaszkodtunk hozzá, hogy előadhassuk a lelkes Sziámi rajongó publikumnak, az „Utálni kell a Sziámit!" című szer­zeményt. Elő is adtuk, s a Müller Péter által sebtében videóra rögzített felvételt nem lenne hátrány begyűjteni.

A sablonoktól való elrugaszkodás, no meg az infanti­lizmus csúcsa a „Kiábrándulás a hegyekben", a „Pozor, pozor!" – ami halandzsa-csehszlovák-hardcore – valamint az .,Exponáljon helyesen!" című számok. Utóbbi például egy filmtekercs használati utasítását forgatta ki és változtatta ..dalszöveggé".

„Viz mellett. napsütésben / Teljes napsütésben / Nap­sütésnél, de árnyékban / Borús időben / Párás esős időben /

 

 

Anyátok (A balszélen a zenekar mutatós állandó vendége. 1989.)

 

havas táj napsütésben / Havas utca, havas tér / Fényes aszfalt, esős utca, Tér! / Exponáljon helyesen!”

Az 1989-re elkészült repertoár hű képe a korszaknak.

Reagálás a gyors változásokra. Tipikus példa erre a „Holiday Kádár' (a Dead Kennedys „Holiday in Cambodia" című hí­res számának zenéjére,:

 

„A Fidesz taknyos pribékjei kinyírták a Kádárt / De nincs itt baj mert meggyilkoljuk Tamás Miklós Gáspárt! / ugatnak a demokraták, s a népnek nincs mit enni / Fegyver­rel kell ezt a szart végre rendbe tenni ! /Nem megyek ki Maléter sírjához / Mert Pozsgai elárulta K. Jánost !"

(Jellemző az együttes hozzáállására, hogy mivel a Tamás Gáspár Millósra nem jön ki a rim. ezért felcserélődik a keresztnév.)

 

Naná, hogy azokban a lelkes hónapokban amikor ki­alakul a többpártrendszer, az (állítólagos) demokrácia, végre lezajlik a Nagy Imre temetés, Orbán Viktor elmondja híres beszédét, az Anyátok – nevéhez méltóan – ennek is nekitá­mad.

 

Tény, az Anyátokon kívül nem sokan vették észre, hogy már más idők járják, s ideje mentalitásban, szövegek­ben alkalmazkodni a megváltozott (nem csak 'politikai!) kö­rülményekhez.

1990-ben még elkészül az első és egyetlen demó, az „Erdő”, majd elkezdődnek a nevetséges személyi ellentétek, – az énekes meg a gitáros nem éppen jellembeli nagyságukról voltak híresek – amelyek végül a zenekar felbomlásához ve­zetnek. Előbb Bánki   – "Bánki Gábort 2000 őszén, – tíz évvel azután, hogy közösen megírtuk a „Legyen több baleset!” cimű Gecizők slágert – halálra gázolta egy motorkerékpáros. – különbözik össze mindenkivel s távo­zik, majd jómagam megunván ezt a számomra túlságosan is középszerű zenei világot – miután előbb egy ideig elvállalom a basszusgitáros posztját (aminek az az eredménye, hogy ekkor már a zeneszerzés terén sincs egység) -, belefáradva a herce­hurcába, otthagyom az együttest, hogy saját csapatot alakít­sak. A zenekar természetesen felbomlik.

És eközben végére is értünk a legendás nyolcvanas éveknek.

 

 

 

UTÓSZÓ

 

 

Ezen oldalakon megpróbáltam összegezni, hogy mit jelentett nekem a nyolcvanas évek, és benne a magyar punk. Bizonyára akadnak akik számára mást jelentett, hisz sokféle­képpen lehet ugyanazt megkőzeliteni. De ez az én könyvem. Nem írhattam mást, mint a saját verziómat.

Számomra a punk elsősorban művészeti forradalom volt, ezért a csoportok, események megítélésénél is ezt a szempontot helyeztem előtérbe. Sajnálom ha ezzel csalódást okoztam a „munkásfiatalok az utcáról, kezükben sörrel" illet­ve az „emberi jogok, haladás és ne együnk húst" verzió sze­relmeseinek.

A stílusról.

Az volt a célom, hogy ne csupán egy szokásos klisé­gyűjtemény szülessen, hanem a punkról végre egy punk szellemiségű írás jöjjön létre. Ha az idő sürgető szava. s a terjedelemi korlátok nem kötik meg kezem, még elmeséltem volna, hogy „Miért kellett új próbahelyet keresnünk egy eltört Marx mellszobor miatt?', s esetleg papírra vetem az általam szervezett, legendás, „Infantilis fesztivál' hiteles történetét. Talán majd legközelebb. Ha némi szatirikus élt vél a kedves olvasó felfedezni soraimban, az a jelennek köszönhető, melynek szemüvegén át nézve próbáltam megidézni egy letűnt kor eseményeit, il­letve a tehetség mindent elsöprő erejének, mely bensőmből vulkánként előtörve ismeretlen kifejezési formák meghódítá­sára ösztökélt szüntelen.

A dalszövegekröl.

Megfigyelhető, hogy a magyar punk szövegekben a ti­pikus punk életérzés gyakran párosul egyfajta közép­európaisággal. Ilyesmire a rock csak elenyésző esetben ké­pes.

Igyekeztem széles skáláját bemutatni a magyar punk­szövegeknek. Ez nem könnyű feladat, hisz a dalok többségé­nek a pontos szövege, a fennmaradt felvételek minőségéből adódóan gyakran teljesen kivehetetlen, sok remek zenekartól ezért nem olvasható semmi.

Abból, hogy valami szerepel az összeállításban, még nem feltétlenül következik, hogy jónak is tartom, azonban egyes idézetek dokumentum jellegük miatt kihagyhatatlanok. Minél izgalmasabb számomra egy csapat szövegvilága, annál többször szerepel a válogatásban. Ez nem feltétlenül áll arányban az adott zenekar hírnevével, vagy népszerűségével.

Azoknak az együtteseknek vagy személyeknek, akiket esetleg kemény szavakkal illettem - cifra kifejezések alkal­mazása helyett -, meg kell érteniük, hogy ez egy PUNK könyv. Hű akartam maradni az eredeti felfogáshoz, tehát mellőztem az udvariaskodást.

A nyolcvanas évek, a punk és New Wave kora, a leg­nagyobb a rock fél évszázados történetében. Annak a szelle­miségnek a diadala, mely az eredetiséget, a frissességet, az új utak keresését, a gondolat erejét helyezte előtérbe a rutinnal szemben. Értelemszerűen véget kellett érjen.

A magyar punk pedig a legjobb volt Európában. Ezt nagyon komolyan állítom. Arról nem a hazai csapatok tehet­nek, hogy nem volt lehetőségük kiforrni magukat. Normális körülmények közt a BTK, a Csiga-biga, a Herpesz, a Marina Revue, a Tizedes meg a többiek, a Biztonsági Tanács, a Do­minó Elv, a Kizárt Dolog, a Revue 87, a Rettegett Iván vagy a Kisangyal világszínvonalú albumokat készíthetett volna, mint ahogy a Bizottság, az Ős-Bikini vagy a VHK – mivel megada­tott nekik a lehetőség - készített is. Az a fajta intellektuális szint pedig, ami mondjuk a QSS szövegeit jellemzi, sehol másutt a világon nem található meg.

Mint ahogy egy ehhez mérhető punk-történeti mű – mint amit épp most tart kezében a nyájas olvasó – sem szü­letett, és nem is születhetett másutt, csakis Magyarországon.

 

 

 

DALSZÖVEGEK

 

 

A Mona Lisa ronda és Öreg a

Kisherceg meg elmebetege

Beatrice / 1980

 

„Nem vagyok én depressziós,

nem vagyok én skizofrén

Nem vagyok én pszichopata,

csak megfojtottam az öcsém"

Lavina / 1980

 

„Tessék mindent lenyelni"

Bízottság / 1980

 

,,Ha nem váltod meg a világot

pusztítsd el, rombold le"

Kretrens / 1981

 

Csatornában lent élünk patkányok között

nem értem. hogy miért vagyok ómban üldözött"

ETA / 1982

 

„Elvesztett mindent. nincs fellebbezés

Az utolsó ítélet elhangzott és kész

 Optimisták voltak ellenségei

Csak fokozatosan csökkentek vörösvérsejtjei

 

Nem tudja miért, mikor és meddig

A bizonytalan lepi el, de mikor és meddig?

Ritka összhang három dimenzióban

A lázálmok kinnt a műtőszobában"

Modells: Utolsó ítélet / 1982

 

Már termelnek a gyárak

a gépben feszül az erő

Megjöttek a hősök,

a bátrak a munkásoké a jövő!"

Invázió '84: A munkásoké a jövő / 1982

 

 

 

 

A helyről nem beszélek hol járok minden nap

Dől a bűz a házakból az utcán hullaszag

 

Nézek szerteszéjjel mögöttem jön egy alak

Tudom, hogy ez az a pasas akit rám állítottak

 

Dörömböl az ajtómon beleremeg a kezem

Odamegyek mégis, és a kulcsot keresem

 

Belép a szobába

már nem is köszön Nem is kérdem tőle

mert tudom, hogy értem jön

ETA: Spicli / 1982

 

 

„Kapaszkodj a felhőkbe, mint én

A korlátok már foglaltak mind rég"

BTK / 1983

 

 

„Jelszavaik mögé bújnak el a gyávák

Elaltatják bennük az értelem lángját"

BTK / 1983

 

 

Szovjet atom is atom

A totalitást nem bírom

A rendőrség is üldöz engemet

 

USA atom is atom Keleten és nyugaton

A hatalomért küzdenek

 

SS-20, SS-20, SS-20, keleten Neutron,

neutron, neutron, nyugaton

Hatalom az hatalom

Keleten és nyugaton

A hajsza mindenütt egyre megy

CPg: SS-20 11983

 

„Legyen moslék, legyen ól

Legyen meleg, legyen hol

A fehér legyen fekete

Megeszem, csak tedd ide!

 

Örülök a világnak

Nem baj hogyha levágnak

Kapjak inni naponta

Legyen pina az ólba'

 

A gazda okos, nagy ember

Röfögök neki hogyha kell

A fehér legyen fekete

Megeszem, csak tedd ide"

CPg: Mindent megeszünk / 1983

 

 

Hol mindig kék az ég

Hol mindig zöld a fű

Hol nincsenek problémák

Ott mindenki tetű!

 

Hol minden rossz mi új

Hol a jólét csendet szül

Hol az emberek mind némák

Ott mindenki tetű!

 

Botrányt, botrányt akarunk!

CPg: Mindenki tetű az M.N.K.-ban / 1983

 

Áll egy ifjú élmunkás a téren

Kommunista szombatról jött éppen

 

Szobrot, képet, sematista banda

Munka hőse szerepeljen rajta

 

Áll egy ifjú élmunkás a téren

Kommunista szombatról jött éppen

 

Rohadt büdös kommunista banda

Munka hőse szerepeljen rajta

CPg: Ált egy ifjú élmunkás a téren / 1983

 

 

„Királyunk egy báb

 egy dróton rángatják

A nép mi vagyunk

bólintani tudunk

 

A taps nem nekünk jár

 hátul egy árnyék áll

Minden szál hozzá fut

ő vigyáz minden kaput

 

Báb vagy, báb vagy,

Báb vagy, báb vagy!"

CPg: Királyunk egy báb / 1983

 

 

„Primitív bunkó állatok vagyunk.

félni, rettegni nem akarunk

Elsőnek mi ütünk,

ezt jegyezd meg

de lehet a mi világunk mégis szebb

 

Nincs itt semmihez semmi közünk

nem tudjuk este hova megyünk

Unjuk rettentően magunkat

s nem szövögetünk álmokat"

CPg: Primitív bunkó / 1983

 

„Egyenruhám tiszta nincsen rajta folt

 A becsületemen annál inkább volt

Ezért lettem én is karhatalom

A dolgozó népet szolgálom!

A dolgozó népet szolgálom!

Tiszta az én szakmám Tiszta a telkem

A koncerten egy kölyköt Félholtra vertem

Kaptam érte kitüntetést

Én büszkén hordom

A dolgozó népet szolgálom!

A dolgozó népet szolgálom!

 

Tudja már a város

Én vagyok az úr

Ahová lép lábam ott a fű is kipusztul

Nyitva tartom szemem az utcát koptatom

A dolgozó népet szolgálom!

 

Kezem között tartottam én majd a fél várost

Két hét múlva befejezem a nyolc általánost

Ennyi ésszel mit kezdek Még nem is tudom

A dolgozó népet szolgálom!

A dolgozó népet szolgálom!

 

Nem baj, hogyha ártatlan az, akit verek

Az se baj ha öregember vagy éppen gyerek

Nem is tudom néha hogy miért rugdosom

A dolgozó népet szolgálom!

A dolgozó népet szolgálom!

 

Sokan nem szeretnek pedig jó ember vagyok

Veséden a gumibottal nem hagyok nyomot"

Mos-oi: A dolgozó népet szolgálom / 1983

 

„Az iskola pofája nagyon nagy

a munkahely bekap és lenyel a család mérget lehel

De nem bújhatsz előlük sehova mert mindenütt ott egy őrszoba

a egyszer csak hullni kezd a bomba... "

Agydaganat: Bomba / 1984

 

„Tombolj, rombolj?"

Rizikó faktor / 1984

 

„Fekete kórházban minden fehér

nem vagy már ember, csak kísérleti egér"

Herpesz / 1984

 

 

„A bombagyárak három műszakban termelnek

 a tudósok embereken kísérleteznek

A gépesített terror lánctalpa eltapos

Én vagyok az új Hitler!"

ZIL / 1984

 

Itt vannak a kövér ellenőrök

A bamba csaposok, a bűnöző arcú rendőrök

 A gyilkosságra fegyelmezett katonák!

A gyilkosságra fegyelmezett katonák

 

Itt vannak az ostoba tanárok

A hazug újságírók, a korrupt hivatalnokok

A sintér orvosok, a vámpír maszekok

A sintér orvosok, a vámpír maszekok

 

Itt vannak a zsíros funkcionáriusok

Az unott e/adók, a kontár mérnökök

A tolvaj munkások, a ravasz parasztok

 A tolvaj munkások, a ravasz parasztok

 

S itt van az egész népnek nevezett csőcselék

Mely abból él, hogy őket is védik

a sokat vitatott emberi jogok,

a jogok, a jogok, a jogok!

Auróra cirkáló: Anarhista kiálltvány – 1984

 

 

,.Nyugodtan, nyugodtan

Vigyázz a szavakkal

Minden gondolattal

 

Nyugalom, nyugalom!

Nyugalom, nyugalom! Emésztünk, zabálunk

Viszonylag jól állunk!

 

Nyugodtan, nyugodtan

Játszunk a szavakkal

Nem jó ha kipattan a belső zavar"

Auróra Cirkáló: Nyugalom, nyugalom / 1984

 

„A nagymesterek közt sakktábla hever

A lépéseket mindig csak ők döntik el

Másnak beleszólást nem engednek meg

Nehogy egy játszmát is elveszítsenek"

 

„Nem lehet még tudni ki kapja a mattot

Mégis sokan utálják ezt a sakkot

Mert a bábunak nincs ellenvetése

Kiütik, úgyis ez lesz a vége!"

Tizedes meg a többiek: Két nagymesterjátéka / 1984

 

 

„Az út mellett házak nőnek az égig

Az út mellett csodálatos rend van végig

Az út mellett meggyőzőnek hat a látszat

Az út mellett nem látni, ezek nem is házak!

 

Viszi a minisztert a csajka

százhússzal suhan a gép

Végignéz kis országán

milyen boldog itt a nép!

 

A házak résein a napfény játszik

A város messziről boldognak látszik

A házak résein átjár a vad szél

A város mögött a nép putrikban él"

 

 

 

Földig hajol Patyomkin

elvtársam nyissa ki szemét

E földön nincs baj,

se kín milyen boldog itt a nép!

Auróra cirkáló: Patyomkin / 1984

 

 

„A kommunizmus a szebbjövő felé halad

Minden második szombat szabad

Az ostravai acélgyár a város büszkesége

a tervet idén is túlteljesítette"

AVO: Ostrava / 1984

 

„Figyelnek a röntgenszemek

nem hazudik a jelentés

Azok a szemek sírnak éjjel

halálos ez a kettősjáték.

 

Robotok, géptestek

Kódjelek, gépsorok"

Auróra Cirkáló: Gyilkos robotok / 1984

 

„Lépéseidet kamerák lesik

szavaidat mindig jegyzik

Jól működött a propagandaszervezet

beállnál hozzánk, de már nem lehet"

Herpesz / 1984

 

Egy biztosan őrzlitt csirkefarmon élek

Ahol mereven állnak a nagy rendelkezések

Egy biztosan őrzött csirkefarmon élek

 

Haszonállat, haszonállat, megdöglesz!

Haszonállat, haszonállat, dögölj meg!

(2x) Hass, alkoss, és dögölj meg!

Dolgozz, fogyassz, tartsd a pofád! (2x)

Egri Csillagok: Haszonállat / 1984

 

 

„Ezt vegyék. ezt vegyék:

Elektro-bébi!

Ha a nyerek bőg áram ütés éri!

 

Ezt vegyék, ezt vegyék!

Szuper bébi táp!

A gyerek két napig nem eszik

ha egyszer ebből bezabál!"

AVO: Gyerek-ipar/ 1984

 

„Kézigránát kell

Kézigránát kell ide

Elhajítani

Belevágni mindegy mibe!

 

Minek szenvedjem Szolga szerepem végig?

Kinyírom magam Hullaszagom van, úgyis

 

Nem tudok már tovább várni!

Minden mindegy, jöhet bármi!

 

Illemhely-szabály

E rohadt kuplerájban

„Élvezz. ne pofázz"

Így csapold a lázad

QSS: Kézigránát / 1984

 

Én vagyok az a srác, a tv-ből születtem

Mártírt csinált belőlem a történelem

Elkábítottak mesés álmokkal

az őrült világ művirágokkal

 

Van nekem gyomrom kivégezni magam

Senki sem öl meg csak mellettem elhalad

Fiatal vagyok. bár úgy érzem öreg

s nem marad utánam se ház se végrendelet

Marírta Revue / 1985

 

 

,.Minden ki van találva

eléd teszik tálcára

Beverik a pofádba!

Beverik a pofádba!

 

Lenin itt a példakép

Hitler meg a söpredék

Ronald Reagen kétszínű

Csernyenkó az nagyszerű"

Fegyelem: Minden ki van találva / 1985

 

 

Ma már semmi se lehetetlen

a fegyverek védik a békét

Ernő bácsi fogta magát

s elitta a maradék pénzét

Békében is megtörténhetett

véletlenül meghalt egy honvéd

Ernő sose volt még részeg

józan, megfontolt életet élt

 

Ma már semmi sem tehetetlen

A fegyverek védik a békét

Ernő bácsi meggyilkolta a kedves fe!eségét

Békében is megtörténhetett

de háborúban se ritka

Ernő bácsi kezében az atombomba titka!

 

Európa csendes.

mint egy beat-énekes

Ernő bácsi rendes.

bár nern túl sokat keres

Gyilkos békék járják

szállnak a pali-madárkák

Ernő bácsi megint részeg

azt a kutyafáját!

Magyar Királyi Tűzoltó zenekar.: Ó, irgalom atyja ne hagyj el! / 1985

 

„Homlokunkon ott a vízjel

 S tudatunkba tetoválva:

Leninista eszmerendszer

Fejlődésünk netovábbja"

QSS: El innen! / 1985

 

Villognak a nagybetűs jelszavak

minket ezzel kábítanak

Mindhiába, ezzel semmire se mész

tiltakozik ellene a józan ész

 

Sajtó, a TV, a rádió

árad a sok információ

Sajtó a TV, a rádió

Hazug minden információ!

 

Propaganda, propaganda nincs jövőd

Remélem elhiszed

Propaganda, propaganda nincs jövőd

Neked már nem hiszek!

88-as csoport: Propaganda / 1985

 

 

„Engem ne oktasson senki

nem akarok rendes ember lenni!"

Fegyelem / 1985

 

„Öld a cigányt, mészárold le

egyik se maradjon élve

Vágjál baltát a fejébe

így fésüld a haját félre!"

Hunra Napja: Cígányínvázió / 1985

 

 

„Eltűntél hirtelen,

nem tudom hol vagy

tegnap még láttalak azt mondtad jól vagy

Levél sem érkezett. azt hiszem baj van

Hírzárlat sokkol blokkol az agyban!"

88-as csoport: Miért nem írsz? / 1985

 

Nem maradt ránk semmi csak ehetetlen moslék

Pofánkat kitömni  előrágott eszmék

Nem marad majd semmi

Utánunk e szarból

 S mindegyikünk tudja hogy a szarért harcol

 

Megszokásból kotlunk ürülékeinken

Megrohadunk helyben nincs egérút innen

 

Ülünk összetörve kifordult gyomorral

Igya meg a korszak amit nekünk forralt

Marina Revue: Harc a szarért / 1985

 

 

„Sötétben szárnyalni kivilágítatlan

mégis látni az utat a halálba

Tessék, itt van, amit csináltál

itt van előtted amit kihánytál"

Tizedes meg a többiek / 1985

 

„Üres tálban egy kanál leves

azt mondják, hogy jóllakottá tesz

Attól vagyok igazán boldog

e sok jóból én semmit sem kapok"

Vidám fiúk / 1985

 

 

Félhalottnak születtem

Öngyilkosnak neveltek

Hülyítettek tanárok

Féldecik és szerelmek

Megdöglök vagy túlélek

Nem érdekel már nem.

 

Mondják ez itt szép hazám

Hősök irányítják

Szeressem hát igazán

Minden gondját kínját

 Megdöglök vagy túlélek

Nem érdekel már, nem!

QSS: Félhalottnak születtem / 1985

 

 

Hideg szavak az agyadhoz érnek

bürokraták nevelnek téged

Tradíciók születnek

újak léted az erkölcsökbe fullad!

 

Fegyverek, gyárak, neked készülnek

megdöglesz lassan és csak akkor érted

Mindennek vége, mindennek vége!

Lassan, de biztosan!

88-as csoport: Mindennek vége / 1985

 

 

Ebben a háborúban nem lesznek hősök

nem lesz lövészárokharc

Ebben a háborúban nem lesznek kölykök

fekélyes lesz minden arc

 

Csak egy lyuk lesz, egy fekete lyuk

A sugárzásból neked is jut!

 

Ebben a háborúban

nem lesz civil,

nem lesz semleges terület

Ebben a háborúban nem leszel tiszt,

nem lesz jótékony esélyed

 

Csak egy lyuk lesz, egy fekete lyuk

A sugárzásból neked is jut

Megdöglesz, a kurva anyád!

Fegyelem: Ebben a háborúban / 1985

 

 

 

Magasra ugrottál, hiába, te senki

Fogaddal alig tudsz beléjük marni

Fal mögött állsz, csak a kezed látom

Hangtalan fájdalom, sivárság...

 

Rúgod amíg tudod életed korlátját

Rángasd a rácsot eközben bénán

Csendesen éltél, neved mint mindig:

Hű szolgája hazug ideáknak

Tizedes meg a többiek / 1986

 

„Terepszínű Moszkvics egy titkos vágyam

Lehet, hogy ez valami betegség már nálam"

Biztonsági Tanács: Terepszínű Moszkvics / 1986

 

Tetves szülővárosunkban kurva jó az élet

Konfekcióemberek szobája mind sötét

Műsordoboz zabálja fel a szürke estéket

Békén horkol, elégedett a dolgozó nép!

 

Lepusztult kis vendéglőkbe hányni jár a lélek

Betompítva pálinkával tervez és rombol

Éjfél után rendőrjárőr igazoltat, félhetsz

Begazoltat téged is a szokásos kontroll

QSS: Tetves szülőváros / 1985

 

"Nézd meg azt az állampolgárt

nézd a búját, nézd a baját

Látszik rajta nagy-nagy gondja

rossz virslivel rossz a vacsora"

Kisangyal: Virsligyár / 1986

 

Átveszem a hatalmat és kormányt alakítok

Repülőre szállok és bombát dobok

Hirosimára Megszállom Vietnámot és felszabadítom Afganisztánt

Elűznek és bujkálva menekülök

Barlangokba, mint az állat

hogy emberi szem ne láthasson

Ne érezzem bűzét saját fajtámnak.

Elég már elég!

Elég már elég

Ébredjetek fel vagy aludjatok el örökre!

 

Gyilkos barbárok kutatnak utánam

Rémképek gyötörnek, ez már nem álom

Öngyilkos barátok kezei értem nyúlnak

Vigyetek el innen!

 

Majd ha már nem lesz a földön ember

Az utolsó háborúk után

Szenes csontjainkat szétszórja a szél

S a sziklák életre kelnek

Majd ha már nem lesz a földön ember

Az utolsó háborúk után

Ezeréves szabad magányban

A sziklák életre kelnek s örömtáncos járnak...

 

Örömtáncot járnak!

Örömtáncot járnak

Őrtimtáncot járnak stb.

Trottel: Kívül / 1986

 

Embernek olyan volt akárcsak te

Csak nem volt oly gyarló a lelke

 A szíve csak miértünk dobogott

Lenin élt, él s élni fog!

 

A gonosz fenevad üldözte öt

Eközben ő megálmodta a jövőt

Szegény gyermekekkel játszadozott

Lenin élt, él s élni fog!

Egy gyilkos kór végzett vele

Megölte őt, de él a műve

Minden tankönyvben ezt olvasod.

Lenin élt, él s élni fog!!

Kisangyal: Lenin / 1986

Sok-sok ember Sok sok fiatal

 

 

Mind mind menne Mind tudja mit akar!

Vagy ha mégse tudja

Csak nem akadt jobb dolga isten és

Lenin véle Pax! Mir! Béke!

 

Megszervezte a KISZ És a gyerekek jöttek

Egy szebb jövőben hisz Én is hiszek nektek

 

Megírta a Népszabadság

Megmozdult a fiatalság

A háborúnak vége!

Pax! Mir! Béke!

Kisangyal: Pax! Mir! Béke! / 1986

 

Kocsmatölteléknek jók leszünk talán még

Nekünk ez a kor csak történelmi játék

 

Kocsmatölteléknek kellünk hősi célra

Nekünk ez a kor csak történelmi tréfa

 

Kocsmatölteléken győz az ősi virtus

Nekünk ez a kor csak történelmi cirkusz

 

Kocsmatöltelékként végképp elhasználva

Nekünk ez a kor csak történelmi lárma.

QSS: Kocsmatöltelék / 1986

 

Erőlködöm, hiába, hiába

Nem látok a rendőrkoponyákba

Töröm fejem kocka alakúra

Hogy akarhat jót egy diktatúra ?

 

Tanultam ideológiát

Nem jobb szolga aki kettőt lát

Vezényszóra hihetek a pártba'

Gumibot a karmesteri pálca

Leszarom az alapelveket

Anarchiám magával temet

Nem érdekel hol és hogyan végzem

Párnák között. sitten, vagy, kötélen

Qss: Hiába / 1986

 

Felébredsz hajnalban

rohansz be a gyárba

Izgatottan vár rád A bélyegző kártya

Jó reggelt kívánok

Én vagyok a proli

Elkéstem egy kicsit mert későn jött a troli

 

Termeled az árut nem tiéd a haszon

Aki ezt nem érti Kapja be a faszom!

 Mindened a jelen robotolj rabszolga

Eljön a te napod Ha eltelik nyolc óra!

Lenin körút: A munka himnusza / 1986

 

Azzal, hogy megszülettél, felment a függöny

Statiszta vagy egy világ színpadán

 Az előadásnak csak akkor lesz vége

Ha meghalsz, vagy kihal a világ

 

Szereped egyszerű: élj meg ahogy tudsz

Küzdened nincs miért, feljebb sose jutsz

Fogd be a szádat ne láss, ne halj

Nem csinálsz semmit, nem érhet baj!

Revue 86 / 1986

 

Nálam nincs, nálad nincs. nálunk nincs!

Biztonsági Tanács: Hol a nagy igazság?! / 1986

 

 

Életem egy lázálom Kínlódok,

de nem bánom

Kerékbe törik testemet

Szenvedve is nevetek

Feszítsetek keresztre

szöget verjetek testembe

Testemen a vér lecsorog

éhes farkas csak vicsorog

 

Húzzatok hát karóba

fejem tegyétek bakóra

Fejemet lecsapjátok

fej nélkül is felállok

Rugdossatok verjetek

Vágjátok fel testemet

húsomból majd kutyák esznek

De a kutyák is megvesznek!

Lenin körút: Életem egy lázálom / 1986

 

"Ismerlek már elég régen

gyanakodni nincs okom

De egyvalamit biztos tudok

csak te lehetsz a gyilkosom"

Kretens: Gyilkosom / 1986

 

Eljön még az én napom

Felvirrad egy hajnalon

Biztos szép lesz, fogod látni

Erős leszek, jöhet bármi

 

Vigyázz velem hát,

fogd be a pofád

Eljön az a nap,

mikor mindent visszakapsz!

 

Eljön még a korszakom

Hogy mikor azt még nem tudom

Biztos jó lesz, biztos szép lesz

Kiirtom az emberiséget

Lenin körút: Eljön még a korszakom / 1986

 

„Jon az igazság.

jön a rendőr jön a rendőr, a rendőr

Még több rendőr, egyre több rendőr

sok már a rendőr, a rendőr...

" Mumin: Depresszió / 1987

 

Kibaszott turista pár nap az élet

Budapest, Budapest, szeretlek téged!

 

Kibaszott turista megdöglesz, hidd el

Mert minden ember megdöglik egyszer!

 

Arcok jönnek és arcok mennek

Ne is nézd őket, felejtsd el őket

 

Pár nap az élet és fél perc a halál

Senki sem tudja, hogy te is itt voltál!

Kisangyal: Turista / 1987

 

Nyomorunkban megtréfálnak

Korszakváltó járványok

Egyszemélyes háborúban

Magam elől hátrálok

 

Pohárnyomok pecsétje

Jeltelenül temetkezünk

 Idán túli szemétbe

 

Rögtön ítél utó-tévhit

Ellenjárvány elragad

Felismerhetetlenségig

Nyilvántartják arcodat

 

Elméleti ingyen-csonton

Rágódhat a maradék Átvészelve járványokat

Néhány évre futja még

QSS: Fertőző / 1987

 

„Vér, vér. vér

Kovács Kinga menstruál

 

 

Így vágyom rá

Bárcsak háború lenne már!

 

Orgazmus és katarzis

 naplemente a Baross-utcában

Több ezer munkás buszra vár

Bárcsak háború lenne már!"

Kisangyal: Bárcsak háború lenne már! / 1987

 

Vagyok, mivé terveznek

Munkaerő portéka

Perverzebbnél perverzebb

Programoknak játéka

 

Szalonképes életre Gyomor-inger

sarkantyúz Vidít néhány téveszme

Így leszek majd érdemdús

 

Mi ellen is lázadnék?

Az egész csak egy rossz tréfa!

Káprázatos századvég

Spórolhatok moslékra

 

Feltételes reflexek Táncoltatnak pórázon

Kolhoz-időjük legszebb Napjaimmal trágyázom

QSS: Nem is / 1987

 

Optimális értelmemet

Fedezékbe helyezem

Nem félek már semmitől

Nem jut hozzám semmi sem

Képességem alávetem egy modern akaratnak

Ha nem tetszik a pofám majd csak elzavarnak

 

 

Nem lesz itt háború

nem lesz itt béke

Nem érdekel mi a helyzet menj a fenébe

Nem láncolnak semmíhez, de nem lehetsz szabad

Mondhatsz amit akarsz nem számít a szavad

Elit Osztag: Optimista / 1987

 

Külvárosi utcasarkon Két iszákos harákol

Nem kell ide forradalom Összedől ez magától

 

Összefog a szakértelem Fölméri a helyzetet

Mely típusú gazdasági Összeomlás fenyeget

 

Megy tovább a móka Új seprő seper ki

Ugyanazt szajkózza Ugyanaz a verkli

 

Ezredvégi kökorszakunk Megépítve betonból

Van egy gyöngéd teóriám: Mindenfélét lerombol

 

Minden tréfát megemésztünk

Támadnak az adatok

Önveszélyes állapotban

Önmagamra szavazok

QSS: Külvárosi / 1987

 

Nem engedtünk a negyvennyolcból

De hát ilyen az élet

Mérgezett föld vagy Kárpát-medence

eltemetünk hát, Isten véled!

 

 

Nem igaz, hogy nem hagyjuk magunk!

Nem igaz, hogy egyet akarunk!

Mérgezett föld vagy Kárpát-medence

a múltunkat mindig bőszen siratjuk!

 

Ne vegyétek e1 a múltját tőle

a halottnak volt sok nagy érdeme

Mérgezett föld vagy Kárpát-medence

átkozott hely, véled nem járt szerencse!

Kisangyal: Kárpát-medence / 1987

 

Sivár utcán lépted dobog

Indulsz dolgozní, arcod ragyog

Indulsz dolgozni, hisz vár rád a gyár

Építő munkádra egy nemzedék vár

Van számodra jelszó, üzenet

Dolgozz és ne hagyd el az üzemet!

Megdicsér a góré, felragyog az arcod

Vagy volt vagy nem volt, feladod a harcot

 

Elhiszed, elhiszed-e a régi dumát?

Heti zsebpénzeden megveszed a pinát,

 a piát Fizeted a pénzt minden szervezetbe

Saját béred mélyen rejted a zsebedbe

Havonta jön egy nemi aktus

Számodra olyan, mint egy labirintus

Mert arra vagy te hivatva hogy jó1 meg legyél szivatva!

Pink Panthers: Arra vagy te hivatva / 1987

 

„Ebben a világban

én sok mindent nem értek

Hol van a reakció és hol vannak a kémek?

 

Mitől fél a rendőrség miért retteg az állam

Honnét tudják mindig hogy mi történik nálam?"

Mumin: Abszolutizmus / 1987

Kiégett tankok a romok között

bűzlő hullák mögött lövök

Elvakultan kell tüzelnem

s nem tudom. hogy kit kell védenem

 

Én csak egy darab vagyok

darabként számolnak el

Én csak egy bábu vagyok

nincs nevem csak számom"

88: Én csak egy báb vagyok / 1988

"Élek, hogy rohadjak

Élek, hogy meghaljak

Élek, hogy pusztítsak

Élek, hogy pusztuljak"

Leukémia: Élet / 1987

 

"Bedöglött a század

minden perce halált hoz

Tét nélküli szám

vagy százból egy se a százhoz"

Rettegett Iván: Század / 1988

 

„Laci bácsi a szomszédunk

ablakában virág nő

 Szereti a trágár vicceket"

 

„Laci bácsi igen művelt

olvasott már könyveket

tisztelik nagyon az emberek"

Anyátok: Laci bácsi / 1988

 

"Lementem a metró állomásra

Egy öregasszonyt ütöttek a tűzoltók

Meglepett a csontok ropogása

Amikor a fejéhez verték a poroltót

Az öregasszonyt hülyére verik a tűzoltók

 

A tűzoltók gyújtották fel a házát

s eloltották egy ezresért

 

Gumibottal ütötték a hátát

S kezüket nyújtották kézcsókért

Az öregasszony túl sokat beszélt"

Anyátok: Az öregaszony és a tűzoltók / 1989

 

Fájdalommal tudatjuk

Nagyon megrendültűnk

Érdemeit méltatva Koszorúkat küldünk

 

Folyó év huszadikán jobblétre szenderült

Esténként csak pipázgatott s az ablak előtt ült

 

Pipázgatna most is, hogyha élne szegény

De lakhelye egy faláda, melynek alja kemény

 

A gyászoló család (4x)

 

Szeretteink halála mélyen érint minket

Mert mi nagyon szeretjük a szeretteinket

 

A velünk együtt gyászolóknak köszönetet mondunk

S a halotti tor legvégén kőbányait bontunk

Anyátok: Halálozás / 1989

 

"Esztétikus zoknik a kirakatban atombombák a játékboltban

Műtakony folyik az orromból tablettát kapok az orvostól"

Anyátok: Kultúra a XX. századból / 1989

 

„Tavasszal a stadion vár Az az én világom

Mindig győz a csapatunk

Olyan mint egy álom

Kiülünk a kocsmába Pistával egy fröccsre

S kifújom az orromat A mintás kövezetre

 

Nyáron vár a Balaton Húgyszagú vizével

Ulti-kártya kerti asztal

A kőbányai sör ízével

Itt nem zavar a főnök

És tejes a nyugalom Boldogsággal tölt el

Hogy enyém a hatalom

 

„Télen a lakásba húzódok

Nekem is van ám ünnepem

Az asszonyt a fenyőfa törzsével

Félholtra verem

Hat nap van az évből

Berúgok mint az állat

S újév hajnalára

Összehányom az ágyat"

Anyátok: Négy évszak / 1989

 

Jaj, de szép volt Budapest!

de a hősök napja leáldozott

Itt nem éltek hősök,

 nem éltek emberek

az a rothadás mégis gyönyörű szép volt

Jaj, de szép volt Budapest!

a fiatal lány épp egy kirakatot nézett

Nem vette észre egyikünk se

véget ért itt minden végleg!

Budapest szép, gyönyörű szép, volt!

 

Jaj, de szép volt Budapest!

láttad volna azt a panorámát

Bombacsokrok zúdultak a városra

s mi vigyázzállásban üdvözöltük a halált

Jaj, de szép volt Budapest

a fecskék aznap magasan szálltak

Millió lehetőség közt választhattál

de ember vagy, s azt csinálsz amit akarsz!

 

Rohadt Budapest: Budapest.   

Így vagy úgy, de előbb-utóbb

Az a lóláb mindig kilóg

Sok végtagnak ez jut sorsul

Ha a klíma egyet fordul

Paffá dermedt pártvezérek

Búcsút intő jobb kezének

 

Meg az a sok boxos csizma

Mind fénykorát sírja vissza

Kéz tapsolna, láb taposna

Bal a jobbra, jobb a balra

„Nincs vezényszó, ritmus oda

E tétlenség kész kaloda!"        

 

Az egykor oly aktív tagok

Mindegyike ekképp nyafog

Barangó: Vég-Tagok (Káderkeserves) 1989

 

"Jobbra-balra köpködhetek

az se talál célba

Ki tudja még mire leszek

elrettentő példa"

QSS: Maszlag / 1990